Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Buthy Ella–Túrmezei Erzsébet–Kovács Pál: Isten elhívott szolgálóleányai
BUTHY ELLA: A GYŐRI DIAKONISSZAANYAHÁZ 43 ra készült. 1943-ban, pár méterre a régi Anyaháztól, .Diakonisszádthaon és Árva- ház” feliratú harmadik ház épült. Gyönyörű kápolnáját még annak az évnek karácsonyán felavatták. Minden építkezés Isten megsegítő kegyelmét hirdeti. Csodálatos, hogy az ő szere- tete a nővérek pihenésére is kiterjedt. Külföldi testvéreket mozgatott meg, kiknek adománya elégséges volt egy lővér vásárlására Sopronban. 1948-ban már pihentettek ott a nővérek. Gyermekek és felnőttek üdültetésére is felhasználták a házat. Levelezésen és látogatásokon keresztül szoros volt a kapcsolat az Anyaház vezetősége és a nővérek között. A f őnöknő és a lelkész a legtávolabbi diakonisszaállomást is felkereste évente egyszer, de szükség esetén többször is. A rendszeresen küldött körlevelekből értesülhettek az Anyaházzal kapcsolatos eseményekről, más állomási nővérek életéről, munkájukról is. A nyári hónapokban tartott konferencia is áldott alkalom volt a találkozásra, a testvéri együttlétre, lelki meggazdagodásra, elmélyülésre. Nemcsak napsütésben, felhők alatt is vezetett az út, de megtapasztaltuk, hogy Isten „oltalom a zivatarban” (Ézs 25,4). 1942-ben tüzelő- és élelemhiánnyal kezdődött a nehezebb időszak. Légoltalmi intézkedések történtek. Még a nagyobb leányoknak is jelentkezniük kellett. Nővérek inspekcióztak a Vöröskeresztnél. Hadikórházba is beosztották őket. 1944 márciusától mindjobban érintett bennünket a háború szele. Megtörtént a német megszállás. Az iskolákat bezárták. Megszűnt az intemátus. Az árvákat Börcsre vitték ki. Áprüis 13-án történt az első bombázás. Ezt még nyolc követte abban az évben. A rendkívüli helyzetben rendkívüli munkákat kellett végezni. A nővérek leszed - ték az összes ablakot, vizet hordtak a szomszédból, fát vágtak ki és dolgoztak fel stb. Bővült az Anyaház szolgálata. Bombasérülteket fogadtak be. Családok szállhattak meg, magányos lelkészek és tanítók kosztoltak a házban. Volt olyan nap, hogy 30 menekültnek adtak ebédet. Ebben az évben 120 azoknak a száma, akik rövidebb- hosszabb időt itt töltöttek. 1945-ben a tábori kórházban ápoltak nővérek. Egyre közeledett a front. Esténként néhány bombát dobtak le. A Diakonisszaotthont és Árvaházat találat érte. 3 nővérszoba lett lakhatatlan. A napozó is megsérült. Csodálatosan a kápolnának nem történt baja. A Gusztáv Adolf Otthont is találat érte. Két szoba ment tönkre. Tűz alá kerültek házaink. A németek az emeleti ablakból lőttek. így az oroszok a mi házunkat vették célpontnak. Örökre emlékezetes marad egy beöltöztetés, ami a legsúlyosabb napokban, 1945 március 30-án ment végbe. Nagypéntek volt. A németek elhagyták a házat, visszavonultak. Hajnalban, 3 körül ijesztő csend állt be. Kísérteties volt az eddig szinte állandó puskaropogás, repülőgépzúgás után. Tudtuk, hogy ezután hamarosan megjelennek az oroszok. Főnöknőnk összehívta a nővéreket, és közölte: beöltöztetjük a jelölteket, hogy a ruha is védje őket. A szükséges ruhadarabokat hamarosan összeadták, és kezdődött az ünnepélyes óra. „Érzem, megvan nyugalmam, keresztedet átölelem, életemet a sírig Teneked szentelem” énekeltük. Az Útmutató igéjét olvastuk: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak”. Az ünnepélyes felvételre a templomban 1945. áprüis 29-én került sor. Bombázás okozta egyik fiatal testvérünk halálát Sopronban. Virrasztani ment egy családhoz. Útközben egy riadó nélküli bombatámadás érte. Az Ikva-hídon találtak rá. Nővérek ásták meg a sírját. Kedves, szolgálatkész lényét sokan hiányolták. Nagy megpróbáltatást jelentett számunkra, hogy 1945. július 1-től november 5-ig oroszoknak kellett átadni házunkat. Erre az időre az egyházközség a fiúiskolát adta át. Bár sok nehézséggel járt az ittlét, mégis hálát adhattunk, hogy nem maradtunk fedél nélkül. 1946 januárjában az új ház egyik részét is lefoglalták az oroszok.
