Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Vankó Péter: Fizikusok a transzcendenciáról
52 VANKÓ PÉTER: FIZIKUSOK A TRANSZCENDENCIÁRÓL Bohr Niels Bohr (1885—1962) születési ideje szerint a 20. századi fizikusok idősebb nemzedékéhez tartozik. Egyénisége alapján viszont az új fizikát felépítő fiatalokhoz érezzük közel. Kortársai közül csak néhányan tudtak a klasszikus szemléletmódból teljesen az újra váltani. (Ilyen volt Max Born, aki először értelmezte Schrödinger hullámegyenletének megoldását valószínűségi függvényként, ezzel bevezetve a fizikába a valószínűség fogalmát.) De Bohr nem csak szemléletváltásra volt képes: idős korában is fiatalok munkatársa, mestere, barátja tudott maradni. Szabad, nyitott szellem. 1922-ben Nobel-díjat kapott a róla elnevezett atommodell megalkotásáért, de érezte, hogy elmélete, bár pontosan megmagyaráz egy sor kísérleti eredményt, még további megértésre szorul. Amikor az alig húszéves Heisenberg egyik előadása után kritikai megjegyzést tett, Bohr sétára hívta a fiatal egyetemistát, megosztotta vele kétségeit és fenntartásait, tanulmányairól kérdezte, további munkára biztatta és Koppenhágába invitálta. „És én egy csapásra új lehetőségekkel, új reményekkel telinek láttam a jövőt...” — emlékszik vissza Heisenberg.5 Bohr szabadságeszményének példaképei az izlandi sagák hősei: a költő Egill, aki már hároméves korában dacolni mer apjával és lovat szerez magának, hogy követhesse egy hosszú útra, vagy a bölcs Njall, a törvény legjobb ismerője, akinek véleményére mindenki ad. Amikor Heisenberg először látogatta meg Dániában, Bohr népe szabadságszeretetéről beszélt: „Hiszem, hogy mi is méltányoljuk a porosz magatartás erényeit. De mi nagyobb teret biztosítunk az individuumnak, álmainak és törekvéseinek, mint amennyit a porosz fegyelem keretei megengedhetnek. Szabad emberek közösségének szeretnénk részesei lenni; olyan közösségnek, amelynek minden egyes tagja teljes mértekben elismeri a többiek jogait. Számunkra fontosabb a szabadság és az egyéni függetlenség, mint a külső fegyelemből való erő.”5 Azt, hogy Bohr a viking—dán szabadságeszményhez valóban tartotta magát, tudományos pályafutása és emberi magatartása egyaránt igazolta. Neveltetését és fizikatanulmányait a 19. századi középosztálybeli eszmék, a keresztény filozófia és a klasszikus fizika határozták meg. Bohr szakítani tudott ezekkel a tradíciókkal. Döntő szerepe volt a kvantummechanika értelmezésének, ismeretelméleti, filozófiai tartalmának megfogalmazásában. A „Koppenhágai értelmezés” alapfogalma a komplementaritás: a kvantum- mechanikai jelenségeket csak komplementer, egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmak együttes használatával lehet teljességükben leírni. Az anyag viselkedését például csak a „hullám” és a „részecske” fogalmak együttes használatával lehet megmagyarázni, annak ellenére, hogy ez a két fogalom klasszikus értelemben kizárja egymást. A kvantummechanika másik fontos tapasztalata, hogy egy fizikai kísérletnél a megfigyelt és megfigyelő nem választható élesen ketté: a megfigyelő szükségszerűen befolyásolja a megfigyelt jelenséget, tehát egyben „beavatkozó” is. A világ nem osztható egyértelműen objektív és szubjektív részre, egy ilyen felosztás mindig önkényes. A komplementaritás és az objektum—szubjektum összefüggőségének kvantummechanikai tapasztalata meghatározta Bohr gondolkodásmódját a fizikán kívül, az élet más területein is. Például egy beteg szervezet gyógyulása figyelhető finalista szempontból: ekkor az a fontos, hogy az egészséges álla
