Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Fried István: Három nemzetiségű gyülekezet ünnepe
24 FRIED ISTVÁN: HÁROM NEMZETISÉGŰ GYÜLEKEZET . .. nyelvű istentisztelet jogán esett törvénytelenséget panaszolta föl, a valóban megtörtént eseményt erősen túldramatizálva. Az 1820-as esztendőkben kirobbant viták élénk visszhangra leltek Kollárnál és környezetében, s a röp- iratok anyaga itt készült elő. Székács József ezért mintha figyelmen kívül hagyta volna Sárkány Sámuel felszólítását, és megmaradt a valódi lelkészi hivatás körvonalazása mellett: „Kössön egybe bennünket az igaz keresztény szeretet, melly nemhogy nyelv, nemzet, vallás 'különbséget nem ismer, hanem még azokat is áldanunk, azokat is szeretnünk tanít kik átkoznak bennünket; kössön egybe bennünket istenünkkel és mindazokkal kik isten (!) képére vannak alkotva...” Majd alább még határozottabban: ,,A’ vétek, a’ visszavonás, a’ vallástalanság az emberi nyomorúságnak, az erény, az egyetértés, a vallásosság az emberi boldogságnak kútfejei...” Természetesen Székács teljesítette, amit elvártak tőle. Egyénisége, hatást biztosító szónoki képessége népes tömegeket vonzott a templomba, jöttek olyanok ds, akik őt akarták látni, őt akarták hallani — és csak másodsorban azt, amit mond. A mértéktartás azonban mindvégig megkülönböztető tulajdonsága maradt; s nem lelkészként, hanem költőként, fordítóként vett tevékenyen részt a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság munkálataiban. Álláspontja nem állt messze a Kollárétól, aki az 1838-as nagy pesti árvíz emlékére elmondott beszédében így szólt: „az írás szerint cselekedjetek jót mindenkivel, kiváltképp azokkal, akikkel a hit és a vallás, a nyelv és a nemzetiség, a vérrokonság és a barátság köt össze.” Másutt pedig — szintén a templomban hangzott el — Kollár azt emeli ki, hogy ki-ki nemzete révén tagja az emberiségnek. Csakhogy az 1830-as években már mást gondolt nemzetének a szlovák, mást a magyar lelkész. Jóllehet az egyház, a vallás, a hit erős kapocsnak bizonyult, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap hasábjai a tanúk: az egyházon belül is dúlt a nemzetiségi küzdelem, a harc az anyanyelv jogáért, nem mindig sikerült az indulatokat a helyes mederben tartani. Székács József szerkesztői bölcsességét dicséri, hogy a magyar nyelvű protestáns folyóirat szerzői között szlovákokat is találunk, maga Kollár is a szerzők közé lépett, s bár olykor támadták, máskor éppen fordították, vagy ő adott közre egy kisebb terjedelmű írást. Igaz, Kollárnak ekkor már nemcsak a magyarokkal volt vitája, hanem a biblikus cseh nyelvtől elfordult szlovák fiatalokkal is, Stúrékkal, akik a középszlovák nyelvjárásból teremtették meg az új, hajlékony szlovák irodalmi nyelvet. Az 1837-es jubileum mindenképpen fordulópont. Alkalom kínálkozott az egyetértés hangoztatására, de a saját álláspont megfogalmazására is. Kollár múltidézése és Sárkány Sámuel feladat-kijelölése az egyházon belül érvényesülést kereső, a nézetek találkozását nehezítő véleményt reprezentált. Az a tény, hogy három napra, nyelv szerint oszlott meg az ünnepség, jelezte: a nemzeti eszméé a vezérszólam. Az ünnepségről szóló beszámoló, amely tartalmazta a kantátákat, a beszédeket, az egyházközség rövid történetét, értékes dokumentuma Magyarország egyház- és művelődéstörténetének, illetve Pest-Buda társadalomtörténete szempontjából is fontos információkat közvetít. Teljesebbé teszi a hírlapok szűkszavú, bár tárgyilagos közléseit. Kiemelendő ama tény, hogy az ünnepségek megnyilatkozásait magában foglaló kis
