Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Túróczy Zoltán: "…És hátulról meglátsz engemet"
6 TÜRÖCZY ZOLTÁN: „ÉS HÁTULRÓL MEGLÁTSZ ENGEMET” lágkormányzás orgonáján leütött egy akkordot, amiből ma még csak disz- szonancia sikolt feléd, de mikor eljön a feloldás, amikor feloldódik a zűrzavar, csodás harmóniában olvad össze minden, s akkor megérted, hogy itt járt az Isten és mindent jól cselekedett. Ma még tán nem látni mást, mint hatalmas kohók mélyén piszkos, barna vasércet. Várd meg a végét, míg a kemencék füzében megtisztul és megérik. Egyszer tán ragyogó vonat lesz belőle, és te boldogan sietsz rajta azon a sinpáron, mely egy jobb jövő reménysége felé visz. Isten jóságát, igazságát, bölcsességét csak történeti távlatból ismerheti meg az ember. Csak hátulról láthatja meg, hogy arra járt az Ür. * * * Van ennék az igazságnak egy nagy biztatása is. Mit jelent az, hogy ember az Istent csak hátulról láthatja? Azt jelenti, hogy Isten előttem jár. Kimondhatatlan nagy biztatás ez, hogy Isten előttem jár, és nekem csak a lába nyomába kell lépnem. Nem kell ismeretlen utakon járnom, megbirkóznom váratlan veszedelmekkel, mik erőm felett vannak. Előttem jár Isten és én kitaposott ösvényen járhatok. Őutána. Ha láthatnám őt szemtől szembe, de azután azt mondaná: Most fordulj meg és indulj, járj elöl te! —, milyen bizonytalanul botorkálva mennék a sötét éjszakában Isten előtt! Óh, áldom Istent, hogy előttem jár, és én e hatalmas széles istenhátnak védelmében járom életem útját. Milyen nagy dolog az, hogy Isten előttem jár és végzi a munkát, csak rá kell lépnem az ő nyomdokára! A szentigében is azt olvassuk (21—22 v.), hogy míg Mózes előtt megy, félreállítja őt a kőszikla hasadékába. Testvérem, érzed-e, mi az, hogy Isten félreállít téged és engem egy kőszikla hasadékába, hol védve vagyok? Mintha csak mondaná: Várj meg, míg elmegyek előtted, míg mindent elvégezek, és amikor mindent elvégeztem és te meglátsz engem hátulról, jer ki és jöjj utánam! Áldassék az Isten, hogy ő számunkra, földi emberek számára csak hátulról látható meg. Van ennek az igazságnak még egy csodálatos biztatása is. Azt mondja az Űr Mózesnek: „Megteszem.. ., kiáltom előtted az Űr nevét..., a kőszikla hasadékába állatlak téged és kezemmel betakarlak téged . . Egy kicsit nyugtalan a szívem, mikor elmondom, amit el akarok mondani, mert érzem, milyen közel jár a tiszteletlenséghez. De hiszem, hogy az az Isten, aki látja azt is, ami a szívek mélyén és a szavak mögött van, meg fogja érteni, amit mondok és ti is meg fogjátok érteni. Mikor azt olvastam, hogy Isten kezével takarta el Mózes szemét s kiáltotta előtte a nevét, eszembe jutott gyermekkorom egy kedves játéka. Mikor észrevétlen megállóit mögöttünk édesapánk vagy édesanyánk, befogta a szemünket és megkérdezte: ki vagyok?, ki kellett találnunk a hangról, a kéz bársonyos érintéséről, hogy ki az, aki mögöttünk áll, búj ócskát játszik velünk és szeretetét ezzel is meg akarja mutatni. Nem érzed-e, hogy van valami Isten cselekedetében, mit Mózessel csinál, ebből a csodálatos, szerető szívből fakadó szülői játékból: „... kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok ..., és kiáltom előtted az Űr nevét... Azután kezemet elveszem rólad!. ..” Látszólag valami nagy ellentmondás van itt. Azt mondtuk, hogy a bűnünk tett istenvakká, itt pedig azt állítjuk, hogy Isten takarja el szemünket, hogy ne lássuk őt. Mind a kettő igaz. Egyik azok
