Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Az apostolok cselekedetei
68 VEÖREÖS IMRE: AZ APOSTOLOK CSELEKEDETE. belső célját akarja elérni, és az eseményeket jelentőségükben akarja hallgatói vagy olvasói elé tárni —, ahogyan azt a maga korából visszatekintve, teológiai felfogásának, gyülekezete hittudatának megfelelően látja. Az Acta történeti értéke mégsem jelentéktelen: kellő történeti és teológiai kritikával fontos forrása az ősegyház történetének; elsősorban azonban saját korának történeti forrása az egyház megváltozott életviszonyairól és vallásos szemléletéről (G. Bornkamm). Az őskereszténységről ideális képet rajzol, a mász- szió problémátlan, az előrehaladás töretlen. A torzulásokról — ahogyan az újszövetségi levelekből, de az evangéliumok némely helyéről is 'kitűnik — nem tud, vagy nem akar tudni: hadd szolgáljon példaként a „heroikus kor” a későbbi nemzedékeknek (A. D. Nock: „heroic age”)! A kereszténység mentes tévtanításoktól, szakadásoktól, és példaadó az életfolytatásban is (tévta- nítók egyszer szerepelnek az Actában, ott is már csak a jövőre utalva: 20,29—30). Lukács tudatos elbeszélő művészete, melyet közelebbről nem jellemeztünk és példákkal sem illusztrálhattunk, magasra emeli művét — tanúságtevő céljának következetes megvalósításával együtt, amit könyvében kezdettől mindvégig lenyűgözően érvényesít a kereszténység terjedéséről a feltámadt, mennybe ment Ür ígéretéhez kapcsolódva. Külön izgalmas feladat lenne körvonalazni Lukács jelenét az Acta alapján. Dolgozatunkban ebből valami nem egy helyen megcsillant, ahol Lukács saját látásmódjáról és írói alkotásának szempontjairól szóltunk. Könyvének vége, a kitűzött világmissziói cél elérése is ebbe az irányba mutat. Lukács jelenét már nem a misszió jellemzi, hanem a létrejött keresztény gyülekezetek további sorsa, növekedése és megpróbáltatása. Pál apostolnak és munkatársainak missziói útjai, melyek földrajzi, történeti felvázolása nagyobbrészt Lukács alkotása, tulajdonképpen azokhoz a helyekhez vezetnek, ahol az ő korában gyülekezetek éltek. Ezek gondozása, mai szóval lelkipásztorlása a gyülekezet vezetőinek dolga, akiket saját korából visszavetítve már a páli gyülekezetekben presbitereknek nevez. Ennek a nemzedéknek már más a feladata, mint az előzőé: a gyülekezeti munka. A gyülekezet tagjainak oltalmazása a tévtanítástól és hitük őrzése a külső fenyegetés közepette (20,28— 31. — „farkasok”; tévtanítók). „Lukács az egyes kereszténytől hitvalló bátorságot, de nem missziói tettet vár”. Lukács idején a zsidómisszió már nem volt időszerű, így azzal a körülménnyel, hogy az Acta prédikációi főként zsidóknak szólnak, Lukács a távolságot hangsúlyozza, ami az apostoli kor és saját jelene között van. Isten igéjének terjedése Pál után az egyes gyülekezet növekedéséből állott, ahogyan erre utal a missziói időkből az Acta (6,7;19,20).A megmaradás és a kitartó tűrés ideje Lukács jelene. Ezt szolgálja az Apostolok cselekedetei is, mely nem hitre hívó, misszionáló olvasmány, hanem építő és katechetikai (tanító) könyv. Hogyan olvassuk Az apostolok cselekedeteit? — kérdezheti mindezek után joggal a mai keresztény —, ha nem vehetjük azt egy az egyben az apostoli kor hiteles történetének. Ügy, mint Lukács történeti bizonyságtételét! Egy későbbi nemzedék tagja tesz tanúságot töredékes forrásanyag segítségével, de főként írói készségével, saját korának szemüvegén át a fiatal kereszténység hallatlan gyors terjedéséről. Fénytörés megy végbe művében, de a fény onnan sugárzik, ami Jézus feltámadása és Pál apostol halála között történt az ismert föld nagy részén. És e sugártörésen át az élő Isten üzen annak, aki ma az Újszövetség e könyve fölé hajol.
