Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Kulturális figyelő
90 KULTURÁLIS FIGYELŐ- Nyugaton és Északon a kereszténység - a két világháború és a holocaust következtében is - sokat veszített magabiztosságából és hiteléből, ezért a hazai térvesztés és eredménytelenség súlyosabb gond, mint a más országokban végzett misszió;- felismerték mindenféle vallás sokszor szégyenletes szerepét a történelemben, és azt, hogy világunk bajai közös erőfeszítéseket sürgetnek. Az Egyházak Világtanácsa 1977-ben a thaiföldi Chiengmayben tartott konferenciát, ahol az alábbi kérdések teológiai megfontolását ajánlották:- milyen viszonyban van egymással Isten univerzális cselekvése a teremtésben és üdvözítő cselekvése Jézus Krisztusban?- a nem keresztények istenismerete csak megsejtésen alapul, vagy pedig ők is kaptak kinyilatkoztatást?- helyes-e és hasznos-e, ha Istennek az egyházon kívüli (ige nélküli) és egyházon belüli munkáját nem különböztetjük meg, s mindkettőben egyformán beszélünk a Szentlélek munkájáról? A római katolikus egyház, amint azt a zsinati határozatok megfogalmazzák, az üdvösséget lehetségesnek tartja az egyházon kivül, az egyháztól függetlenül is, de a nem keresztény vallásokat nem ismeri el üdvösségre vezető útnak. A kereszténység és a nem keresztény vallások viszonyát tekintve Mulder cikke fő típusokat különböztet meg: 1. a máshitúekkel való dialógus heves elutasítása; 2. a dialógus elfogadása, de a jobb megismerés és a misszió szándékával; 3. dialógus a békés együttélés érdekében; 4. dialógus, hogy egymástól tanuljanak; 5. a teljes egyenlőség és egyenértékűség hangoztatása, mert minden vallás „zarándoklat Isten felé”. Egyet lehet érteni a tanulmánynak azzal a végső megállapításával, hogy a dialógus még csak a kezdeteknél tart és sok bizalmatlanságot kell leküzdenie. A fundamentalizmus, bármely oldalon jelentkezzék is, gátolja és veszélyezteti ezt a dialógust. A dialógus Mulder szerint fontos szerepet tölthet be a különböző vallásokhoz tartozó emberek egymással való kapcsolatának létrejöttében és javításában, megbékélésükben és békéjükben. Mivel pedig a keresztények Mt 5,9 értelmében békére kötelezettek, ezért vállalniuk kell a dialógust, és a békesség érdekében a dialógus nem folytatható titkos missziói szándékkal. Meg kell azonban kérdeznünk, lehetséges-e a mély belső meggyőződés a továbbadás és meggyőzés szándéka nélkül bármelyik oldalon is (Mt 12,34; ApCsel 4,20)? Bibliailag és teológiailag elfogadható az a gondolatmenet, hogy amikor Isten Izráel és Jézus Krisztus útját választotta az üdvösség útjául, a többi népet sem hagyta sorsára, hiszen emberszerető (Tit 3,4), de Mulder ezek után így folytatta: ezért az emberiség vallásai teológiai szempontból válaszoknak tekinthetők Isten szerető odafordulására. Nem hiszem, hogy fundamentalisták lennénk, ha ezzel a szemlélettel szemben ragaszkodunk ahhoz a látáshoz, hogy Isten szeretetét abban a mélységben és szélességben, ahogyan Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki, más módon nem ismerte meg az ember. Ennek említése nem barátságos gesztus a nem keresztények irányában (bár nem is barátságtalan), mégis ragaszkodni kell hozzá, mert a kereszténység belső tartása, identitása múlik rajta. Ha az ezzel kapcsolatos olyan újszövetségi helyeket, mint pl. ApCsel 4,12; Gál 1,6-8; lKor 3,11 stb. relativizáljuk, akkor nem a máshitűekhez való viszonyunk lesz igazában problematikus, hanem Krisztushoz kötöttségünk, vagyis saját kereszténységünk. Mindez még távolról sem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk a máshitűek istenképéből és istenélményéből, amint Mulder jónak látná, de ez nem a 20. század dialógusainak és teológusainak felismerése, hanem már Pál apostolé is (Rm l,18kk; 2,13kk.24; 3,29), az evangéliumok Jézusáról nem is szólva (Mt 12,41-42; 11,22; 21,31; 25,31-46). Mulder felteszi a kérdést: „Vajon a többi vallást is üdvösségre vezető útnak tekinthetjük- e?” Saját kérdésére válaszolva először úgy fogalmaz, hogy „az üdvösség a Bibliában nemcsak az örök üdvösséget jelenti”, hanem a sálőm földi üdvösség is (ezzel az egyébként helyes megállapítással azonban elbizonytalanítja a szó értelmét és használatát); majd megerősíti, hogy a Krisztusban való hit és Krisztus követése bizonyosan pozitív emberi válasz a felkínált üdvösségre; végül megállapítja: „Ott, ahol emberek nyitottak Isten és a felbarát számára, ott Isten Lelke munkálkodik. Ott jelen van az üdvösség.” Mulder szándékát magunkévá lehet és kell tennünk: a mai világban való új viszonyra, új kapcsolatokra van szükség keresztények és nem keresztények, a különféle vallások között. Az együttélés perspektívája valóban arra késztet,
