Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Andorka Rudolf: Piac és/vagy erkölcs?
ANDORRA RUDOLF: PIAC ÉS/VAGY ERKÖLCS? 9 sét, amit anómiának nevezett el. Ezen a háttéren érthetjük meg, hogy az általa felvázolt emberkép — amelyet később neveztek el „homo sociologicus- nak” —, miért a társadalmi normákat követő ember. Ez az ember, a homo oeconomicussal ellentétben, nem mérlegel alternatívákat, hanem a társadalmi környezetétől tanult normákat akarja követni, amelyeket a társadalom közös értékei támasztanak alá. A homo sociologicus tehát maximálisan közösségi lény, mindenekelőtt embertársai elismerését szeretné elnyerni az erkölcsi szabályoknak megfelelő viselkedésével. A szociológia társadalomképe így a normák által szabályozott társadalom. Nyilvánvaló, hogy mind a homo oeconomicus, mind a homo sociologicus absztrakció, a tudományos okoskodást elősegítő hipotézis, de nagyon távol áll a valóságos embertől. Az ember nem teljesen önző, hanem szerető lény is, továbbá nemcsak anyagi hasznát keresi, hanem eszményeket is próbál követni. De nem is alkalmazkodik mindig mindenben a környezete elvárásaihoz, normáihoz, hanem adott esetben hajlandó azoktól eltérni, hajlandó „újítani”. Ha nem lenne erre hajlandó, akkor az emberi társadalom megmerevedne. Ugyanilyen absztrakció egyrészt a teljesen a piac által irányított és teljesen normák által irányított társadalom is. Noha mindkét emberkép és társadalomkép absztrakt és hipotetikus volta nyilvánvaló, a közgazdaságtan és a szociológia az eltérő képek alapján eltérő irányban fejlődött, egyes konkrét jelenségeket teljesen eltérően ítélt meg, és konkrét problémák megoldására nagyon különböző javaslatokat fogalmazott meg. Azt, hogy a közgazdászok és a szociológusok közötti vita hová fejlődhet és milyen következményekkel járhat, jól érzékelteti Manchin Róbert és Szelényi Iván tanulmánya1, amelyet 1986-ban publikáltak, tehát abban az időszakban, amikor a gazdasági reform és a szociálpolitikai reform körüli vita döntő szakaszába ért. Ügy látták, hogy a közgazdászok többsége piacorientált gazdasági reform mellett érvel, ugyanakkor a szociológusok egy része kiterjedtebb állami szociálpolitika, vagyis az állami redisztribúció fokozása mellett száll síkra. Ezt az ellentétet rossznak ítélték, ezért cikkük egyik fő feladatának látták, hogy feltárják: „létezik-e közös »platform« a társadalmi és a liberális reform számára... Cikkünk konklúziója az, hogy a társadalmi és gazdasági reform efféle integrációja lehetséges, és az egész reformmozgalom szempontjából szükséges is ... Kelet-Európa előtt a következő két reális alternatíva áll: a társadalmi és gazdasági reform egysége, avagy a teljes reformnélküliség.” Érdemes azonban egy pillantást vetni e két tudomány elmélettörténetére, mert abból kitűnik, hogy mind a közgazdaságtan, mind a szociológia sok nagy tudósa világosan látta a közgazdaságtani és a szociológiai szemlélet integrálásának, szintetizálásának szükségességét. Adam Smith-t, aki az önálló közgazdaságtant létrehozta, általában úgy ismerik, mint a szabad piaci verseny legnagyobb szószólóját és a „láthatatlan kéz” tételének alkotóját. Viszonylag kevesen tudják, hogy „A nemzetek jóléte” előtt 17 évvel megírta „Az erkölcsi érzelmek elmélete” című munkáját2, és hogy ebben kifejtette: a társadalom és a gazdaság működéséhez érvényesülniük kell bizonyos erkölcsi elveknek, amelyek nagyjából megfelelnek a felvilágosodás nagy értékeinek, a szabadságnak, egyenlőségnek, testvériségnek, igazságosságnak. Különösképpen az utolsónak fontosságát emelte ki: „Társulás nem állhat fenn, csak ha az igazságosság törvényeit tűrhetően
