Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Böjtös Sándor: Aforizmák (továbbá 55. oldalon)
KOVÁCS PÁL: A BÉKÉSCSABAI DIAKONISSZAANYAHÁZ 51 A nővérek a háború után is a helyükön maradtak. Az új körülmények között is elismeréssel tekintettek szociális munkájukra. Az 1951-es esztendő hozta a nagy fordulatot életükben: meg kellett válniok szeretett egyenruhájuktól, s most már „civü- ben” dolgoztak tovább. A lehetőségek egyre szűkültek. 1960-ban megszűnt az Árva- ház, 1964-ben egy helyre, a mai Szeretetotthonba helyezték az öregeket, ahonnan egykor elindult a diakonisszaszolgálat. Az épületet többször bővítették. Ismereteink szerint még 5 nővér és 2 próbanővér van életben a volt diakonisszák közül. Ketten a Szeretetotthonban töltik idős napjaikat. Kovács Pál Aforizmák Ember jár a palota peremének kőszobrai között, s arra kell gondolnom, egy kőszobor többe kerül, mint sok olcsó ember, de e g y élő ember többet ér, mint az egész palota. Gyermekkorban az emberben a szív dominál, felnőtt korban az ész. Durva bűneink miatt nem tudod eléggé szeretni társaidat? Ezekkel kell a bocsánatot gyakoroIniTMert miközben gyomlálni kell a bún árnyalatait is, megbocsátani a legotrombábbaknak is tartozunk. Ebédelni mosogatórongy és egy doboz Vim között viaszkosvászonon pléhtányérból magadcsinálta proletárság. Senki dicsősége nem tart örökké, csak az a különbség: az erőseket haláluk után degradálják, a gyengéket életük zenitjén taszítják a Tajgetos szakadékába. Vannak emberek és korok, akiknek részben igazuk van, de teljes elfogadást igényelnek kritika kizárásával. Az ilyeneknek rész szerint való igazát csak haláluk után lehet veszély nélkül elismerni. Az ember bizonyos teherbírásra van berendezve. Vagy van akkora terhe, amekkorát elbír, vagy felfújja akkorára csekélyke terheit. De lehetséges harmadik út is: részt vállalni a másokéból. A társadalom zsarnokságától senki sem mentes, csak a zseni és az idióta. Két dolog nem ismer lehetetlent: a hit és a kétségbeesés. Hit és imádság Isten paripái. Tíz köbméteres gödröt betemetni csak elkezdhetünk nagy kedvvel, hamar kidőlünk. Kicsi a talicska, gyenge az izom hozzá. Fogat kell ahhoz! A magasságos Istentől még mélyebb szakadék választ el, semhogy könnyűszerrel legyőzhetnéd. Angyala, a paripa mely átrepít: a hit és az imádság. Fogd jámbor bizalommal szekeredbe, istrángod von, - de ne rángasd gyeplőjét, több esze van, tudja merre visz az út. Miben több a vallás, mint az ideológia? Az ideológiában az ember önmagának gratulál, a vallásban az ember Isten kezét fogva jár. Böjtös Sándor