Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Andorka Rudolf–Fasang Árpád–Liska Endre–Sólyom Jenő: Vallomások a lutheranizmusról
ANDORRA RUDOLF - FASANG ÁRPÁD - LISKA ENDRE - SÓLYOM JENŐ Vallomások a lutheranizmusról Négy evangélikus értelmiségi személyes megnyilatkozását olvashatjuk itt. A szociológus, a zenepedagógus, a tanár és a fizikus számol be arról, hogy miben látja, illetve miként tapasztalta életében egyházunk értékeit, jelentőségét. Vallomásaik önkéntelenül az olvasót is szembenézésre késztetik: mi lenne az ö válasza erre a kérdésre? (Szerk.) Miért fontos nekem a magyar lutheranizmus? Előre kell bocsátanom, hogy számomra a lutheranizmussal való kapcsolat tízéves korom óta elsősorban a Deák téri gyülekezettel való kapcsolaton keresztül valósult meg. Alkalmanként részt vettem más magyar és külföldi gyülekezetek istentiszteletein és igyekeztem teológiai ismereteimet magyar és külföldi irodalom olvasásával is tágítani, mégis amikor az alábbiakban a lutheranizmussal kapcsolatos gondolataimat megfogalmazom, elsősorban azokra a tapasztalatokra és tanításokra alapozok, amelyeket a Deák téri gyülekezetben, azon belül is elsősorban Kékén Andrástól kaptam, tanultam a konfirmációi oktatástól a prédikációkon és előadásokon keresztül a teológiai kédésekről folytatott párbeszédekig. Az alábbiakban a tudományos és társadalmi kérdésektől a teológiaiak felé haladva próbálok néhány gondolatot arról elmondani, hogy miért fontos nekem a magyar lutheranizmus, mit látok általában nagy értéknek a lutheranizmusban. 1. Mint fiatalságom óta tudományos ambíciójú ember számára különösen fontos számomra a lutheranizmus nyitottsága a tudományok iránt. Pontosabban a lutheranizmus keresztény egyházak között élen járt annak felismerésében, hogy a kereszténységnek és a tudományoknak nem kell egymástól félniük.1 Ennek egyik oka az lehet, hogy maga Luther Márton egyetemi tanár volt, s hogy Luther és a modem tudományos gondolkodást már abban a korban képviselő Melanchthon között szoros volt az együttműködés, a barátság. A tudományok iránti nyitottság iskolapéldája az, amit „fasori szellemnek” szoktunk nevezni. Fiatalságom idején a vallás és a tudomány közötti viszony különösképpen a darwini fejlődéselméletről való állásfoglalásban jelent meg. Ma már anakronisztikusnak tűnik ez a vita, akkor azonban fontos volt számomra az a megközelítés, hogy egyrészt a legalább két és fél ezer évvel ezelőtti bibliai szerzők csak a saját koruk ismeretei alapján írhatták meg a teremtés történetét; másrészt az, hogy az embernek és az emberszabású majmoknak közös őse volt, nem mond ellent a teremtéstörténet mondanivalójának, hogy a vüág és azon belül az ember Isten teremtménye. Ma számomra, mint társadalomtudós számára, sokkal aktuálisabb kérdés, hogy a
