Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Bodrog Miklós: Életünk kényes iránytűje. A lelkiismeret lélektana
BODROG MIKLÓS: A LELKIISMERET LÉLEKTANA 57 gén: „Én a társadalom betege vagyok.” (Főként, ha nem is akarok gyógyulni - tehetnék hozzá.) Tehát nem „kimagyarázásról” van szó, hanem józan, oknyomozó utánanézésröl. Erwin Ringel pszichoanalitikus, Adler-tanítvány, „Selbstschädigung durch Neurose” - Az önromboló neurózis - című könyvében (Wien, 1984) így ír a „lelkiismereti fejletlenség”-ről: „Efféle torzulást olyan szülők is okozhatnak, akik maguk is asszociálisak, tehát negatív példát adnak. A hatás azonban akkor sem jobb, ha az ilyen szülők tisztán formailag próbálják átadni csemetéjüknek a társadalmi törvényeket, ugyanis a gyerekek egykettőre átlátnak a szitán, hogy mekkora szakadék tátong a szülők szavai és való cselekedetei között, s már jókor ’tiltakoznak’ - a társadalmat semmibe vevő tetteikkel. Vagyis: nem adhatják azt, amit nem volt kitől átvenniük. A továbbiakban Ringel két felismerést emel ki: , A) A lelkiismeretet a gyerekkori nevelés hozza létre. A szülők és más tekintélyi személyek parancsokat és tilalmakat közvetítenek a gyereknek, aki ezt lassacskán átveszi tőlük. A hozzájuk eleinte kívülről szóló hang hosszú, bonyolult folyamat során ’belülre kerül’, vagyis a gyerek önmagába fogadja. Ennek az introjekciónak (bevetítésnek) rendkívül fontos előfeltétele, hogy a gyereket pozitív emocionális, érzelmi viszony fűzze azokhoz, akik kimondják ama parancsolatokat. (Sajnos sok felnőtt azt hiszi, hogy az általa hangoztatott követelmények elfogadását és átvételét már egymagában az garantálhatja, hogy ő ’nagy’, vagy hogy katedráról, netalán szószékről beszél. Az ilyenek vakok. Nem veszik észre, mennyire szükséges ehhez az is, hogy szeressék őket.)” Ide kívánkozik Szókratész megjegyzése egyik tanítványáról: „Nem szeret engem, tehát nem taníthatom.” De legyen még a bécsi mesteré a szó: „Hogy a gyermek lelkiismerete a nevelés produktuma, azt az is meggyőzően bizonyítja, hogy a lelkiismereti tartalmak kultúrkörönként lényegesen különböznek egymástól. B) Vannak beteg lelkiismereti struktúrák, illetve bárki lehet beteg lelkiismeretű. A hiányosan fejlett lelkiismeret mellett meg kell említenünk a tűi szigorút is. (E két szélsőség között persze számtalan árnyalat lehetséges.)” Szerzőnk leszögezi: a hi- perszigorú lelkiismeret lehet a legkönnyebben neurotikus torzulás táptalaja! „Fogalomzavar elkerülése végett freudi terminológiával ’fölöttes én’-nek nevezzük a gyermekkori nevelés formálta lelkiismeretet. Ha túl rigorózusan plántálták át a parancsolatokat, akkor ebből kifolyólag a következő ismertetőjegyek utalnak a gyerek neurotizáltságára: l.A túl szigorú fölöttes én. Mint aki tilalomfaerdőbe tévedt, még az ág is húzza lépten-nyomon - és meddig! Vagy amint Rilke írja „A párduc”-ban: Szeme a rácsok futásába veszve úgy kimerült, hogy már semmit se lát. Úgy érzi, mintha rács ezernyi lenne s ezer rács mögött nem lenne világ. (Szabó Lőrinc fordítása) Hányán, de hányán vakok arra, milyen nyomorult tengődésbe szikkaszt az Uyen lelkiismereti nyavalya!” A perfekcionizmus („tökéletességkor”) egyik vészes túlkapása az, hogy az ösztönvilágot - amely nélkül az ember nem lenne ember - nem szelídítő integrálással fogadja, hanem ellenségesen elfojtja, mintegy papíron törli a leltárból, amivel azonban csak ellenőrizetlenné s robbanásveszélyessé teszi. így válhat valaki „beteg állathoz” hasonlóvá, Jung kifejezésével élve. Ennek tünetei akárhányszor szent köntösben jelentkeznek. (Például: egy közösségvezető „csak szolgálni” akar - miközben spirituális zsarnokságot is gyakorol.) „2. A túl szűk fölöttes én. Ennek jegyében egyes parancsolatok természetellenes ’karriert’ futnak be: olyannyira az élre lódulnak és kulcspozícióra tesznek szert,
