Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990

1990 / 2. szám - Kulturális figyelő

92 KULTURÁLIS FIGYELŐ mindig azonnali. A ma búcsúzkodó s holnap elkezdeni akart hit halott. Holnap sem fog el­kezdődni. Halld az ég harangi hívnak! Siess, mert elkéshetel! Ámen.” Áldott építő olvasmány, és mégis, mi az, ami fájdalmasan megdöbbent a kötet olvasása­kor? Ez nem az ismert Túróczy. Nem ő lett más, hiszen később, 1957-ben, az újból megnyí­ló aktív szolgálata lehetőségekor, ismét a régi Túróczy szólal meg valahányszor felhangzik bizonyságtevő szava. Kezdem kutatni a rejtély okát. Szemem káprázik talán, vagy emlékeze­tem csal, a múlt fénylő hatása? Kiveszem könyvtáramból egyik régebbi prédikációs kötetét: „...és hívják nevét: csodálatosnak...” Egybevetem az előttem fekvővel. A most megjelent írott prédikációk rövid mondatokból állnak; a régi kötet elmondott prédikációinak hosszú mondataiban árad, lüktet az élőszó. Lassan oldódik a talány. A még győri lelkész korában megjelent igehirdetés-gyűjtemény elhangzott prédikációkat tartalmaz. Annak idején egyes igehallgatói jegyezték beszédeit, s így gyűlt egybe - a másik győri kötettel, az íme! cíművel együtt - a......hívják nevét csodálatosnak...” Kérdezem későbbi püspök korából hűséges gép­íróját, hogyan készültek igehirdetései, melyeket ő és később még ketten az istentiszteleteken leírtak gyorsírással. Túróczy Zoltán a prédikációit, konferenciai előadásait vázlatban diktálta neki, vagy a vázlatokat néha maga vetette papírra. Az igehirdető Túróczy Zoltán a szószéken vagy az előadói asztalnál, gyülekezet előtt, bomlott ki teljes gazdagságában, színességében, lélegzetelállító feszültségteremtésében, evangélizáló karizmájában. Mintha egy sast szobányi térbe zárnának, és megfosztanák a va­lóságos távlattól, a csúcsok és az ég vonzásától! - ez történt e kis kötet anyagában. Ha valaki például elolvassa ugyanarról az alapigéről, Lukács 13,6-9-ről írt prédikációt a posztumusz kötetben és a közel kétszeres terjedelmű elhangzottat az említett régi prédikációs könyvben, azonnal érzi a másságot, s beleremeg a szószékről mondott igehirdetésbe. A különbség ak­kor is mellbe vág, ha tekintetbe vesszük, hogy a teljes prédikáció különleges alkalomkor, egy újévkor hangzott el. Úgy is mondhatnám: a Posztillás könyv nem annyira hi tébresztő, mint inkább hi {mélyítő írás. Nagyrészt már hitre jutott embereknek szól. Akiknek már van imaélete, közös imaórá­kon vesznek részt, bibliai igéket jól ismernek, mindennapi bibliaolvasó emberek. Egyikük­nek a hit fitogtatása, a másiknak hite eltitkolása a kísértése különböző időkben. Ezeket a megjelöléseket és kifejezéseket magukból az írott prédikációkból veszem. Egy tételt idézek is, mely mutatja a hívő megszólítottakat: „Hitben megtámadott szegény testvérem, ne me­rülj el a hited tehetetlensége felett érzett fájdalmadban, hanem lásd meg, hogy ez a történet [Márk 9,14-29] nemcsak a támadásról, hanem a védelemről is beszél a hit harcában.” De azért az íróasztalhoz kötött igehirdetőből néhol fellobban az eredeti Túróczy is. A pa­rázs izzik a föléje öntött, fojtó hamu alatt! Most már talán világossá válhat, miért torpantam meg a recenzió írása előtt, amíg végül határozott biztatást kaptam rá. Nem akartam és nem szeretném, ha soraim bárkit megza­varnának, hogy elmélyülten, lelki haszonnal forgassa az új kis kötetet, amikor bizonyos va­gyok abban, hogy sokan áldással olvashatják, s erről közvetlen tudomásom is van. Ám nyíl­tan kellett írnom, mert gondolnom kellett a hatvan évnél fiatalabbakra, akik nem hallgathat­ták már Túróczy Zoltánt, és az idősek közül is azokra, akik nem részesültek személyesen igehirdetésében; sőt a jövőre, amikor ez a könyvecske is történeti adalék lesz a 20. század derekán szolgáló püspök portréjához. Aki az igehirdető Túróczyt meg akarja ismerni, pró­báljon hozzáférni régebbi köteteihez is s a lelkész- és értelmiségi evangélizációit tartalmazó kiadványokhoz. Folyóiratunk legközelebbi számaiban meditációul egy-egy elhangzott prédi­kációját közöljük. Az ódon, latin eredetű - postilla, prédikáció - címmel ellátott könyv mögött felsejlik Is­tennek sok-sok órán írógépe fölé hajló szolgája - arca a címlapról ránk is néz aki a nyom­tatásban való megjelenés teljes bizonytalansága tudatában mégis írja prédikációit. Az ige­szolgálat törhetetlen hűségének megrendítő jelképét tarthatjuk kezünkben. Veöreös Imre

Next

/
Thumbnails
Contents