Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Túróczy Zoltán: "…És hátulról meglátsz engemet"
TÜRÖCZY ZOLTÁN: „ÉS HÁTULRÓL MEGLÁTSZ ENGEMET 5 valahonnan, akkor tudom meg, hogy ott járt. Amíg ott van, fátyol van a szemem előtt —, amikor elment, a fátyol elhúzódik szemem elől, s akkor egyszerre megvilágosodik előttem. Itt volt köztünk az Isten. Mikor Mózes kéri Istent, hogy mutassa meg magát neki, azt olvassuk, hogy az Ür egy sziklahasadékba állítja be őt, betakarja szemét kezével, s mikor elveszi kezét, mikor már elment, csak hátát láthatja Istennek, azt, hogy itt volt, erre ment. Mindez azt a figyelmeztetést tartalmazza számunkra, hogy ne hamarkodjuk el Isten munkájáról való ítéletünket. Ha saját egyéni életünket vagy családunk, nemzetünk, egyházunk életét nézzük, a jelenben sokszor csak egy nagy káosz az, ami előttünk áll, egy nagy érthetetlenség és értelmetlenség. Minden összevissza van zavarva. Sokszor halljuk a szemrehányást, hogy ha Isten van, hogy tudja elnézni ezt meg ezt, miért nem lép közbe, miért nem csinál rendet? Testvérem, várd meg a dolgok végét! Amíg Isten itt dolgozik, nem láthatjuk. Mikor Isten elvégezte dolgát és elment, fel fog ragyogni előttünk, hogy itt járt, itt dolgozott köztünk, és egyszerre értelmessé válik az értelmetlenség, megvilágosodik előttünk minden. Mi a bűneset óta nem látásban járunk, hanem hitben. Hogy Isten ma itt van és dolgozik, azt nem láthatom, csak hihetem. De hogy tegnap itt volt, hogy egy héttel ezelőtt, vagy egy évszázaddal ezelőtt itt volt, azt ma már láthatom. Isten olyan kimondhatatlanul nagy, hogy közelről nem láthatom, messzebb kell mennem, hogy lássam Istent. Isten nagyságához képest én olyan parányi vagyok, hogy egészen betölti a látóhatárt előttem. Csak messzebbről láthatom. Történeti távlat kell a szemléléséhez. Ha a távolból nézek vissza, akkor egyszerre meglátom az Isten hátát, megvilágosodik előttem, hogy itt járt Isten és mit cselekedett velem és körülem. Amit most énekeltünk: „Mind jó, amit Isten túszén ...” — azt mára vonatkoztatva csak hittel tudom énekelni, de a teg- napelőttre, a múltra vonatkoztatva a megtapasztalás boldogságával tudom énekelni: „Mind jó volt, amit Isten tett...” így történt Józseffel is az Ctestamentumban. Milyen sok szenvedésen megy keresztül! Testvérei eladják, rabszolgasorba kerül, magasra emelkedik, azután újra mélyre esik alá, börtönbe kerül, majd megint egészen feljut a fáraó közelébe. Mily sokat kesereghetett szegény, mig megjárta ezt az utat! Mikor azonban egyszer évek múlva megállanak előtte testvérei, minden emberi nyomorúságának okozói, egyszerre felragyog előtte: „Mind jó, amit Isten tészen . ..” Meglátja hátulról Istent, amint szent bölcsességgel elvonult élete minden szorongattatásának sötét völgyén keresztül, s megnyitja ajkát hálaadásra: „A ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek. Nem ti küldöttetek” (lMóz 45, 5—-8). Egy újtestamentomi példát is mondhatunk. Amikor nagypénteken keresztre feszítik Jézust, szétrebbennek a tanítványok. Még húsvét vasárnapján is az emmausi tanítványok lehorgasztott fővel indulnak hazafelé, ajkukon a panasz: „pedig mi azt reméltük .. —, de amikor megkapják a távlatot az eseményekhez, amikor nagypénteket a húsvéti esemény távlatából tudják és merik nézni, az elcsüggedt tanítványok ajkán felcsendül a diadalmas himnusz: Megöletett bűneinkért, feltámadott megigazulásunkra ..., dicsőség az Istennek, aki mindent jól cselekedett. Itt van ennek az igazságnak — hogy az ember Istennek csak a hátát látja — a nagy figyelmeztetése. Ne hamarkodd tehát el panaszaidat. Kifogásaiddal ne szállj perbe Istennel. Viseld nyugodtan, amit rád mér. Várd meg a végét! Ma még talán nem hallasz mást, minthogy Isten hatalmas keze a vi
