Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 hogy a misszió szándékán túlmenő legyen a keresztények kapcsolata a máshitűekkel (bár ez sem egészen új gondolat: lKor 5,9kk; 7,12; Fii 2,15; lPt 3,1). Ennek ellenére, az emberi együttélés vagy a világért való közös felelősségvállalás céljából szükségtelen, a Szentfrás felől nézve pedig megengedhetetlen, hogy úgy Ígérjük vagy ítéljük oda a (nekünk Krisztusban adott) üdvösséget a máshitűeknek, ahogyan keresztények erre nem kaphattak felhatalmazást. Nem hiszem, hogy keresztények és nem keresztények viszonyában az agresszív missziónak a Krisztus nélküli üdvösség lehetne az alternatívája. Reuss András Huszár Tibor: Bibó István Budapest 1989. Kolonel Lap- és Könyvkiadó Kft. A Magyar Krónika sorozatban megjelent, csaknem 400 lapos kötet á szerzőnek Bibó Istvánnal folytatott, magnetofonra rögzített beszélgetéseit tartalmazza. Közelebbről nézve nem is dialógusokat rögzítettek a hangszalagok, hanem önvallomást, emlékirat helyett elmondott élményeket, gondolatokat, múltelemzést; háromnegyed század körképét, ahogy a kérdezett látta. Magyar krónikát. Mindezt csak olykor-olykor szakítja meg egy-egy rövid kérdés, mint mikor lépcsőkanyarban akarunk segítséget nyújtani valakinek, aki bizonyára fáradt. Ám Bibó nem az. Az emlékei elevenek, a gondolatai frissen pergők, s átszövi őket az a sajátos, finom (ön)irónia, mely erre a bölcs és emelkedett lélekre mindig is jellemző volt. Különös, ldvételes jelenség oly korban, mely elnémította a politikai életben a szavakat, és csak a papagájmódra darált, jelentést vesztett frázisoknak engedte a hangzást; oly korban, mely rejtőzni kényszerítette a gondolatot; olyan országban, mely - Babits Mihály szavával - „úgy vánszorog az idő sikátorán, mint átvezetett rab a fogház udvarán” - egyik diktatúrából a másikba. Mindezek közepette kivirágzik a politika tudománya, támad egy nagy politikai gondolkodó, és némaságra ítélve, az ellenséges körülményekkel mit sem törődve, leírja nézeteit, irányt, utat mutat az utánajövőknek, akik életében talán mit sem tudtak róla, és akiknek többségéről halála előtt ő sem tudhatott. Mégis jelen van a mostani demokratikus átalakulásban; nélküle aligha tudta volna az idők változásával adódó lehetőségeket ilyen frissen és gyorsan megragadni az ország. Bibó Istvánnak sok mindent meg kellett volna még Írnia, de nem tehette, mert ehelyett 1963- 70 között a Statisztikai Könyvtár könyvbeszerzését intézte, túlórában pedig a pincébe ömlesztett kötettömeget rendszerezte. Egészségét különben is megviselte a börtönben töltött öt és fél év. Ezért olyan fontos, dicséretes Huszár Tibor és munkatársa Hanák Gábor vállalkozása: szinte az utolsó pillanatban, Bibó életének utolsó két évében (1977 - 1979) vette föl az emlékezéseket, nem sejtve, hogy megjelenésükre „csak” 10 évet kell majd várni. Huszár Tibor előbb Erdei Ferencről készített portréfilmet barátainak és munkatársainak emlékezéseiből, s ennek kapcsán ismerkedett meg Bibó Istvánnal. Régi, diákköri barátság kötötte össze Bibót és Erdeit, noha természetük oly nagyon különbözött. Ez a barátság holtig kísérte őket, ha ifjúkori hevéből veszített is. A szegedi egyetemi könyvtár tudós igazgatójának indult, csak más-más módon. Bibó szerény, csöndes, minden erőszaktól irtózó humanista volt, aki az európai kultúra egyik legnagyobb demokráciát tartotta; s a hatalmi ágak elválasztását a bármilyen előjelű diktatúra elleni garanciák biztosítását. Jogász volt, kivételesen fejlett igazságérzékkel, érthető, hogy i{jókorának Magyarországát meg akarta változtatni, hogy a ne „uralkodás” hanem „szolgáltatás” legyen. Indulata Eötvös József vármegye-ellenségére emlékeztet; a megyék helyébe „városkörzetek” kialakítását tervezte. Bibó István mindig tiltakozott, amikor tiltakozni kellett (pl. a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítésekor, a magyar-csehszlovák „lakosságcsere” idején stb.); és mindig leköszönt hivataláról, amikor változtatni nem tudott. így cserélte fel Ígéretesen induló politikai pályafutását előbb egy szegedi egyetemi katedrával, majd 1950-ben a katedrát is a könyvtárossággal a budapesti egyetemi könyvtárban. 1956-ban onnan szólította vissza az újjászüle
