Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Vankó Péter: Fizikusok a transzcendenciáról
50 VANKÓ PÉTER: FIZIKUSOK A TRANSZCENDENCIÁRÓL Planck, Einstein, Schrödinger Max Planck (1858—1947), Albert Einstein (1879—1955) és Erwin Schrödinger (1887—1961): mindhárman a modern fizikát megalkotó fizikusok idősebb generációjához tartoznak. Mint látni fogjuk, különböző sorsú és különböző alkatú emberek. Közös vonásuk, hogy a kvantummechanika filozófiai értelmezését egyikük sem tudta teljesen elfogadni, annak ellenére, hogy Planck a hatáskvantum bevezetésével, Einstein — a relativitáselméleten túl — a fénykvantum, a foton felismerésével, Schrödinger a róla elnevezett hullámegyenlet felírásával alapvetően hozzájárult az új fizika megszületéséhez. Max Planck arcképének megrajzolásához a legfinomabb vonásokat kell használnunk. Alakját szerénység, becsületesség és hűség, sorsát tragédiák sora jellemzi. Tudományos világképét a klasszikus fizika határozza meg, melynek átfogó érvényességét éppen az ő 1900 végén ismertetett eredményei ingatták meg. Alapos filozófiai ismeretekkel rendelkezett és a klasszikus fizika alapján az anyagi világot objektív módon megismerhetőnek és determi- náltnak vallotta. Ugyanakkor a keresztény tradíció követőjeként — talán róla nyugodtan kijelenthetjük: hívő keresztényként — az ember erkölcsi felelősségét és szabad akaratát hangsúlyozta. A két állítás ellentmondását azzal igyekezett feloldani, hogy a tudomány és a vallás a valóság más-más oldalával foglalkozik: míg a tudomány az anyagi világ összefüggéseit fürkészi, igaz és hamis állításokat próbál szétválasztani, addig a vallás az értékek világával törődik, jó és rossz között tesz különbséget. Az egyik azt kérdezi, hogy mi van, a másik, hogy mi legyen. A tudomány a technika alapja, a vallás az etikáé. A két világot az ember kapcsolja össze, aki az egyikben kívülálló, objektív megfigyelő, a másikban cselekvő résztvevő. A kvantummechanika világképét elfogadó fiatalabb fizikusgeneráció idegenkedve nézte a világ ilyen feldarabolását, szétválasztását —, ugyanakkor tisztelte a belőle fakadó mélyen emberi magatartást: Planck egyik fia még az első világháborúban esett el, másik fiát a Hitler elleni merényletben való részvétele miatt végezték ki. Átélte otthonának, értékeinek pusztulását, iker- lányainak halálát. Ennek ellenére mindvégig Németországban maradt, és a fiatalabbakat is erre biztatta, hogy legyenek olyan élő szigetek, melyekről a háború után a tudományos élet újra elindulhat. Hosszú élete alatt sok változást megélt, önéletrajzában írja: „Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőzetnek és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz .. .”2 Albert Einstein nevét azok is ismerik, akik a fizikáról semmit nem tudnak. A köztudatban ő személyesíti meg a lángészt, a zseniális tudóst — joggal: munkáiban a gondolkodás törvényeinek engedelmeskedve csodálni való bátorsággal szakít a hagyományos világkép olyan alapvető feltevéseivel, mint az abszolút tér és idő fogalma, a tömegek állandósága vagy az eüklé- deszi geometria általános érvényessége. Ugyanakkor a kvantummechanika statisztikus értelmezését nem tudta elfogadni, bonyolult gondolatkísérletekkel próbálta cáfolni. A hosszú viták végén, utolsó érvként gyakran mondta: „Az Üristen nem kockázik!” (Der Alte würfelt nicht!)3 Milyen Einstein Ür- istene? Egyik írásában (Religion und Wissenschaft)3 a vallások három fajtáját, a vallásosság három fokozatát különbözteti meg. Az elsőt félelem-vallásnak ne
