Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 93 fog gondolni a szerzőre, s ha úgy véli, nem tud vele együtt menni az általa járt úton, ezt azért teszi, mert észrevette, hogy ez nem a Barth-tal folytatA mai egyházi sajtó kis tükre A sajtó — hatalom, ahogy a mondott szó is. Lehetőség, amit lehet használni jóra vagy rosszra. Felelősek vagyunk érte Isten előtt. A felelősség természetrajzáról keveset szoktunk gondolkodni, pedig nemcsak a leírt vagy kimondott szónak, hanem a hallgatásnak is van felelőssége, meg annak is, hogy hogyan mondjuk a jót, jól-e vagy felületesen, pongyolán, felelőtlenül. Hetek óta újabban megjelenő egyházi, vallásos sajtótermékek között lapozok, aggodalommal vegyes örömmel. Örülök, hogy az egyházak nem voltak restek élni a lehetőséggel és aggódok azért, mert nem tudom, hogy érezzük-e a mondott szó, a kapott lehetőség felelősségét. Ezért hosszú vajúdás után vetettem papírra ezeket a sorokat, sűrűn kérdezgetvén magamtól: vajon mindig jót, s jól mondtunk? Nehéz ma képet alkotni az egyházi sajtóról, hiszen áttekinthetetlen a magyar sajtó robbanásszerűen burjánzó világa. Az elmúlt két, két és fél esztendőben lapok születtek és lapok mentek tönkre az egyre mostohább és zordabb külső körülmények között. Hiszen a nyomdai árak, a papír drasztikus áremelései kemény próba elé állították az egyházi sajtót is. Nem mindig a talmi, az ocsú pusztult. Közülük nagyon sok támogatásra méltó, tisztes törekvésű lap élet-halál harcát vívja. Leltárt készíteni is nehéz. Mikor úgy gondoltam, hogy rendelkezem a szükséges információkkal, akkor új folyóiratok kerültek a kezembe, új törekvésekről hallottam. Ezért leltár helyett inkább törekvésekről, célkitűzésekről kellene vallani. Hogyan élünk az Istentől kapott lehetőségeinkkel? ható vitán, hanem a maga döntésén múlik. Benczúr László Ha a „régi” sajtótermékeket vizsgáljuk, néhány gyengeség hamar nyilvánvaló lesz előttünk. Az első: a hírszegénység. A protokolláris hírelemen, az egyházvezetői megnyilatkozásokon túl, szinte alig kapunk arról képet, hogy hogyan él az egyház népe, a gyülekezet, hogy fonja át a hit a mindennapokat. Az országos lapokba ez valóban nehezen fért bele, viszont örömmel tapasztaljuk, hogy gyülekezeti értesítők is szép számmal jelennek meg. Néhány példát a teljesség igénye nélkül: a Hírharang (a péteri Evangélikus Egyház- község lapja), az Űj Misszió (a miskolci Szent Antal Plébánia lapja). Bennük a helyi hírek vegyülnek a tanítói szándékkal, a missziói célkitűzéssel. Van újszerű formájú ökumenikus kezdeményezés is, pl.: az „Iváncsi Szóváltás” című lapot a Római Katolikus Plébánia és a Református Egyház Tanácsa adja ki közösen. Egy-egy nagyobb egység összefogására is van példa. A „Toronyóra” a Hajdúvidéki Református Egyház kiadásában jelenik meg, az „Emmaus” pedig a Bács-Kunsági Református Egyházmegye lapja. Ezeket és a hozzájuk hasonló profilú lapokat olvasgatva egy másik újságírói gonddal találkozunk. A hír — nem csupán tényközlés. Ha valaki a századforduló vidéki vagy egyházi lapjait forgatja, tapasztalja azt. hogy mennyi színt, életet lehet becsempészni egy-egy esemény mögé. Meg kellene tanulni jól hírt fogalmazni. A gyülekezeti sajtó másik gondja az úgynevezett „hitbuzgalmi cikkek” stílusa. Ha ezek a cikkek „kanaáni nyelven” kegyes frázisokból összeadott prédikációkhoz hasonlítanak, akkor célju-
