Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Hafenscher Károly: Pápalátogatás Magyarországon
HAFENSCHER KÁROLY: PÁPALÁTOGATÁS MAGYARORSZÁGON 75 esztendőkben, ami nagy haladást jelent a korábbi történelmünkhöz képest. A közös Miatyánk és Credo szöveg, az együtt tartott, szószékcserével is végrehajtott imahetek, a gyülekezeti és vezetői szinten tapasztalható jó viszony nem ismeretlen előtte. Paul Poupard bíboros magyarul is olvasható könyvében (Miért van pápánk? Bp. 1986) II. János Pál pápát „nagyszabású” pápának nevezi. Mások utazó pápának jellemzik, akinek kontaktusteremtő készsége valóságos karizma. Számomra a sok nyelven beszélő, sok országban járt pápa két szava feledhetetlen és igazán reménytkeltő: necessitas és irreversibilis. E két szót mondta többek között jellemzésként bilaterális dialógusunkra 1984. március 2-án, amikor a Vatikán Péter-Pál termében fogadta a Vatikán-Lutheránus Világszövetség Közös Bizottságában 11 éve együtt dolgozókat, mandátumunk visszaadásakor. Vagyis az egységre törekvés belső szükségszerűség és visz- szafordíthatatlan folyamat. Független a pillanatnyi klímától, széljárástól. Hosszú távon ez igaz. Az inkább társadalmi és morális kérdésekben, mint ökumenikus ügyekben érzékeny és nyilatkozó pápa e két szava a magyarországi látogatásra nézve is reménytkeltő lehet mindazok számára, akik az ökumené ügyét valóban komolyan veszik. Ugyanekkor megértem a protestáns körökben gyakran jelentkező, bizonyos aggodalmat és félelmet tükröző véleménynyilvánításokat is, de elfogadni nem tudom ezeket. Ebben a vonatkozásban is komolyan veszem a já- nosi intelmet: a szeretet kiűzi a félelmet, és a szeretet himnuszának ismert mondatát: a szeretet mindent remél. Csak helyeselni tudom, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös nyilatkozattervezetében ezt olvassuk többek között: „Hála legyen Istennek azért, mert az egy keresztségben részesült hívek egységre törekvése szép eredményeket tud felmutatni.. ., az egységmegvalósítás erőfeszítései, ökumenikus törekvései mindenki előtt ismertek, úgy gondoltuk, hogy az egységre törekvésnek kiváló alkalma lehetne, ha a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT)-hoz tartozó hívek és pásztoraik a katolikus hívekkel és II. János Pál pápával közös imádkozásban kérnénk a keresztények egységét.” (Vannak a Nyilatkozatban, legalábbis a tervezetben éretlen mondatok is, messze lemaradásban levő kifejezések, de ezekre most nem térhetek ki ebben a keretben, pl. a különféle hiten levő (!) ... bármilyen vallást gyakorló hívek stb., stb.). Ha ez a találkozás igeliturgia keretében valóban az evangélium hallgatásának és a közös imádságnak alkalma lesz, úgy remény- teljes eseménynek lehetünk tanúi. Végzetes ballépés lenne protestáns részről, ha az történnék nálunk is, ami az evangélikus Északon, amikor evangélikus püspökök nem jelentek meg II. János Pál látogatása alkalmából (Dánia, Norvégia) másfél évvel ezelőtt, de ugyanilyen végzetesen rossz magatartás lenne az is, ha úgy tennénk, mintha közöttünk már valóban minden rendezett volna, mintha pl. az inter- communio (közös úrvacsoravétel) hiánya nem lenne már botrány híveink és a nem keresztények szemében. A vendégszeretet és a testvérszeretet kötelez egyfelől, és az igazság szeretete másfelől. A valódi ökumenizmus nem langyos irénizmus, a „minden mindegy” színtelen egysége. Olyan légkört kellene hamarosan teremtenünk, amelyben testvérszeretetben el tudnánk fogadni még az őszinte bíráló szót is — kölcsönösen. így tanulhatnánk és gazdagodhatnánk igazán, építő módon. Az úgynevezett „nyugati kereszténységben” a római katolicizmusnak és a protestantizmusnak föltétlenül van mon
