Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Fried István: Három nemzetiségű gyülekezet ünnepe
FRIED ISTVÁN: HÁROM NEMZETISÉGŰ GYÜLEKEZET . .. 21 az önálló szlovák egyházközség megalapítását célzó munkában. Például Szu- hány Márton jó nevű, keresett orvos lett, magyar folyóiratok munkatársa, Ottmayer Antal az 1832—33-as esztendőkben a jogi kar dékánja volt, de cenzori szerepet is betöltött. Mindketten szlovákul szépirodalmi műveket alkottak, tehát szlovák írók voltak. A megnevezettek és mind a többiek, akik szlovák anyanyelvűket őrizve- ápolva vettek részt a pesti egyházközség munkájában, Kollár körül tevékenykedve, anyagot adva készülő szlovák népdalgyűjteményének, szervezve a szlovákokat a túlsúlyban lévő németek ellen: valójában (mint maga Kollár is), több nyelvűek voltak, a szlovákon kívül irtak-beszéltek-vitatkoztak németül és magyarul, nem pusztán hivatalos ügyeiket intézték így (mivel azt még nagyrészt latinul kellett), hanem szoros, olykor baráti-munkatársi kapcsolatban álltak Pest-Buda magyar és német ajkú polgáraival. Kollár tevékenységének jelentős hányada a soknyelvű Pest-Budán, nemzeti mozgalmak kereszttüzében, vitáik, félreértések, küzdelmek, vádak és barátságok fény- árnyjátékában fejlődött-alakult. Támadott és védekezett maga is, többen megsértették, de ő maga sértésekkel sosem maradt adós. A nevezetes esztendőben, 1837-ben aztán liptószentmiklósi meghívást kapott. A május 17-i kisgyűlés kérte a költő-lelkészt, ne menjen el. Küldöttség hívta a kisgyűlésre, ahol kisvártatva megjelent Kollár. A jegyzőkönyv — magyarul —, így örökítette meg szavait: „Hogy ő soha a világi hasznokat és előmeneteleket oly nagyra nem becsülte, hogy azok egyedül lehetnének hivatala elhagyására elegendő okai, s vagy azért is hozzápártolván az itteni állapotjához attól örömest megválni sem kíván, sőt látván újonnan Hallgatóinak eránta való bizodalmát és sze- retetét, melyet eddig is mindenkor legfőbb világi jutalmazásának tartott és tartani fog, kész légyen bármely fényes meghívásokat is ezeknek utána tenni, s ezeknél fogva tehát kívánna ezentúl is a Hívei között és Ecclesiánknál megmaradni, remélvén állhatatosan, hogy a jó Istennek kegyes gondviselése az éltének már hanyatló alkonyában is ötét szent malasztjával megáldani és hivatala folytatásában erősíteni fogja, s hogy ő ezentúl is legfőbb kötelességének fogja esmérni, hogy nemcsak a becses és buzgón szeretett hallgatóinak, hanem az egész nagy érdemű Ecclesiának is közbizodalmát és szere- tetét magáévá tehesse.” Pedig ekkor már nem csak tervként élt a gondolat, hogy a német és a szláv nyelvű lelkész mellé egy kifejezetten magyart válasszanak, hiszen a terv már 1835-ben megszületett; nyilván nem Kollár tudta nélkül; a kiszemelt Székács József 1836. február 2-án próbaszónoklat jellegével bíró beszédet tartott, és beiktatására 1837-ben, az egyházközség fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten került sor, miután a választás 1837. június 11-én megtörtént. Hogy Kollár nem rajongott túlságosan azért, hogy immár a magyar ajkú hívek is lelkészhez jutottak, valószínű. Érzéseit azonban az is befolyásolhatta, hogy közismert volt a megválasztott fiatalemberről: gyermekkorában tanult meg szlovákul olyannyira, hogy jól beszélt, majd karlócai nevelőskö- dése alatt elsajátította a szerb nyelvet, kötetnyit fordított az európai hírűvé vált szerb népdalokból, és munkája során megismerkedett az akkor Újvidéken tanárkodé Pavel Jozef Safárikkal, a kitűnő szlavistával, aki Kollárhoz hasonlóan egyforma erővel hirdette a szlovákok nemzeti jogait és az össz- szláv gondolatot, Székács Józsefet szerb népdalfordításai népszerűvé tették
