Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Vankó Péter: Fizikusok a transzcendenciáról
VANKÓ PÉTER: FIZIKUSOK A TRANSZCENDENCIÁRÓL 51 vezi, melynek mozgatója a haláltól, betegségektől, vadállatoktól, éhezéstől való félelem. Elsősorban a primitív, természeti népek hitére jellemző. A második lépcső a morál-vallás: az istenség erkölcsi iránymutatást ad az emberi élethez. Büntet, jutalmaz, vigasztal. Ez a civilizált társadalmak jellegzetes vallásossága, bár a két típus legtöbbször nem válik élesen szét. Mindkettőnek jellemzője az antropomorf, emberarcú istenkép. Innen kevesen lépnek tovább. A harmadik fokozatot Einstein kozmikus vallásosságnak nevezi: az egyént magával ragadja az a fennköltség és csodálatos rend, amit a természet és a gondolatok világa nyilatkoztat ki számára. Elemei megtalálhatóak Dávid zsoltáraiban, néhány prófétánál és — jóval erősebben — a keleti vallásokban. A kozmikus vallásosság a vallási zsenik sajátja, Démokritoszé, Assisi Szent Ferencé, Spinozáé — kiket kortársaik hol szentnek, hol ateistának tartottak. Mivel sem teológiával, sem pontosan körülhatárolt istenképpel nem rendelkezik, közvetítésére a művészet és a tudomány hivatott. „... materialista beállítottságú korunkban a komoly kutatók az egyedüli mélyen vallásos emberek” — fejezi be a gondolatmenetet. Einstein számára a világ egységes egész. Egy másik írásában (Naturwissenschaft und Religion)1* is a tudomány és vallás összetartozását hangsúlyozza: „A természettudomány vallás nélkül béna, a vallás természettudomány nélkül vak.” További érveléseiből egyértelműen látszik, hogy a vallás szót itt is a kozmikus vallásosság értelmében használja. A történelmi vallások és a tudomány ellentéteinek fő okát a személyes istenképben látja. Ügy véli, hogy bár a természettudomány a személyes Isten létét cáfolni nem tudja, a természet rendjét egyre jobban megismerő ember számára nyilvánvalóvá válik, hogy ezen a törvényszerű renden kívül más okot nem kereshet. Einstein az alapvető fizikai törvények egyszerűségében is ennek a rendnek a bizonyítékát látta. Bizonyos, hogy a relativitáselmélet felfedezésekor nagyon erősen és közvetlenül élte át a világ egyszerűségét és a mindent átfogó rendet. Erwin Schrödinger írásait olvasva''1 először sokoldalúsága tűnik fel. Öt is az Egész érdekelte. A kvantummechanika kialakulásához legjelentősebben a mai napig széles körben használt egyenletével járult hozzá, de az egyenletben szereplő állapotfüggvény valószínűségi értelmezését nem tudta elfogadni. Így érdeklődése később a biológia és a filozófia irányába tolódott el, költészettel foglalkozott, verseket is írt. „Mi az élet?” c. könyvében az élő sejtet igyekszik a fizika szempontjából vizsgálni. Filozófiai munkáiban a tudat helyét keresi az anyagi világban. Ügy látja, hogy erre a problémára a nyugati gondolkodás keretein belül nem kap választ, így idős korára egyre inkább a hindu gondolkodáshoz, a Védák világához kerül közel. Filozófiai nézetei nem alkotnak egységes rendszert és sok szempontból kritizálhatóak. Két gondolata álljon mégis itt a „Természettudományos világkép sajátosságai” c. írásából: „Tisztán természettudományos kutatással a legkevésbé sem tudjuk meghatározni a nagy egésznek az értelmét. Minél alaposabban vizsgálódunk, annál értelmetlenebb minden. A lejátszódó színdarab nyilvánvalóan csak a szemlélődő szellemmel való kapcsolatban nyer jelentést.” Ugyanakkor ...... az Istennek hiányoznia kell a tér-időbeli képből. »Térben és időb en nem találom az Istent« — mondja a becsületes természettudományos gondolkodó, s ezért éppen azok szidalmazzák, akiknek a katekizmusában ez áll: az Isten szellem.”
