Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Túróczy Zoltán: "Szeretsz-é engem?"
TÜRÖCZY ZOLTÁN: „SZERETSZ-É ENGEM?” 5 És ha tovább nézzük, hogy mi Jézus életében a szeretet, rájövünk, hogy az olthatatlan tűz. Pál is azt írja, hogy a szeretet örökre megmarad. így látta Jézusnál. János apostol is azt mondja Jézusról: „...mivelhogy szerette az övéit, mindvégig szerette őket”. Nem fogyott el a szeretete, kitartott mindvégig. János, aki evangéliumának majdnem a felét Jézus utolsó idejének leírására fordítja, ezt a mondatot a Jézus szenvedése történetének első mondatául írja le. Pedig abban az utolsó időben ugyancsak nehéz lehetett Jézusnak szeretni az övéit. Krisztus szeretete mindvégig égő szeretet volt. És a mi szeretetünk? Ó, az olyan, mint az áprilisi idő. Egyszer olyan gyönyörűen süt a nap, aztán fúj a hideg, északi szél. A mi szeretetünk olyan, mint a változó hold. Egyszer beragyogja az egész tájékot, máskor parányi kicsiny sarlóját úgy kell megkeresni az égen. Kimondhatatlanul hamar ki tud hűlni a forró emberi szív! Lehet, hogy megmaradnak még a szeretet cselekedetei, de mögöttük a szív hideg már. Az elgépiesedett szeretet nem szeretet többé. Ha arra gondolok, hogy milyen az én szeretetem, úgy érzem, hogy ahogy vannak politúros bútorok, úgy vannak politúros keresztyének is. Tudjuk, hogy a politúros bútorok ócska fából készülnek, de be vannak vonva nemes fának vékony rétegével. Ó, ha Jézus megkaparná a mi szeretetünk felületét, mennyi értéktelen, mihaszna dolgot találna alatta! Hát csodáljátok-e, hogy mikor szívem érzésének változó voltára, külsőségességeire gondolok, nem merem azt mondani: „Én szeretlek téged!” Csak azt: „Amit én érzek, az nem szeretet.” És ha még tovább vizsgáljuk Jézus szeretetét, meglátjuk, hogy az ő szeretete mindig áldozatos szeretet volt. Az életét sem kímélte értünk. Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Senkiben nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért. Legfeljebb abban, aki az ellenségeiért adja életét. És ő ellenségeiért adta az életét. Előbb szeretett minket, és mi így háláltuk meg neki. Semmit sem tartott meg magának, mindent odaadott azokért, akiket szeretett. És most nézzük a magunk szeretetét. Milyen zsugorian ragaszkodunk sok mindenhez, amit el akar venni tőlünk! Mintha valami rabló lenne, aki ki akar fosztani bennünket. Ha azt nézzük, hogy mit adott ő nekünk, és mi mit tartottunk meg magunknak, nem merünk másképp felelni erre a kérdésre, mint így: Nem szeretlek, Uram, mert ami bennem van, az nem szeretet. Mintha a porszem megállana a szikla mellett, a pocsolya az óceán mellett, olyan az én szeretetem az ő szeretete mellett. Rokon vele, de ó, mennyire más! Hebich Sámuel, a külmissziónak ez a nagyon eredeti alakja, egyszer meglátogatta a svájci misszióiskolát, és a növendékeket sorra megkérdezte: „Szereted-e Jézust?” És azok sorban válaszolták: „Szeretem.” Az egyiknek láng- baborult a tekintete, és mint forró szerelmi vallomást mondotta ajka: „Én szeretem Jézust.” A másik talán felemelte a tekintetét, s úgy tekintett a láthatatlanba, mint katona az eszményi hősre, mikor felelte: „Szeretem Jézust!” Mikor a sorban utolsóf kérdezte, az lehajtotta a fejét, és úgy mondta: „Én nem szeretem az Űr Jézust.” Felhorkant erre Hebich Sámuel, szúrós tekintetét belefúrta az ifjú szemébe, úgy kérdezte: „Hát akkor, hogy akarsz Jézus szolgája lenni?” Könnybe lábadt az ifjú szeme: „Nem én szeretem Jézust, Jézus szeret engem!” És én úgy érzem, ha Péter is ezt válaszolta volna ott a genezáreti tó partján az őt kérdő Jézusnak, akkor Jézus nem kérdezte volna őt háromszor.
