Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Sümeghy József: A soproni evangélikus gimnázium újraindulása
48 SÜMEGHY JÓZSEF: A SOPRONI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM tok, amelyek mögött egy-egy melegszívű tanár, lelkész jelenik meg emlékezetemben. A soproni gimnáziumban, bizonyára a nagyobb diák fejlettebb gondolkodásával megéreztem, hogy ez a vidéki iskola más ... Szegényebb. De éles eszű, jól tanuló falusi fiúk járnak oda iskolába, akik sokat emlegették a múltat, az egyház és az iskola történetét. Mintha az iskolában érezhető lett volna a rábaközi síkság hangulata (vagy inkább a szülőföldé?), a ike- menesaljai dombok, a falu, a falusi gyülekezetek és a falusi nép közelsége. A „hagyományos” február elsejei diákbált nem tartottam hagyománynak. A Deák-kúti ballagás is csak egy megkapó, szép búcsúzás és jövőbe tekintés. De, akkor, valamiféle hasznos, építő hagyománynak tekintettem a Bibliával való ismerkedést, a Sopronba is utánam jövő fasori gimnáziumi Ifjú Évek diáklapot, az iskola és az evangélikus templom szoros kapcsolatát, a depre- kációt, az iskolai diákúrvacsorai előkészítőt és a tanári karral együtt vett úrvacsorát. Avagy hagyománynak nevezhető a soproni iskola mély hazafias nevelése, vagy evangéliumi hitünknek a népi irodalommal, a Németh László-i harmadikutas politikai látással való összefonódása? „Evangélikus gimnázium” Budapesten, „evangélikus gimnázium” Sopronban ... Csak nevükben voltak evangélikusok? És a tanárok? Valamennyi hitvalló, evangéliumi lelkületű és hatású lett volna? Nem gondolom. Evangélikus hagyomány? Nem hiszem. És mégis, úgy összességében, késztetésében nem állami volt —, hanem evangélikus. Ügy gondolom, hogy bizonyos emlegetett és betáplált hagyomány helyett az evangéliumban, a szeretettel és korszerűen tanított kereszténységben mindig új és mindig más és mindig igaz étel és ital került a diákok asztalára és szívébe. Tanulnunk kell a mögöttünk lévő negyven év történetéből! Bűnbánattal és alázattal okulni szükséges! Mai diákjaink szinte egy „gondországban” nőnek fel, sok és sokféle próbatétel és ínség közepette. Mit látnak otthon és milyen példát kapnak majd az „evangélikus” iskolában? Most négy, később talán már ismét nyolc év után, felnőttként kerülnek ki a gimnáziumból. Jézus megismerése és a vele való kapcsolat, barátság, tanítványság megerősíti-e őket a tudatos hitvallásban és komolyan vett keresztény életvitelben? Régen evangélikus volt a gimnázium, evangélikusok voltak a tanárok, mindez szinte magától értetődő volt. A Krisztusban alapozott hit hiánya vagy erőtlensége akkor néhánynak nem sokat jelentett, mert hiszen „evangélikus gimnázium” tanulói vagyunk! Ezért ma rendkívül fontos, hogy újra induló iskoláinkban ifjúságunkat megtanítsuk gondolkodni és élni a józan lutheránus kegyességgel. Keresztény hiten és értékrenden alapuló erkölcsi nevelést kell kapniuk! Soproni líceumunk egyik hitben járó tanára mondta és írta le annak idején: „Az iskola nem kínzókamra, hanem a Lélek forró műhelye, ahol tanár és diák a hit és szeretet kapcsával összekötve úgy dolgozik, mintha végvárban lennének ...” Ilyen végvár lesz majd a soproni evangélikus gimnázium is? Reméljük!
