Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Hafenscher Károly: Pápalátogatás Magyarországon
76 HAFENSCHER KÁROLY: PÁPALÁTOGATÁS MAGYARORSZÁGON danivalója egymás számára. Nem tehetjük becsületesen, hogy csak szótlan semleges koegszisztenciában éljünk egymással. Róma taníthatna bennünket, individualizmusra hajlamos protestánsokat, az egyház közösségének komolyabban vételére, 2000 év megbecsülésére, hogy ne csak öt világrész szélességében keressük a testvért, hanem húsz évszázad mélységében is a hitbeli ősöket és a velük való közösséget, a szentségek komolyan vételét, a misszió mandátumát a mai emberek, nem keresztényék felé fegyelmezettebb istentiszteleti életet és még sok minden mást. Nekünk meg hamarosan el kellene mondanunk, hogy veszélynek érezzük széles rétegekben a felületes népi vallásosságot, annak antibiblikusságát, vagy azt, hogy hamis illúziókat kergetünk, ha pl. keresztény Magyarországról problémamentesen beszélünk, hiszen melyik európai állam vagy társadalom merné ma elmondani magáról, hogy mindenestől keresztény, akár statisztikailag, akár morálisan. Ez nem jelenti az európai keresztény örökség megvetését, az ezeréves közös magyar múlt keresztény értékeinek ignorálását. Ha azonban keresztény Franciaország vagy Ausztria helyett ma joggal szabad beszélni missziói területről ott, úgy nálunk is józanul így is tekinthetünk a mai magyar társadalomra. Ugyanígy őszintén kellene szólnunk arról is, hogy szeretetből vigyázniuk kell római testvéreinknek, nehogy föllángoljanak parázsló, hamu alatt izzó, rejtőzködő indulatok, előítéletek. Kölcsönösen tudatosan kell küzdenünk azért, hogy minden azelőtt természetesnek tartott „ellenségkép” eltűnjön. Ha a szeretet valóban kiűzi a félelmet közülünk, úgy testvéri módon szót tudunk érteni mindezekről egymással. Nem akarok most részletesen foglalkozni a társadalmunkban egyházon kívüli körök hangjával a pápalátogatás kapcsán. Azt gondolom az infrastrukturális beruházási és financiális problémák csupán látszat- és mondvacsinált problémák. A megjavított utak, rendbehozott épületek, felújított műemlékek, közlekedési berendezések itt maradnak a pápalátogatás után is. Ebben a vonatkozásban párhuzamot fedezek fel a Bécs—Budapest világkiállítás és a pápalátogatás beruházási kérdései között. Egy ilyen alkalom hosszú távon mindenképpen nyereséget jelent az egész országnak, még anyagiakban is mérhetőt, de ki sem lehet számokkal fejezni, mit jelent az, hogy ránk figyelnek határainkon túl is, a médiák témája leszünk, s végre nem véres események kapcsán. Emberek, népek békés találkozása mindig reménnyel tölt el. A pápa négy és félnapos programját elemezve lenyűgöz a sokszínűség: Esztergom, Budapest, Pécs, Máriapócs, Debrecen, Szombathely ismét Budapest, hány különböző jellegű szín Magyarországon minden tekintetben! Találkozás papokkal, szerzetesekkel, a köztársasági elnökkel és a kormány tagjaival, a kultúra és a tudomány képviselőivel, a diplomáciai testület tagjaival, a magyar izraeliták közösségének képviselőivel, kispapokkal és szerzetes növendékekkel, fiatalsággal és öregekkel, a püspöki kar tagjaival. Jön a pápa. Amikor VI. Pál Genfbe látogatott, az EVT központjában így mutatkozott be: „a nevem Pál —, de Péternek hívnak”. Az egyén és a hivatal így egyszerre került bemutatásra. II. János Pállal is most hasonló történik: az utazó, nagyszabású, lengyel pápa, II. János Pál érkezik hozzánk. Egyéniség. Minden eddigi pápától különbözik. Benne hiába keresnénk I. János derűjét, VI. Pál egyensúlyozó készségét, XXIII. János egyszerűségét és nyitottságát, ö II. János Pál, ugyanakkor Péternek hívják, vagyis pápai mandátuma meghatározza, nem magánemberként jön, ő a pillanatnyilag is leg-
