Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Andorka Rudolf: Piac és/vagy erkölcs?
10 ANDORRA RUDOLF: PIAC ÉS/VAGY ERKÖLCS? tiszteletben tartják, ... semmiféle társadalmi érintkezés sem mehet végbe emberek között, kik általában nem tartóztatják meg magukat attól, hogy egymásban kárt ne tegyenek.” A szeretetet is a jólét lényeges tényezőjének tartotta: „Amikor szeretet, hála, barátság és tisztelet kölcsönösen biztosítják a szükséges támogatást, a társadalom virágzik és boldogságban él.” A századforduló körül Max Weber — Dürkheim mellett a szociológia másik „alapító atyja” — az emberek társadalmi cselekvésének mozgatóerőit kutatva megkülönböztette 1. a célracionális cselekvést, amely a homo oecono- micushoz hasonlóan a racionálisan kiválasztott céloknak az adott eszközökkel való megvalósítására törekszik, és 2. az értékracionális cselekvést, amely a homo sociologicushoz hasonlóan nem egy konkrét cél sikeres elérésére, hanem etikai vagy vallási értékek megvalósítására törekszik.3 Az emberi társadalmakban mindkét fajta viselkedés (továbbá még két típus: a hagyományok és az indulatok által vezérelt cselekvés) előfordul egymás mellett, bár Weber a racionalizálódás és a bürokratizálódás előrehaladásával párhuzamosan a célracionális cselekvés térhódítását látta előre. Webert olvasva úgy tűnik, hogy nem örült ennek a tendenciának. Walter Eucken német közgazdász a nemzeti szocializmus korszakában a német ellenállási mozgalommal együttműködve próbálta megfogalmazni, hogy a nácizmus eltűnése után milyen gazdasági és társadalmi rendszert kellene felépíteni.4 Egyrészt a szabad piacgazdaság feltétlen híve volt, másrészt hangsúlyozta, hogy a piaci gazdasági rend csak úgy képes jól működni, ha alátámasztja egy demokratikus politikai rend, a közösségek hálózatán alapuló társadalmi rend és egy szilárd erkölcsi normákat és értékeket adó kulturális rend. Ügy látta, hogy a nácizmus hatása a társadalmi rend és a kulturális (vagyis erkölcsi és érték-) rend lerombolásában volt a legkárosabb, ezeknek felépítése lesz a legnehezebb feladat. Eucken köréhez tartozott Wilhelm Röpke, de egy, a nemzeti szocialista rendszert közvetve bíráló temetési beszéd után jobbnak látta Svájcba emigrálni. „Humánus gazdaság” című könyvében, amelynek jellemző módon „a szabad piac társadalmi kerete” alcímet adta5, hasonló gondolatokat fejtett ki: „A kínálat és kereslet törvényei nem kormányozhatják az egész társadalmat... Az egyének számára, akik a piacon versenyeznek és ott saját hasznukat keresik, nagyon szükségesek a közösség szociális és morális kötelékei, amelyek nélkül a verseny súlyosan degenerálódik.” Euckenhez és Röpkéhez közel állott Alfred Müller-Armack6, aki a második világháború után Ludwig Erhard államtitkáraként ezeknek az eszméknek alapján vett részt a nyugatnémet szociális piacgazdaság kereteinek létrehozásában. E nagy elmélettörténeti elődök munkássága dacára az 1970-es évekig a közgazdaságtan és a szociológia egymástól elkülönülve fejlődött, jó esetben nem vett egymásról tudomást, rosszabb esetben kibékíthetetlen vitában állt. Az utolsó 10—15 évben azonban mindkét tudomány területén jelentős művek születtek, sőt irányzatok jöttek létre, amelyek a kétféle szemlélet szintetizálására törekszenek. A szociológiában az utolsó években hirtelen fellendült a „racionális választás elmélete” elnevezésű irányzat. Ennek egyik képviselője, S. Lindenberg7 fogalmazta meg a közgazdaságtani és szociológiai emberkép szintéziseként a homo socio-oeconomicus hipotézisét. Ez az ember egyesíti a homo oeconomi- cus és sociologicus tulajdonságait annyiban, hogy egyrészt racionálisan mér
