Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Szépfalusi Istvánnal beszélget Albert Zsuzsa
Vonzódások Harmincéves a bécsi Bornemisza Péter Társaság SZÉPFALUSI ISTVÁNNAL BESZÉLGET ALBERT ZSUZSA A közelmúlt fojtott légkörű szabadságában szabad volt Bécsbe utazni, de nem volt kívánatos tudni egy Capistrangasse-i címről, ahol a nyugaton tevékenykedő „egyszemélyes intézmények” egyike működött Bornemisza Péter Társaság néven. Élve az osztrák polgárjog adta lehetőségekkel, számolva az ottani hivatalosok bizalmatlanságával és a kelet felől érkezők egzisztenciális veszélyeztetettségével, immáron harminc éve látja vendégül lakásában és szólaltatja meg a magyar kultúra szószólóit. Szépfalusi István, az ausztriai magyar evangélikusok lelkésze, aki 1988 óta végre a Magyar Rádió nyilvánossága elé léphetett. Az 1990. nov. 7-én, a Petőfi adón elhangzott műsor részleteit adjuk itt közre. — Szépfalusi István Bécsben él, de mostanában gyakran jár Budapesten. Amikor viszont öt látogattuk meg Bécsben, tanúi voltunk annak, hogy a lakása a Bécsbe érkező magyarok szellemi központja lehetett. Azután utánanéztem az életének. 1955-ben ment el Magyarországról, ahol éppen elvégezte az evangélikus teológiát. Miért ment el? — Azt pontosan magam se tudom. Anyám osztrák származású, pontosabban mondva Bécsben született cseh állampolgár, aki apámmal megismerkedett Bécsben és a 20-as évek végén költözött Budapestre. Apám 44-ben meghalt és anyám a háború után visszaszerezte az osztrák állampolgárságot, kiskorú voltam, én is megkaptam. Nyolc esztendeig tartott, amíg hivatalosan kiutazhattunk. Anyám intézte a kiutazást, én titkoltam, bár az osztrák állampolgárság megléte, az osztrák útlevél a páncélszekrényben mindig valami egészen sajátos, nem mondom azt, hogy biztonságot, de kincset jelentett. Páncélszekrényünkben ugyanis az útlevelünkön kívül az égadta világon semmi sem volt, nem maradt, mert a háború mindenünket elpusztította. Az osztrák államszerződés megkötésekor, ahogy a hivatalos szöveg ezt mondta, a Szovjetunió kezdeményezésére létrejött osztrák államszerződés tiszteletére, minden kelet-európai államból hazaengedtek Ausztriába ötven osztrák állampolgárt, Magyarországról három férfit és 47 javakorabeli hölgyet. A férfiak között abszolút korelnök voltam, még két 4—5 éves fiúgyerek utazhatott. Én így kerültem anyám aktivitása, nyolcéves aktivitása révén haza. Ezt hogy haza, ezt erősen idézőjelben mondom. Azt is mondhatnám, nem tudtam hova megyek. — Valószínű, hogy idegenbe mehetett, mert aki itt nőtt fel Budapesten, itt járt a fasori gimnáziumba, aztán itt végezte el a teológiát, szóval magyar
