Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A másodlagos páli levelek
68 VEÖREÖS IMRE: A MÁSODLAGOS PÁLI LEVELEK gadja vissza, nem úgy mint rabszolgát, hanem mint „szeretett testvért” (16.v.). Pál nem lép fel a rabszolga-felszabadítás követelésével. Filemonra bízza, hogyan döntsön; csak a szeretet parancsához köti, mely szerint kell cselekednie. „Ez a levél a keresztény szeretet mesterien kedves példáját mutatja” — írja róla Luther. Pálnak a Filemonhoz 55 körül írt levelét tartja kezében több mint húsz évvel később a kolosséi levél szerzője Efezusban. Innen adódik, hogy a Filemonhoz írt levél üdvözféseiben szereplő nevek (2.23—24.v.) megjelennek a kolosséi levél utolsó fejezetének személyi közléseiben és üdvözleteiben. Ezzel a kolosséi levél írója megjeleníteni kívánta, hogy az általa írt kolosséi levél Pál apostol szavának számít (E. Lohse). Az efezusiakhoz irt levél Ez az irat a páli örökség legfontosabb dokumentuma az Üj szövetségben. Az ismeretlen szerző Pál tanítványa, aki számos gondolatot átvesz az apostol eredeti leveleiből. Ilyenek többek között: egyedül kegyelemből, hit által, nem cselekedetekért van üdvösségünk, s Jézus Krisztus által jó cselekedetekre teremtett az Isten (2,10), a szolgálathoz szükséges karizmákat Krisztus ajándékának mértéke szerint kapja meg az egyes hívő (4,7), Isten népét zsidók és pogányok együtt alkotják (2,13). Nem kevés azonban a különbség Pál teológiája és az efezusi levél között. Ezek nagy része abból adódik, hogy a levél a környezetéből vett vallástörténeti képzetek és motívumok segítségével fejti ki mondanivalóját, s tudatosan továbbfejleszti a kinyilatkoztatás ismeretét. A szerző nemcsak Pál nevében írja a levelet (1,1), hanem meg is „szólaltatja” Pált: olvasói a levélből megismerhetik, „miként értem én a Krisztus titkát” (3,1—-4). Ilyen eljárás nem szokatlan az antik irodalomban, s itt azt a célt szolgálja, hogy a szerző mondanivalójának súlyát apostoli tekintély növelje. Akkor már nagy hangsúly esett az egyházban az apostoli örökség ápolására. A levél stílusa eltér Pálétól. Szoros rokonságban van a kolosséi levéllel, amelyből egy részletet szinte szó szerint átvesz (Ef 6,21—22; Kol 4,7—8). A kolosséi levelet is meghaladó mértékben iktat be himnikus énekrészleteket a hagyományból. Az efezusi levél is kapcsolatban van a keresztelési oktatással és hitvallással. A levél feliratából a legrégibb kéziratokban hiányzik az „Efezus” megjelölés. Az irat valószínűen körlevél volt, s az üresen hagyott helyre mindig annak a gyülekezetnek a neve került, amelyben felolvasták. Jellege szerint teológiai értekezés, a gyülekezet(ek) életére utaló konkrét vonatkozások nélkül. 1. A levél világosan két részre oszlik: a tanító részt az első három fejezet, az erkölcsi útmutatást a 4—6. fejezet tartalmazza. A kettőt összekötő szakaszból induljunk ki (4,1—16). A szerző a gyülekezeti hagyományból vette a hármas hitvallást: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.” Ehhez kapcsolja Izráel ősi hitvallását, amelyet a keresztények is vallanak: „egy az Isten” (5Móz 6,4). A hármas hitvallás elé helyezi saját szavaként: „Egy a test és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is.” Előttünk áll a levél központi fogalma: Krisztus teste, az egyház. S visszhangzik a levél fő alapgondolata: a hatszorosan csendülő „egy” az egyház egységét hirdeti. A tömör üzenetet bevezeti az Egyház meglevő egységére alapuló felhí
