Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A másodlagos páli levelek
VEÖREÖS IMRE: A MÁSODLAGOS PÁLI LEVELEK 67 bizonyítják az etika beleszövődését a tanító jellegű fejtegetésekbe a levél első felében (2,2.6). A levél második része szinte teljes egészében a keresztény új életről szól (3—4. fej.). A szeretet fog át minden más erkölcsi vonást, mint például a jóság, szelídség, türelem, megbocsátás (3,12—14). A szerző külön foglalkozik a keresztény családdal, az urak és a rabszolgák viszonyával (3,18—4,1). Az intelmek olyan részletre is kiterjednek, mint a hívők magatartása a nem hívőkkel szemben (4,5—6). A keresztény ember hétköznapjaira ugyanolyan hangsúly esik a levélben, mint Krisztus igaz ismeretére. A jó cselekedetek mögött alapvető esemény áll: a keresztények életében döntő fordulat történt. Erről a kozmikus Krisztus-himnuszt bevezető hitvallási töredék szólt: Isten „megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (1,13—14). A „sötétség” Isten-ellenes szférájából a hívő ember Krisztus uralma alá helyeztetett. A megváltás és a bűnbocsánat azonossá tétele az idézett helynek a keresztséggel való összefüggésére utal. Az uralomváltozás a keresztségben ment végbe. A bűnbocsánat központi jelentősége végigvonul az egész levélen (1,14; 2,13; 3,13). A keresztségben történt fordulatot a levélíró Pál apostol szavaihoz kapcsolódva is leírja: „A keresztségben vele [Krisztussal] együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül” (2,12. Vö. Róm 6,4-—5). Isten a keresztségben összekapcsol Krisztus halálával és feltámadásával. Krisztus keresztjén végbement bűneink bocsánata és a kozmikus hatalmak feletti győzelem (2,13—15), a tőlük való megszabadulás (2,20). A keresztény embernek Krisztussal együtt feltámadt örök élete a jelenben „el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben” (3,3—4). A jó cselekedetek ennek a rejtett, de valóságos új életnek a gyümölcsei, mindhalálig a bűnnel való küzdelemben, a megújulás szüntelen feladatában (3,3—10). „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki az Isten jobbján ül (3,1). A keresztény ember a földön jár mindkét lábával, de „felfelé” való tájékozódással — ahogyan hangzik a levél térbeli, mitikus világképének megfelelően. A kolosséi levél is számol a parúziával, de abban a formában, hogy az a Krisztussal együtt a hívők mennyei életének nyilvánvalóvá válása lesz. (Ez a látásmód a földi halál után nem alvónak tekinti a hívő embert, mint az Üjszövetség általában: a halál az odafent való életbe menetel). A keresztség azonban nem mágikus esemény. Az eltemetett ó-embert hit által támasztja fel Isten új életre. A kolosséi levél hátterében valószínűleg a keresztelési oktatás, a katechumenátus állott. Erre mutat a levél több utalása a keresztségre. Egyes kutatók a kozmikus himnuszt a keresztelési liturgia részének tekintik. A szerző szeme előtt felnőttek keresztsége lebeg. A gyermekkeresztséghez hozzátartozik későbbi személyessé válása a hitre jutásban. A kolosséi levelet Efezusban írhatta szerzője 80 körül, ahol a páli örökséget tanítványi körben tovább ápolták és újjáformálták. Itt vesszük sorra Pálnak Filemonhoz írt levelét, mely az idős apostol parányi remekműve. A kolosséi jómódú hívőnek, Filemonnak szökött rabszolgája, Onézimosz a fogoly Pálhoz jutott Efezusban, és menedéket talált nála. Az apostol keresztény hitre térítette. E rövid levéllel küldi urához, hogy fo
