Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Kulturális figyelő
94 KULTURÁLIS FIGYELŐ kát tévesztik. A titok: az időszerűség. A kérdést az életnek kell feltenni, hogy az ige válasza érvényes legyen. Találunk erre sok példát pl.: az „Igen” című római katolikus lapban, amelyik újságírói szempontból a legigényesebb az újonnan született sajtótermékek közül, de sajnos a többséget nem ez jellemzi. A cikkek hosszúságát is meg kellene néznünk. Nagyon sok a hosszú, nehezen olvasható cikk, ami talán a szerkesztői munkát minősíti. Űj szín az egyházi sajtó palettáján az ifjúsági lapok egyre bővülő csoportja. A „Vezess!”, a Keresztyén Ifjúsági Vezetők lapja még inkább csak ígéret, lehetőség, mint konkrétum, eredmény, de ötletei — melyek reméljük nem fogynak el — szép reményekre jogosítanak. A Vasárnapi Iskolai Szövetség lapja, a „Hajnalcsillag” szolid és biztos anyagforrás, az „Aranyág” is jól szerkesztett gyermekújság, a „Zászlónk” pedig egy nagy hagyományú ifjúsági újság újraélesztett változata. Néha a fiatalok öntevékeny szándéka hívja elő a lapot, mint pl. a Kecskeméti Református Ifjúsági Egyesület lapja, a „Krisztussal Kecskeméten”. Még a keresztény beat zenészek is adnak ki Tájékoztató Hírlevelet. A család és az egészségügy témája is napirendre került. A Názáreth Ifjúság- védelmi és Keresztyén Ismeretterjesztési Alapítvány „Házunk Népe” címmel ad ki egy olyan lapot, amelyik a keresztény családmodellt erősíti, alakítja és segít koordinálni a lelki, szellemi és fizikai határok között. A Boldog Élet pedig a keresztény család és egészség- védelem fóruma. Van a katolikus nőknek is folyóirata, mely „Üj Kalász” néven jelenik meg. A magyar társadalom hit dolgára legfogékonyabb rétege az értelmiség. Ezt célozták meg azok a folyóiratok, amelyeknek családjába tartozik a Diakonia is. Itt új színfolt a magyarországi zsidóság nagyon nívós, jól szerkesztett lapja, á „Múlt és jövő”, mely 1988-tól évente négyszer jelenik meg. A folyóiratnak az a szándéka, hogy azokra a szellemi értékekre támaszkodjon, amelyek megőrzik és újjáélesztik az egyetemes és a magyar zsidó kultúra hagyományait. A „Jó Hír” a Bibliaiskolák Közösségének kiadásában az evangéliumi gondolkodású értelmiség számára kíván szellemi táplálékot nyújtani. Teológiai igényű folyóiratok is születtek, elég itt a „Jeromos füzetek”-re, a „Magyar Egyháztörténeti Vázlatok”-ra utalni, bár az anyagiakban szűk, eszméiben meg forradalmian változó hónapok nem ideálisak az elmélyült tudományos munka számára. Az új vallásfelekezetek is tovább színezik egyházi folyóirataink palettáját. Az „Új Exodus” a Hit Gyülekezetének folyóirata; a „Norman Életről” a Jehova Tanúinak széles körben terjesztett, szép kivitelű folyóiratáról is kell szólni, bár ez az utóbbi magyarra fordított formája az Egyesült Államokban elkészített szövegnek. Az egyházon belüli kritikai hang is megszólalt. A „Keresztyén Igazság” az Ordass Lajos Baráti Kör folyóirata. Benne a teológiai írások és az egyházon belüli kritika ötvöződik. Az „Egyház és Társadalom” című közös lap is ebben az irányban indult, de az az érzésünk, hogy profilja, igazi szándékai még nem tisztázódtak. Ez nemcsak a kritikai természetű írásaira igaz, hanem a teológiai tanulmányaira is. A kép — színgazdag. Eredményeket és kudarcokat, jó és rossz írásokat találhatunk ezekben a lapokban. Az összkép viszont sürgető szükséggé teszi az (újságot is) írni tudó, elkötelezett hitű egyházi értelmiség nevelését, mert meggyőződésem, a sajtó erejét nem az írásokkal megtöltött oldalak száma, hanem a gondolatok ereje, a leírt szó tisztasága és tisztessége adja. Ehhez adjon Isten erőt minden hívő toliforgatónak. Szigeti Jenő
