Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Veöreös Imre: Búcsú Péter Mártától
6 TŰRÓCZY ZOLTÁN: „SZERETSZ-É ENGEM?” Igen, ez a helyes válasz Jézus kérdésére: „Én nem szeretlek, Uram, de tudom, hogy te szeretsz engem! Amit én érzek irántad, arra nem méltó ez a szó: szeretet. Uram! Kimondhatatlan fájdalom az nekem, hogy nem tudlak úgy szeretni, ahogyan méltó vagy reá, s ahogy szeretnélek. Azt hiszem, hogyha egykor bűntörlő véred által bejutok az örök öröm aranyutcájú városába, egyetlen bánatom ott is lesz: az, hogy még mindig nem szeretlek eléggé. Ott is egyre csak azt fogom érezni: Nem én szeretlek téged, te szeretsz engem!” „Szeretsz-é engem?” Mit felelsz erre a kérdésre? A válasz reá kikerülhetetlen. Ha nem felelsz reá, az is felelet. Amíg az ember mondja: Én nem szeretlek téged, az bűnvallás, melyre a kegyelem evangélioma a viszonválasz, de ha egyszer Krisztus mondja neked: Te nem szeretsz engem, akkor az már ítélet lesz, amelyre kárhozat következik. „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején!” (1 Pt 5,6). Ámen. Porvoo (Finnország), 1935. május 14. Túróczy Zoltán püspök húsz éve, 1971. november 22-én hunyt el. Búcsú Péter Mártától A Diakonia indulásától kezdve volt szerkesztőbizottsági tagunk. A több mint tizenkét esztendő alatt folyamatosan segített tanácsaival művészettörténeti témákban. E szakterületén kívül számtalan más kérdésben tapasztaltam jó megoldásait. Hiszen Kormos István költő özvegye nyitott volt a kultúra, a művészet, a társadalom, az élet egésze iránt. Szívügyének bizonyult folyóiratunk, ahogyan az Evangélikus Országos Múzeum s egyházunk ügye is. Szakmai tudását a tudományos pontosság és ötletgazdagság jellemezte. Munka- területének egyre növekvő terhei közepette mindig szakított időt, hogy lénye teljes odafordulásával hallgassa meg szerkesztői problémáimat. Szerkesztő- bizottsági üléseinken egy-két éve már alig tudott megjelenni, mert az Ipar- művészeti Múzeum főigazgató-helyettesi tiszte annyi megtervezett és váratlan feladatot dobott rá, hogy megakadályozta jövetelét. Munkaszeretete és precizitása mellett ez nem is lehetett másként. De a háttérből más formában ugyanúgy nélkülözhetetlen segítséget nyújtott, mint a megelőző években, amikor személyes jelenlétével, hozzászólásaival nehéz helyzetekben lett támasza a szerkesztés irányvonalának. Nem felejtem el, hogy az egyház akkori vezető püspöke is sokszor fogadta el, akarata ellenére, okos szavát. 51 éves korában ragadta el a súlyos betegség szerettei és sokak, sokunk pótolhatatlan veszteségére. Mert téves az a mondás, hogy nincsenek pótolhatatlan emberek. Ám köszönjük meg Istennek mindazt, amit őbenne adott rövidre szabott idejében. Ilyen korai távozással is teljes volt az élete. Veöreös Imre
