Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 93 ttA világ fele a belső világ” C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába A nagynevű svájci tudós magyar nyelven elsőnek megjelent könyvét (1944) adta ki most, 1990-ben, második kiadásban az Európa Kiadó. Az első kiadás gondozója Jung magyar tanítványa, Jacobi Jolán volt; neki és a fordító Nagy Péternek köszönhető, hogy ez a kis kötet - a legnehezebb időkben - eljutott hozzánk. A mostani kiadás ugyanabban a fordításban jelent meg, szakmai ellenőrzését Bodrog Miklós végezte. A kötet - mely a tudattalan problematikájáról dióhéjban és viszonylag közérthetőbben tájékoztat, mint a szerző többi műve - az első világháború alatt készült, és Zürichben először 1916-ban látott napvilágot. „Az ember képtelensége a véres démon megállítására mindennél alkalmasabb arra, hogy a rendezett tudatvilág alatt nyugtalanul szunnyadó kaotikus tudattalant a gondolkodó ember számára szembeszökővé tegye. Ez a háború kegyetlenül megmutatta minden kultúrem- bernek, hogy alapjában véve még barbár, s egyszersmind azt is, hogy mily kegyetlen fenyítés vár rá, ha még egyszer eszébe jut saját rossz tulajdonságaiért a szomszédját tenni felelőssé. Mert az egyes ember pszichológiája azonos a népek lélektanával. Amit a nemzetek tesznek, azt teszi az egyes ember is, s amíg az egyes ember megteszi, meg fogja tenni az egész nemzet is. Csak az egyéni beállítottság változása lehet kezdete a népek lelki átalakulásának.” Jungnak igaza lett: Európa népeire újra kegyetlen fenyítés várt negyedszázaddal később. Mi magyarok pedig Jung felfedezéseiről csak évtizedek múltán szerezhettünk tudomást (legfeljebb a szakemberek olvashatták eredetiben, németül, egymásnak nagy csöndben kölcsönadott, titokban hazacsempészett könyvekből). „A világ fele a belső világ” - állította a kezdetben Freud tanítvány Jung, aki később elszakadt mesterétől, és sok tekintetben vele ellentétes álláspontra jutott. Freud ugyanis úgy vélte, hogy a tudattalan a tudattól kiinduló elfojtás szemétládája, ahová a kellemetlen emlékeket söpörjük, s ahol aztán azok könnyen tüzet okozhatnak, lévén köztük sok az eleven parázs. Jung - miután felfedezte az emberiség közös, kollektív tudatalattiját - azt állítja ezzel szemben, hogy a tudat a személyes és a kollektív tudattalan humuszában gyökerezik, onnan szívja éltető vagy pusztító nedveit. Más hasonlattal: a tudat a kivilágított ház, az alatta meghúzódó homályos pince a tudatalatti, ám az alatt mély és sötét barlang van, a kollektív tudatalatti. A lelki egyensúly érdekében nem elég felszínre hozni a tudattalan tartalmait (teljesen nem is lehet), hanem elven, gyümölcsöző kapcsolatot kell kialakítani tudat és mélyvilág között. Jung tapasztalatai szerint az ember nem csupán értelmi lény - a lélek teljességét nem foghatja fel pusztán az intellektussal hanem irracionális is; ez is egyike a lélekben meglévő ellentéteknek, amelyeknek kiegyenlítődése óv a meghasonlástól. Az ellentétek harcát csak az kerülheti el, „aki különbséget tud tenni önmaga és saját tudattalanja között... olymódon, hogy mint önmagától különbözővel néz szembe vele.” A nagy svájci pszichiáter nevéhez fűződik az „archetípus” (emberi érzések, magatartások ősképe) fogalmának megalkotása is. Vallások, mítoszok, művészi alkotások és a népművészet őrzik az archetípusokat, ezáltal hírt adva a legrégibb, az emlékek mögötti emlékekről, az „örök emberiről”. Jung elveti Freud szexualitás-központúságát is (bár az Erosz-nak nagy jelentőséget tulajdonít, de az Erosz több és más, mint a szexualitás), és elveti Freud ateizmusát is, mert mint mondja: „egy mindenható isteni lény gondolata mindenkiben él, ha nem tudatosan, akkor tudattalanul, mivel ez archetípus.” Érdekes az öregedéssel kapcsolatos gondolata: az embernek kétféle célja van, az első a természetes, az utódnemzés és -nevelés (ehhez kapcsolódik a kenyérkereset, a társadalmi helyzet is); a második a kulturális cél, melynek megvalósítására az élet delén túl kerül sor. Erre a korra sem a környezet, se a nevelés nem készít fel; és sok ember nem döbben rá, hogy az öregedés a szellemi emelkedés kora, hanem küzd felnőtt gyermekeiért, a korábbi szülőszerep látszatáért, és többnyire neurotikus lesz. Elgondolkodtatóak bemutatott esetei is, a pszichoszomatikus eredetű súlyos tünetek, valamint a balesetekről mondottak, amelyeknek megtörténtében sem ártatlan a mélyvilág. A tudattalant mégsem kárhoztatja, ellenkezőleg, károsnak csak akkor tartja, ha nem élünk harmóniában vele. „Ha nincs kapcsolatunk a tudattalannal, az egyértelmű az ösztönnélküliséggel és gyökértelenséggel.” Jung felfedezéseinek ismeretében másként látjuk a világot, jobban értjük a logikus gon-
