Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Frenyó Vilmos: Jákob és a genetika
FRENYÓ VILMOS: JÁKÓB ÉS A GENETIKA 77 kaságáról tudomással bírnunk. Már az a tény, hogy a nyájban különlegesen erős, egészséges elit példányok fordultak elő, arra utalhat, hogy ezek a többiekével egyező színük ellenére igenis keverékek, hibridek lehettek, csak történetesen egyik szín dominált. Elképzelhető ugyanis, hogy az elit példányok az ún. „hibridvigor”, azaz hibridfölény megtestesítői. Ha nem is előnyös mindenféle kombináció, illetve keveredés, sok esetben mégis az eltérő fajták keveredéséből, kereszteződéséből származó hibrid-utód valamilyen tekintetben túlszárnyalja a parentális, azaz a szülői egyedeket. Például ellenállóbb, esetleg erősebb, vagy kitartóbb amazoknál. Fejlődése is gyorsabb lehet. Nem alaptalan az a feltételezés, hogy Jákob párzásra kiszemelt állatai mindkét részről hibridek lehettek, s utódaikban nagy valószínűséggel kiütközik az eltérő ősök színe és a tarkaság. Miért ne tételeznők fel továbbá azt is, hogy a tapasztalt pásztor a már gyarapodó tarka állományt részesítette előnyben a párosításkor és nem is kellett bajlódnia a párosodás, sőt valószínűleg tudatos párosítás közben a különös szertartással, amit állítólag a csíkos pálcákkal művelt. Viszont e manipuláció elhirdetése nem csupán a furfangos pásztort dicsőíthette, hanem el is vette a konkurrencia kedvét az utánzástól, ami a valóságos viszonyok közt nem is olyan egyszerű. így aztán már érthető az okos Jákob meggazdagodása a fukar Lábán szolgálatában! TARBAY EDE ÁMEN Hálát adok Neked, Uram, mert a Te akaratod volt az erősebb, így elvezettél ma is hajlékodba, engem, aki nem vagyok arra méltó, hogy hajlékomba jöjj, a bűnök és a mulasztások miatt, s leginkább, mert kívánom a halált, de bocsáss meg, az ítéleted várom, legyen az bármilyen, az egyetlent, amiben még bízom, én, aki minden másban hitemet vesztettem. Könyörögve kérlek, addig is légy Erős Váram, hogy ne vágjak a Te Órád elébe, ne siettessem az Igazság Pillanatát, s bár nem tudhatom, melyik lator vagyok, engedd megoldanom saruszíjamat. KORKÉP Letarolva, megszokott közönnyel keressük, ami megmaradt nekünk, és nincs sehol és semmilyen lelőhely, egy talpalatnyi, ahol életünk csírája ujjnyi földbe kapaszkodna, akár a száraz bogáncskóró bokra. Kopár az ég is, kiégtek a felhők, mintha már minden ellenünk fordulna, mit el se kezdtünk, már előre eldőlt, fertőzött féreg búvik az odvakba, míg állat módján élünk, értelmetlen, meg-megbotlunk a nem várt kegyelemben. Meddig tart még, Uram, a végítélet, válságaink végtelenült perce, a szentferenci, Tőled kapott bélyeg, bár érdem nélkül, testünkön majd lesz-e, és ha lesz is, alázatunk volna magunk urából lenni senki, szolga?
