Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990

1990 / 1. szám - Imre Mária: Reményik Sándor és Járosi Andor barátsága levelek tükrében

IMRE MÁRIA ÖSSZEÁLLÍTÁSA

Reményik Sándor és Járosi Andor barátsága levelek tükrében

Imre Mária, Reményik Sándor unokahúga, a költői örökség hűséges kutatója és gondozója. Az általa közölt levélrészletek, emléksorok nemcsak a költő és Járosi Andor mély barátságába világítanak bele, hanem Reményik Sándor vívódó lelkivilágába is. Sőt ízelítőt adnak a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális életből, melyre vonatkozó személyi utalások az idősebb nemzedék és a hozzáértők számára lehetnek érdekesek.

Szerk.

Járosi Andorné Imre Máriának

Nemegyéről Budapestre, 1979. január 9.

Őszinte örömmel látom soraidból, hogy életednek gazdag és komoly tartalma lett [...] a Sándor hagyatékának rendezése. Igaz, neki volt egy ilyen kijelentése: „Mi közötök a költő életéhez!?” - ezért legbizalmasabb leveleit soha nem fogom nyilvánosságra hozni. De Andorkának írt leveleiben vannak olyan részletek, melyeket nyugodt lélekkel lemásolok Neked.

Kérdezed, mikor és hol ismerték meg egymást Sándor és Andor? Andor mint helyettes lelkész (Kirchknopf Gusztávnak a szász konzisztóriummal vívott harca és emiatti váratlanul gyors eltávozása után egész fiatalon, még németországi útja előtt került ebbe az állásba) tanácsokért nagyapátokhoz ment mint az egyház egyik vezető tagjához. Az egész család nagy jóakarattal és kedvesen fogadta, amiért ő minden Tag iránt meghatott, hálás szeretetet és tiszteletet érzett. Sándor, aki már akkor nagy költő volt, és jó néhány évvel idősebb is, azonnal meleg barátsággal közeledett hozzá. Aztán 1921. június 17-i dátummal érkezett egy lap Radnaborberekről: „Gyere mielőbb, ez egy felséges hely, minden tekintetben. Egy nagyszerű kis padlásszobát kaptam, s annak tőszomszédságában Neked rezelváltam egyet. Majd meglátod, milyen jó lesz nekünk itt!”

Hogy müyen jó lett, az abból látszott meg, hogy onnan kezdődött az igazi meleg, bizalmas barátság. Ezután leveleiben az irodalmi élet kérdései mellett saját lelkének gondjairól, küzdelmeiről és végül tehetetlen, kétségbeesett gyötrelmeiről írt.

A levelek dátumának sorrendje szerint idézek belőlük.

[Reményik Sándor Járosi Andornak:]

1930. december 15. „Nem Te búcsúztatod el tőlem ezt az évet, amely olyan keveset adott, s olyan nagyon sokat, szinte mindent elvett... Legyen meg az 0 akarata, ebben is... De nagyon kérlek, gondolj rám, és imádkozz az én nyomorult lelkemért;