Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 81 Mozart születésének kétszázadik évfordulóján, 1956-ban, ötven oldalas füzetben tette közzé a jubileum alkalmával tartott előadásait, tanulmányait. Rövid vallomással kezdődik a füzet. Utána mindjárt Mozarthoz írt, háláját és köszönetét kifejező levele következik. Majd egy tanulmányában Mozart személyének és muzsikájának titkát próbálja megközelíteni. Végül egy több alkalommal is elhagzott előadását közli. Ez Mozart szabadságával foglalkozik. Őszintén megvallja, hogy csupán zenekedvelő és nem szakértő. Amikor egy barátja Hindemith muzsikájával igyekszik megismertetni, magát mentegetve és sajnálkozva közli, hogy a modern zene nem tudja igazán megragadni. Mozartot viszont annyira szereti, hogy már jó ideje vele kezdi napját. Mielőtt íróasztalhoz ülne, Mozart-muzsikát hallgat hanglemezről. Véleménye eltér azoktól, akik Goethe nyomán valami „csodát” vélnek felfedezni Mozartban. Az a gyanúja, hogy bálványozói tulajdonképpen Beethoven és Schubert előfutárát tisztelik csak benne. Azt se titkolja, hogy szerinte a teológiát és a teológust nem csupán csak Bach muzsikája érdekelheti. Mozarthoz írt levele, végén ezt írja: „Nem vagyok feltétlenül meggyőződve afelől, hogy amikor az angyalok Istent dicsérik, kizárólag Bachot játszanak. Biztos vagyok abban, hogy amikor csak úgy egymás között vannak, Mozartot játszanak, és a jó Isten örömmel hallgatja muzsikájukat.” Mozart muzsikája mindenféleképpen páratlan szerephez jutott teológiai eszmélkedésében. Ez semmiképpen sem jelenti Bach és Beethoven elutasítását. Egy alkalommal azt mondta, hogy nem szeretne olyan örökkévalóságban élni, ahol Bach nem prédikálna, Beethoven nem vallana meggyőződéséről - és Mozart nem játszanék. Mozartban főleg azt szerette, hogy játszik. Kihallgatja és muzsikájával szóhoz juttatja a teremtett világ, nemcsak az ember, de nem is csak a szótlan természet, hanem az egész te- remtettség istendicséretét, ötéves volt Barth, amikor először ragadta meg Mozart muzsikája. Édesapja a Varázsfuvola egy részletét játszotta zongorán. Tízezer oldalt kitevő, 13 kötetes (és mégis befejezetlen) „Kirchliche Dogmatik”-jában (Egyházi dogmatika a címe magyarul) hat alkalommal is foglalkozik Mozarttal. Leveleiben is gyakran szerepel neve. Szerinte Mozart sohasem kételkedett abban, hogy Isten jó, és hogy minden, amit teremtett, szintén jó. A tisztaszívúek boldogságával zengte Isten dicséretét akkor is, amikor a lisszaboni földrengés alkalmával sok felvilágosult gondolkodó vád alá helyezte, és felelősségre vonta Istent. Ezt dogmatikájában a teremtésről szóló tanítás kapcsán fejtette ki bőven. Mozart iránti háláját, már említett, „hozzá intézett” levelében így fogalmazta meg: „Szeretném megköszönni Önnek, hogy valahányszor csak hallgatom muzsikáját, akár derűben, akár borúban, akár nappal, akár az éj sötétjében, mindig egy jó és rendezett világ küszöbéhez vezet, s ott engem - a huszadik század gyermekét - mindig bátorsággal (nem elbizakodottsággal), serénységgel (nem lázas kapkodással), tisztasággal (de nem kifakulással), békességgel (és nem valami békeábránddal) ajándékoz meg.” Visszautasítja azoknak a nézetét, akik Mozartban a rokokó bájt és naivitást ünnepelnék csupán. „Mozart sokat nevetett, és nem azért, mert erre sok oka lett volna, hanem azért - s ez valami egészen más -, mert sok baja ellenére is képes volt és tudott nevetni.” Jól ismerte az élet árnyoldalait, de távol állt tőle a tragikus életérzés, a borongás és főleg a kétség. Valami végtelen bizalom töltötte el, pedig állandóan számolt a halál közelségével. Mozart felsza- badítóan ható szabadságának a titkát abban látta, hogy muzsikájában sohasem önmagával foglalkozott. Arra se törekedett, hogy hallatlan szorgalommal és rengeteg munkával megszerzett virtuozitását csillogtassa. Nem akart senkit semmiről meggyőzni. „Figaróját” pl. nem azért írta, hogy általa a francia forradalom eszméit propagálja. Mentes volt minden túlzástól. Mértéket tartott. „A nap világít, de nem pusztít el és nem vakít meg senkit” muzsikájában. Sokan kérdezték: „protestáns keresztény létemre és teológusként, miként jutottam Mozart ilyen nagyra értékeléséhez, noha katolikus és ráadásul még szabadkőműves volt, s ezen túl semmi más, csak muzsikus?” A fejüket csóválóknak csupán arra hívta fel figyelmét, hogy az Újszövetségben nemcsak a mennyek országáról hallunk, hanem egészen világias példázatokról is, amelyek mégis a mennyek országáról szólnak. Ezért tudja értékelni Mozart egyházi muzsikáját, és ezért nem ért egyet a szigorú zenekritikusokkal, akik elmarasztalják miséit, mert túl világiasaknak és operaszerűeknek hatnak. Barth 1968 december 8-án halt meg. Éjszaka. Felesége, amikor másnap reggel szobájába lépett, esti imádságra összekulcsolt kézzel fekve találta ágyában. Szokása szerint egy Mozart lemezt tett fel ébresztőül. Azt hitte, aluszik. Pedig akkor már megkezdte közvetlen beszél
