Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Imre Mária: Reményik Sándor és Járosi Andor barátsága levelek tükrében
24 IMRE MÁRIA: Rí" fik eS JÁROSI BARÁTSÁGA nem azért, hogy ne szenvedjek csak azért, hogy tudjak tisztán, bűn nck.aí, türelmesen és megadással szenvedni. Hogy az Isten adjon még egy kis tartalmat, értelmet ebben az én pusztuló életemben, annyit legalább, amennyi megtart a mélység színe fölött.” 1932. november 11. .Alikor nem vagyok egészen rosszul, olyankor azt gondolom, hogy oly mindegy, én hogy vagyok, csak tudjak egy keveset ’szolgálni’ még valahol és valamiképpen.” 1933. április 20. „Olyan végtelen hálás vagyok, hogy ’dolgozni és szolgálni’ tudok egy kicsit. Csak - nem tudom mihez fogjak hamarabb. És kevés az erő, az erő...” 1934. január 9. „Úgy érzem most, hogy amitől még nem vonultam vissza, attól is lassan, többé-kevésbé vissza fogok vonulni. Ha még ad egy kicsi erőt néha Isten, azt arra szeretném felhasználni, hogy olvasgassak, egy kicsit pótoljam amit még lehet. Öregeimnek itthon egy kicsit több támasza legyek, mint eddig, hiszen eddig semmi sem voltam. És most írni szeretnék még egyet-kettőt... És ha kéri valaki, odaadni neki, aki éppen kéri. Ehhez kérem Isten segítségét.” 1935. április 16. „Olyan jó volt itt [a nagyváradi Szent József Kórházban] tíz napig, olyan kimondhatatlanul jó. Szinte olyan, mint a [kolozsvári] Református Kórházban, abban az időben, mikor olyan sokat jártál hozzám, Te élő Tanúbizonysága az Isten Kegyelmének!” 1936. október 25. „...Szinte sehová se megyek. Téged nem kereslek sehol. Hanyatló, végkép elveszett, elesett életemnek legbiztosabb ismertetőjelei ezek. Néha nagyon fáj ez önmagámnak is, máskor csak halotti közömbösség van bennem minden iránt. Utóbbi időbe nem járok templomba. Hogy álljak én oda ilyen lélekkel? Most látod, mélyre jutottam, jobban mondva, talán mindig Uyen mélyen voltam, csak magamat ámítva ámítottam másokat is. A végső kétségbeesés aztán kipréseli az emberből az igazság végső hangját... Kétségbeesett dac már bennem a mindentől visszavonulás vágya, de érthető, amikor az életbe való minden visszatérés csak újabb inger a lelki-testi szenvedésre. Viszont testi-lelki halál az is, ha lassan tökéletesen beásom magam a föld alá. Élve.” 1939. december 12. „Nem tudom az 1936 őszén írt, máig kiadatlan fekete ciklussal mit csináljak majd egyszer? Tulajdonképpen nem őszinte és becsületes dolog, hogy ebből semmi nem jelent meg. A költő becsülete... önmagának minél teljesebb és igazabb feltárása. A végső igazság pedig valahogy mégis csak az: Szeresd az Istent, s tégy amit akarsz.” Ezek a nagy és őszinte vallomások bizonyítják, müyen mély és igaz barátság volt kettőjük között. Legutolsó éveiben már nem sok levelet írt, s azokban ugyanazokat a kétségbeesett panaszokat ismételte. A lapon kérdeztél kicsi fiunkról is. 1936. július 30-án halt meg. Boldog, lélekben gazdag új évet kívánva szeretettel csókol: Lauranéni Járosi Andor és felesége emléksorai Szőtsné, Szüágyi Piroska festőművésznő, Reményik művésztársa, aki a „Vadvizek zúgása” (1921) c. Reményik kötet címlapját is tervezte, 1924-re egy szép, művészi naptáralbumot készített a költőnek saját festményeivel díszítve, benne Reményik
