Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Takácsné Kovácsházi Zelma: Igen, a Biblia! de hogyan (ésrtsük)?
10 T. KOVÁCSHÁZI ZELMA: IGEN, A BIBLIA! DE HOGYAN? a vitát. Az egyik csoport kezében ott marad a Biblia, a másik csoport tagjai nem veszik a kezükbe. A küzdelem sokkal szívósabban és abba nem hagyhatóan folyik az első és a harmadik csoport (gondolkodásmód) képviselői között —, a Bibliát kritikátlanul elfogadók és a bátran, őszintén, tudományosan vizsgálódva igazságot keresők között. Hiszen mindkét csoport tagjainak ott van a kezében a Biblia szüntelenül. Mindkettő mindennél fontosabbnak, a legelső renden fontosnak tartja a megértését és megszívlelését. Igen, a Biblia! de hogyan? Mikor és hogyan kezdődött a Bibliának az az értékelése, hogy hibátlan, tökéletes, tévedésmentes és isteni minden tekintetben és minden szavában? A reformációt követő századokban, a 17—18. században, amikor a római egyházban meglévő és megerősödő pápai tekintélyhez hasonlóan valami végső és meg nem kérdőjelezhető tekintélynek a szükségét érezte a protestáns kereszténység, és ezt a Bibliában vélte felfedezni. Hozzá is tapadt azután ez a jelző a Bibliához: papiros pápa. Ha végső és nem kritizálható tekintélyként kell a Bibliának a protestáns kereszténység felett állni, akkor fel kell tételezni és hinni kell hibátlan, tökéletes, tévedésmentes és mindenestől isteni voltát, azaz Istentől sugallt, sőt szó szerint sugallt voltát. Amikor a Bibliát ilyen tekintéllyé tették a 17—18. században, akkor elfeledkeztek arról, hogy korábban nem tartották a hitbeli elődök ilyennek. Az első négy században a kanonizálandó iratokat a sok-sok Jézusról szóló irat, azaz ún. evangélium közül, a sok-sok apostolok cselekedeteiről szóló irat közül, a sok-sok buzdítást és intést tartalmazó „apostoli” vagy „apostoli ta- nítvány”-tól származó levél közül választották ki, és a válogatásnál az iratok felett álló mércével mérték az iratokat: a Jézus Krisztus személyéhez való közelséggel. Amikor a Bibliát abszolút tekintéllyé tették a 17—18. században, akkor arról is elfeledkeztek, hogy Luther is, akinek személyes kegyességében és re- formátori szolgálatában olyan nagy szerepet játszott a Biblia, Biblia feletti mércét használt a benne lévő iratok mérésénél és rangsorolásánál: a „was Christum treibt?” mércéjét, hogy egy-egy könyv mennyire mutatja fel, mennyire ragyogtatj a fel Jézus Krisztust. Amikor a Bibliát végső tekintéllyé tették a 17—18. században, akkor nem vették észre, vagy talán inkább nem akarták tudómásul venni, hogy többféle vélemény és többféle tanítás van a Bibliában, mint amit egy-egy hívő, egy-egy egyház, egy-egy felekezet befogadni, elhinni, vallani, normának tartani és aszerint élni képes volna. Minden új irányzat is a Bibliából igazolta magát, és minden a Biblia alapján megfogalmazott tételes igazság ellentétét is a Biblia alapján állították fel. A 18—19. században új hatalom lépett a színre, és gyorsan s feltartóztathatatlanul hódított az európai, a nyugati világban. Ez a hatalom a tudomány volt. A természettudomány és a történettudomány. A természettudomány többé nem spekulál, hanem vizsgál. Megfigyel, műszereket használ, kísérleteket alkalmaz, azaz megsokszorozza a megfigyelés lehetőségét. A történettudomány a maga területén hasonlóképpen egzakt akar lenni. A történeti gondolkodás nem ismer és nem ismer el olyan tekintélyt, amit nem lehetne és nem kellene megvizsgálni. Minden állításra vonatkozóan megkérdezi: igaz-e? Minden eseményről szóló tudósításra vonatkozóan megkérdezi:
