Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Kulturális figyelő
86 KULTURÁLIS FIGYELŐ A Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás Budapest 1989. Magvető Kiadó Már nem is tudom, hogyan került ez a kis könyv a kezembe, s ami mostanában ritkán történik meg velem, úgy lebilincselt, hogy alig tudtam letenni. Ötvenegynéhány évvel ezelőtt jelent meg első ízben, de akkor is helytállttá önmagáért, ha a szerző későbbi munkássága nem adna neki külön nyomatékot. Fejtő Ferenc 1938-ban a Népszava tudósítójaként érkezett Párizsba, és azóta is Francia- országban él, sőt munkássága a francia kultúra szerves részévé vált. A nem könnyen osztogatott becsületrend tanúsítja, hogy az idegeneket fenntartással fogadó franciák nagyra értékelik és magukénak érzik. (Miterrand elnök látogatásakor tanácsadóként hozta magával!) Maga Fejtő írja könyve előszavában, hogy ma már könnyedébben ír franciául, mint magyarul. Mégis - úgy tűnik - az „a térség”, ahonnan eredt, fogva tartja szellemét, hiszen legjelentősebb munkáiban gondolatai Középkelet-Európa problémáit feszegetik. Az ötvenes évek elején megírta a „népi demokráciák” történetét, a hatvanas évek végén pedig „Requiem egy néhai birodalomért” címmel a szétbomló monarchiáét. Nem magyar, de nem is francia nézőpontból, hanem az európai látóhatárba illesztve. Az „Érzelmes utazás” műfajilag útikönyv. Fejtő a harmincas évek derekán, „a forradalmi munkásmozgalomban való részvétele” miatt kapott börtönbüntetésből frissen szabadulva rokonlátogatásra Zágrábba utazik, majd a börtönlevegő kiszellőztetésére a dalmát tengerparton kalandozik. Ez akkoriban szokatlan úticél Ne felejtsük el: Trianon után vagyunk, amikor a még friss határok a kölcsönös érzékenység falát vonták a monarchia utódállamai közé. Fejtő számára azonban a horvát táj és nép egyúttal a gyermekkori környezetet is jelenti, és ezért a letűnt múlt, a feszültséggel teli jelen és bizonytalan jövő idősíkjai egymásra torlódnak benne. Ez a belső „érzelmi kaland” emeli a könyvet a szokványos útibeszámoló fölé, és teszi tulajdonképpen egy „belső utazás” dokumentumává. Nem véletlenül kölcsönzi a szerző művének címét Sterne világhírű könyvétől. Az ötven év után megjelent második kiadás olvasóit azonban nemcsak a könyv írói értékei ragadják magukkal. A kisregény sodrának két olyan áramlata is van, amely érzékeny ponton érint minket. A szerzőben származása és emlékei révén a Kárpát-medence több nemzetisége is találkozót ad egymásnak. Érzi és érzékelteti azt a szövevényes kapcsolatot, amelyben egykor a monarchia népei éltek, és amely eleven erőként hat a széthullás és szembenállás idején is. Talán még nincs késő. Talán még ápolható és felerősíthető a közös történelmi múltnak és kultúrának ez az öröksége. Mert nem elég visszatalálnunk az európai házba. Egymásra kell találnunk közvetlen környezetünkben is, itt a Kárpát-medencében. Utazása hozzásegíti a szerzőt addigi világnézetének katarziséhez, gyökeres átrendezéséhez is. Olyan folyamaton esik át, amelyet nekünk ma népi méretekben kell átélnünk. Barátjával, József Attilával együtt már egy idő óta egyre szűkebbnek érzik a bolsevik típusú ideológia és gyakorlat kényszerzubbonyát, de Fejtőben ennek az útnak élményei érlelik meg a szakítást, akkor válik „renegáttá”. Ráébred arra, hogy az ember és ami emberi mérhetetlenül több minden ideológiai konstrukciónál. Közösségi lény szeretne továbbra is lenni, de ugyanakkor meg akar maradni embernek is. Mindezt nem programként tálalja elénk, hanem a személyes vallomás hitelével, és a fogékony olvasó meglepetten érzékelheti, hogy mint tér vissza lassan lelkének elzsibbadt részeibe az élet. Cserháti Sándor Fried István: Utak és tévutak Kelet-Közép-Európa irodalmaiban Budapest 1989. Magvető Könyvkiadó Goethére, az összehasonlító irodalomkutatás „szellemi atyjára” hivatkozik a szegedi egyetem professzora könyvének előszavában. Arra a Goethére, aki a nemzeti irodalomba való
