Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Buthy Ella–Túrmezei Erzsébet–Kovács Pál: Isten elhívott szolgálóleányai
44 BUTHY ELLA: A GYŐRI DIAKONISSZAANYAI IÁZ Főnöknőnk nemsokáig örülhetett a lővérnek. Nagy fájdalmunkra 1948. október 5- én elhunyt. 62 évet élt. Negyvennégyet mint diakonissza. Ebből harmincnyolcat Győrött. „Élete és szolgálata összeforrt az Anyaház születésével és fejlődésével”. - „Életének magvetését csodálatosan érlelheti Isten Szent Lelke Anyaházunk életében, a diakonisszák szívében, szolgálatában, az egész magyar diakonisszamunkában. ” (Veö- reös Imre) - „Prédikálás volt minden mozdulata, egész élete” - mondta i óla Túróczy Zoltán püspök. Hamarosan az árváktól is búcsúzni kellett. Nem ment könnyen. Nagyon a szívünkhöz nőttek. 1950-ben vesztettük el őket s az intemátusi növendékeket is. Az Anyaház megszűnésének lehetősége előre vetette árnyékát. 1950-ben feloszlatták a katolikus rendeket. Éreztük, hogy ránk is sor kerül. Ez meg is történt. 1951. november 30-án élte utolsó napjait az Anyaház. A formaruhától megv áltunk. 1951. december 10-én volt az utolsó nagybizottsági gyűlés. „Nem temetésre jöttünk össze, de magunkbaszállásra, számadásra. Hálát adni a múltért. Kegyelem volt, hogy eddig is szolgálhattunk. A diakónia Ura ugyanaz marad. A nővérek Anyaház nélkül is nővérek.” (Sümeghy József) Túróczy Zoltán püspök mondott köszönetét azokért az értékes szolgálatokért, amit a nővérek végeztek, nemcsak a Győri Gyülekezetben, de a Dunántúli Egyházkerületben s még távolabb is, az egész magyar földön. Tagadhatatlan, hogy nagyon megrázott bennünket a feloszlatás, de Isten adott erőt, segítséget igéjén keresztül az új helyzet elfogadásához. A reménységet is élni hagyta bennünk. Bizonyosak voltunk abban, hogy a szeretetszolgálatnak nem lehet véget - vetni. Eljön az idő, amikor újra nővérek szolgálhatnak intézményekben. Meglepetés volt számunkra, hogy ez az idő már a mi életünkben eljön. Huszonkilencen örülhetünk ennek a régiek közül. A feloszlatás nem vetett véget a diakonisszamunkának. Csak a hely változott. Kapuk nyíltak sokfelé. Munkahely lett óvoda, kollégium, iroda, kórház, gyülekezet, fogyatékos gyermekek otthona. Volt, akit kántorként foglalkoztattak. Isten a feloszlatásból is áldást fakasztott. Egyik az volt, hogy az Anyaház hátvédjének hiánya miatt megtanultunk még jobban reá támaszkodni, egyedül tőle várni, kérni problémák megoldását. Az új helyzet megtanított minket arra is, hogy még jobban megbecsüljünk minden ajándékba kapott szolgálatot. A legkisebbet is. Minket öregeket, rokkantakat is megajádékoz az Űr egy-egy aprónak látszó szolgálattal. Például elolvasni a Bibliaolvasó Útmutatót annak, aki már nem látja a betűket. Reggelit készíteni annak, aki már nem tudja magát ellátni. Sétálni vinni azt, aki még nálánál is nehezebben jár. Naponként láthatunk üyen és hasonló eseteket. Legyen áldott az Úr, hogy szolgálatot bíz még ránk is. Az imádság szolgálata is célt ad öreg napjainknak. Most különösen azért imádkozunk, hogy fiatal lelkek kapjanak elhívást a legnagyobb diakónus. Jézus Krisztus követésére, és újra diakonisszák sürgölődjenek az intézményekben. Hisszük, hogy imánk meghallgatást nyer. A feloszlatással lezárult egy kor az Anyaház életében. Új veszi kezdetét. Jó tudni, hogy az Úr kezében van a kibontakozás. Tőle kérjük a tanácsot, útmutatást. Azzal a reménnyel nézünk előre, hogy a jövőben is áldásával fogja kísérni a diakonisszamunkát. Buthy Ella* * A gyón diakonisszaanyaház 88. életévében járó, utolsó fónöknóje (Szerk.)
