Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Fittler Katalin: Dallamok vándorútja
FITTLER KATALIN: DALLAMOK VANDORÜTJA 41 tegével — gazdagította, immár zenei értékétől függetlenül, a harmóniai, dal- lami, néha ritmikus fordulatokat. (Ritka esetben a „jelentéstöbblet” átörökíthető; gondoljunk csak a B—A—C—H motívumra vagy a Mozart-névjegynek is nevezett négyhangos képletre!) Napjaink embere „eszperantó” zenei világba született, együtt élnek a múlt és a jelen különböző, igen eltérő kvalitású produktumai, s azokat kell szubjektiven véleményezni, s egyéni véleményünket a szaktekintélyek álláspontjával „ütköztetni”. Ebben a sokféleségben természetesen megbízható támogatást jelent, ha valamely mű értéke történetileg bebizonyosodott, ha az elmúlt századok rangsorolásában előkelő helyet kapott. Az érték — egy kategória. S a tetszés egy másik. Nem könnyű mindkettőt egyidejűén figyelembe venni, amikor korlátozott a zenélésre (zenehallgatásra) szánt idő. De a történeti fogódzó — éppen, mert szempontunkból pártatlan — komoly segítséget jelenthet. Elgondolkodtató például, hogy vannak olyan dallamok, amelyek egyházi és világi használatra egyaránt alkalmasák. „A német evangélikus egyház egyik legnagyobb tömeghódító eszközévé emelkedett az a gyakorlat, hogy az igen elterjedt, közismert dallamokat — nem egyszer még pikáns szövegű utcai énekeket is — új szöveggel látván el, felvette a gyülekezeti énekek sorába. Mondanunk sem kell, hogy Heinrich Isaac dallama, a ’Búcsú Innsbrucktól’ az elsők egyikeként lett népénekké” — mutatott rá Pernye. Érdemesnek tartotta, hogy közelebbről megvizsgáljuk a szövegváltoztatás technikáját is: „A mi esetünkben a 16. századi középkori szöveg úgy keletkezik, hogy az ’Innsbruck, ich muss dich lassen’-sorból mindössze az első szót cserélik ki ’O, Welt, ich muss dich lassen’-ra, tehát nem Innsbruckot, hanem a világot, azaz a földi életet kell elhagynom. A második sor ezek után már érintetlenül maradhat: ’Ich fahr dahin mein Strassen’, azaz: tovamegyek utamon. S végül még egy szót a harmadik sorról; ’in frembde Land dahin’, tehát: ’idegen ország felé’, oly módon változik, hogy ’ins ewge Vaterland', tehát: az örök szülőhazába, más szóval a túlvilágra vagy a mennyországba. Tehát a dalszöveg megtartja a búcsúhangulatot, ill. a búcsújelentést, csak éppenséggel a vallásos világnézetnek megfelelően alakítja át a témát.” Búcsúdalként dolgozta fel világi témájú kórusművében, mintegy száz évvel Isaac után az Innsbruck-Liedet Lassus legjelentősebb német tanítványa, Leonhard Lechner is, aki háromszólamú kórusában nemcsak a dallamot hagyta változatlanul, hanem a szöveget is úgy módosította, hogy alig cserélt ki szavakat, s mégis más értelmet nyert a mű. Nála nem a „bűvös-bájos”, „drága régi város”-t kell elhagyni, hanem a szerelmest: „Ach Lieb, ich muss dich lassen”. A több további szöveggel is terjesztett melódia történetét Bach- mű koronázta meg. A BWV 97-es számú kantátában („In allen meinen Ta- ten”-ben) az első és az utolsó tétel e dallamon alapul. Az Innsbrucklied dallamát H. Isaacra utalással a mai evangélikus énekeskönyv „Már nyugosz- nak a völgyek” kezdetű, Paul Gerhardttól származó korálszöveg hozza. Pernye András másik előadásának „alapdallama”, a Monica néven ismert, a 16. század második felében jelent meg nyomtatásban. E dallam különböző országokban bukkan fel, mindenütt anyanyelvű szöveggel. A francia szöveg szerint egy érzelmes, csinos lányt apácának adnak, ami fájdalommal és keserűséggel tölti el; a későbbi versszakokban azok az érzések is szóba kerülnek, amelyekben soha többé nem lehet része. Angliában, ahol többek között
