Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Sümeghy József: A soproni evangélikus gimnázium újraindulása
SÜMEGHY JÓZSEF: A SOPRONI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM 47 sáról van szó. Lehetséges ilyesmi? Nem könnyű kérdés ez, még akkor sem, ha — bár az iskola evangélikus egyházi iskola lesz —•, de most csak az első osztályok kerülnek az egyházi nevelés hatáskörébe. Megnyugtató volt, hogy a tanári kar ellenvetés nélkül elfogadta az iskola egyházunk, részére történő átadását. Bár ez nem is tőle függött. Az iskola négyszáz évnél több egyházi múltja tiszteletet parancsoló tekintélynek bizonyult. Érthető, ha hazai evangélikus egyházunk felelős szeretettel ragaszkodik legrégebbi iskolájához. De milyen is az a „protestáns szellem”? — kérdezte a tanári kar többsége. Két-három protestáns nevelőn kívül a tanári kar egyházi hovatartozása és gondolkodása ismeretlen. Efféle „belső” kérdésekről az elmúlt időkben nem volt tanácsos, de legalábbis nem illett beszélni nyilvánosan. A nevelői kar összetételében előbb-utóbb bizonyára lesznek változások, mert egyházunk pályázat útján kívánja alkalmazni a jelentkező tanárakat. Mégis öröm volt tapasztalni, hogy a tanári kar e sorok íróját meghívta egy „egyházi”, „hit- tani” ismertetésre, ahol az iskola szellemi arca is előtérbe került. A teremtő, megváltó, megszentelő Isten hatalmáról, szeretetéről szóló bizonyságtevést nagy figyelemmel hallgatták. Vázlatosan megelevenedett az egyház története és a lutheri reformáció belső rugói is nyilvánvalókká lettek. Az őszinte baráti beszélgetés és a feltett kérdések azt mutatták, hogy nyitottnak kell lennünk, és hogy milyen fontos, szükséges az ilyen kapcsolatkeresés! Jó, ha tisztulnak a fogalmak és az ismeret felszabadít előítéletektől. Egy ilyen vidéki tanulókra számító gimnázium nevelő munkája korszerű kollégium és kollégiumi gondoskodás nélkül elképzelhetetlen! A tanulók tes- ti-szellemi-lelki neveléséhez, különösen is egyházi, hitben való neveléséhez alapvetően szükséges a kollégiumi, családias hangulatra emlékeztető nevelői szolgálat. Ezt sokan a magunk diákköri emlékeiből nagyon jól tudjuk! A második világháború előtt líceumunk diákotthonában 100 fiú „diákotthoni” nevelésében a lelkész-igazgató vezetésével két nevelőlelkész és egy tanár vett részt. Sajnos, jelenleg soproni állami és városi szerveink nincsenek még abban a helyzetben, hogy akár az egyházkerület, akár a soproni gyülekezet államosított épületei közül tetszés szerint rendelkezésünkre tudnának bocsátani akár egyet is. Diákjainkat egyelőre állami kollégiumokban, csoportosan helyezzük el. Valószínűnek látszik, hogy a közeljövőben a volt Teológus Otthon alsólövéri épülete fogadja be szállásra, ellátásra az iskola evangélikus, vidéki tanulóit. Illetékes emberek türelmes és jóakaratú megbeszéléssorozatára lesz még szükség ebben a témában is. Emlegetni szokták az iskolák hagyományait, régi tradícióit. Főképpen az egyházi, nagy múltú iskolákkal kapcsolatban. Ezeknek a sokszor évszázadok alatt kialakult tradícióknak megvolt a maguk előnye, de néha a hátránya is. Ezek a hagyományok sokszor csak emlegetett, idézett szellemek voltak —, láthatatlanok, megfoghatatlanok. A diákokban, már akiben, sokszor csak utólag tudatosodott valamiféle tradíció, hagyomány. Több összetevője volt ennek. Amikor például a Fasori Gimnáziumban és internátusában alsós kisdiák voltam, nem gondoltam akkor iskolai hagyományokra! Osztályunkban sok fővárosi, jómódú gyerek volt. Tanultam, feleltem, az internátusbán meleg családias környezetben éltem (a betegszobai 53-as számú diakonisszatestvér!), zenét, nyelvet tanultam, és — falusi lévén — nehezen szoktam meg Budapesten. Élményt jelentettek a templomi diák-istentiszteletek, Sólyom Jenő vallástanárunk precíz hitoktatói munkája. Emlékek, képek, hangula
