Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990

1990 / 1. szám - Buthy Ella–Túrmezei Erzsébet–Kovács Pál: Isten elhívott szolgálóleányai

42 BUTHY ELLA; A GYŐRI DIAKONISSZAANYAHÁZ tek. Négyet vettek fel. Idővel, kívülük, még 63-an hallgattak a hívó szóra: „Kövess en­gem!”. Tehát összesen 67 volt a nővérek száma. Halálozás és egyéb okok miatt 1951- ben a feloszlatáskor 55-en voltunk és 12 jelölt. A nővérek főnöknője, édesanyja a fe- lejthetelen Huber Etelka lett. Mintakép volt Jézus követésében, fáradhatatlan a szol­gálatban. Kegyelemnek látjuk, hogy még a feloszlatás előtt hazahívta az Úr. Sok ne­héz órát nem kellett megélnie. Az intézeti lelkésszel együtt irányították a jelöltek ne­velését. Isten neves lelkészeket áhított az élre. Pálmai után Túróczy Zoltán, Lukács István, Szabó József következett. Erejüket nem kímélve szolgálták az ügyet. Főnök­nőnkkel együtt sokat fáradoztak azon, hogy a jelöltek és nővérek számára meggaz­dagodást jelentsen a közösségi életforma. Ezt a célt szolgálták az áhítatok, bibliaó­rák, nővérórák, lelki beszélgetések, konferenciák. Nem volt olyan nap, hogy egyéb órán is ne vettek volna részt jelöltek, nővérek egyaránt (például a házirend, a vasár­napi evangélium megtárgyalása, a lelkész órái). Gyakorlati kiképzésben is részesül­tek a jelöltek kórházban, különböző osztályokon s a műtőasztal mellett. A házban meg az öregek, gyermekek gondozásában segítettek. Beöltöztetésük 1-2 évi próbaidő után, felszentelésük 10 év után történt. A nővérek nagyon különböztek egymástól. Nemcsak családi körülményeik voltak mások, de adottságaik is, iskolai végzettségük sem volt egyforma. De abban egyek voltak, hogy szíwel-lélekkel igyekeztek szolgálatukat Krisztus áldozatos haláláért hálás szívvel végezni, a célt soha nem tévesztve szem elől. A szolgálat, bármilyen kicsi is legyen, Jézushoz vezessen, akinél békesség vár, és a problémák megoldódnak. Az évek folyamán a diakonisszaszolgálat egyre bővült Győrön kívül szerte az or­szágban, de különösen a Dunántúli Evangélikus Egyházkerületben. Szinte ölünkbe hullott a munka. 30 körül volt azoknak a városoknak, illetve községeknek a száma, ahová nővért kértek. Persze nem egyidőben volt ennyi állomás. Huber Etelka mond­ta annak idején: „Az állomásokon keresztül hatol előre az egyházban és a világban az Anyaház szolgálata, és árasztja szét széles hatósugárban, a legkülönbözőbb terü­leteken a diakonisszaszolgálat áldásait.” Különféle szolgálatokra hívták a nővéreket. Minden új munkát Isten ajándékának tekintettek. Gyülekezeti munkát végeztek, kántorizáltak, öregeket, árvákat gondoz­tak, betegeket ápoltak, intemátusi növendékekre felügyeltek, napközi otthonokat, vasárnapi iskolát vezettek, irodai munkát végeztek, városi szociális munkában vet­tek részt, elemi iskolában tanítottak, vagy intézmények háztartását vezették, evan- gélizáltak. Nemcsak Dunántúlon, de más egyházkerületekben is végeztek hitébresz­tő, hitmélyítő szolgálatokat konferenciákon, gyülekezeti evangélizációkon, külön asszony- és leánykonferenciákon. Szolgálatuk mögött imádságos hátvédként sora­koztak fel azok, akiknek szívügye volt az egyház ébredése. Répcelakon külön konfe­renciai központ alakult. Volt, aki itt kapott indítást a diakonisszaszolgálatra. Isten áldása kísérte a nővérmunkát. Sokan emlegetik őket. A Szeretetház baráti kö­rének csendes napjain a közelmúlt években többen tettek bizonyságot arról, mit je­lentett számukra a diakonisszamunka. Diakonisszák nevelték őket a naponkénti bib­liaolvasásra. Egész életükre kihatott az itt töltött idő. Hálával gondoltak vissza a velük foglalkozó nővérekre. A gyógyult betegek is emlegetik az önfeláldozó, szeretetteljes gondozást, amiben részük volt. Sok orvos már alig várja, hogy újra diakonisszákkal dolgozhasson. Sajnos, ez nem megy máról holnapra. Hosszabb kiképzés kell hozzá. Hogy még több rászorulón tudjanak segíteni, nekik otthont, gondozást nyújtani, 1933-ban kibővítették a Szeretetházat. Az új épületnek Gusztáv Adolf Otthon lett a neve. 1938-ban pedig árvaházat építettek Börcsön. Pálmai Lajos álma valósult meg ezzel. Az ő gondolata volt, hogy az iskola mellé árvaház kerüljön. 30 gyermek számá-

Next

/
Thumbnails
Contents