Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Az apostolok cselekedetei
VEÖREÖS IMRE: AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI 67 Ezekben az ábrázolásokban Lukács írói szándéka valósul meg. Noha Péter és Pál mártírhalála, Néró keresztényüldözése és más kegyetlenségek a könyv írásakor tudott tények voltak, Lukács inkább a hatalom jóindulatára irányítja a figyelmet. Ezt az eljárást a teológiai irodalom politikai apológiaként tartja számon. Az egyoldalú képpel Lukács nyugalmat szeretne szerezni korában a keresztény hitnek, számolva azzal, hogy könyve nem keresztények kezébe is kerülhet. Másrészt — s ez lehetett a fő hajtóerő lelkében — keresztény olvasóit akarja biztatni, hogy szükség esetén számítsanak a politikai hatóságok védelmére, sőt igényeljék azt (Dóka Zoltán). „Nem mártí- riumra akarta a keresztényeket készíteni, mint a Jelenések könyve, hanem az egyházat lehetőség szerint megkímélni a mártíromságtól” (E. Haenchen). A politikai apológia vonalába esik, hogy a keresztény prédikáció elsősorban a feltámadás hirdetése, amely nem érinti a római büntetőjogot, s a kereszténység nem sérti a római törvényeket (25,17—19 stb.). Könyvét Lukács feltehetően három célból nem zárja Pál mártírhalálával, hanem a hangsúlyos „akadálytalan” szóval, így jellemezve kétéves római prédikálását. Érthető, hogy miért nem szól a római keresztény gyülekezetről, sem Pálnak azzal való kapcsolatáról. A gyülekezet létezését azzal jelzi, hogy Pál partraszállása után Rómából keresztény testvérek elébe mentek Appiusz fórumáig és Trés Tabernaeig (ezek Rómától kb. 64, illetve 50 kilométerre feküdtek). „Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással” (28,15). De tovább nem szól e régi keresztény gyülekezetről, mert Pált Rómában pogánymissziói munkában kell láttatnia könyvének alapvető koncepciója szerint. Az utolsó jelenet ezt hirdeti: Pál római szállásán az őt felkereső pogányoknak két teljes éven át hirdette Isten igéjét (28,30—31). Ezzel teljesül a mennybe menő Jézus szava a világmisszióról: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeábán és Samáriában és a föld végéig” (1,8). A másik, joggal feltehető célja Lukácsnak ezzel a befejezéssel, hogy bármilyen legyen is a jelen, olvasóiban bizakodó reménységet akar táplálni a jövőről, Isten üdvtervének további végbemeneteléről. A harmadik szándék pedig világosan beleillik a könyvén végighúzódó politikai apológiájába. Azzal, hogy nem közli Pál vértanúhalálát s a római misszió — bár korlátok között történő, de — akadálytalan végzésével fejezi be írását, a múlt kegyetlenségei helyett a római államhatalom néha megértőbb magatartásának történeti tanulságára akar apellálni. Lukács hitvédelmi próbálkozását az üldöztetési tapasztalatok nem tették eleve lehetetlenné, mert Néró már halott volt. Meg kellett kísérelnie, noha sikerének valószínűsége nem volt túl nagy — a kutató véleménye szerint sem. Időszerűvé tette szándékát a jelen is, amelyre a fenyegetettség árnya borult, amint ezt a politikai apológia szükségessége jelzi, de olyan apró vonás is, mint Lukács evangéliumában a magvető példázatának magyarázatához hozzáfűzött figyelmeztetés a hosszútűrésre (Lk 8,15. Vö. Diakonia 1990/2. 69. Továbbá Lk 21,19. ApCsel 14,22). Összegezés Lukács műve történeti elbeszélés. Ott sem kötődik szorosan a hagyomány- anyaghoz, ahol vannak forrásai, hanem szabadon beszéli el a történetet, mert