Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Bodrog Miklós: Életünk kényes iránytűje. A lelkiismeret lélektana
58 BODROG MIKLÓS: A LELKIISMERET LÉLEKTANA hogy szinte az összes többire árnyékot vetnek.” - .Akik számára imigyen a 6. parancsolat rukkol előre és válik jószerivel az egyetlenné, azokra lassan mintha valami denaturálódás, természetellenesség ülne ki ezzel az értékeltolódással párhuzamosan.” - „Lehetőségeikkel képtelenek elevenen élni, természetes életstílusuk le- hervad-megfagy s egyfajta formalista pedantériává dermed, (...) átörökítik a beteg lelkiismeretet.” Hozzáfűzhetem, nagyjából ugyanide tartozó okokból kaphat egészen aránytalan, tünetértékűen túlfűtött hangsúlyt minden „okkult” vagy annak tűnő jelenségnek, sőt ezek legtávolabbi „rokonainak” is ördögivé nyüvánítása. „3. A merev fölöttes én. A normális, egészséges személyiségfejlődést jellemzi, hogy a gyermekkorban ’belenevelt’ fölöttes én helyére lassanként az lép, amit ’személyes lelkiismeret’-nek nevezhetünk (...): az ember mintegy vitatkozni kezd a gyermekkorától kapott összes lelkiismereti tartalommal. (...) E folyamatban semmiféle előítéletet, ’dresszátumot’ nem szabad kímélni.” Ringel kifejti: Ha az „ido- mítványok” megmaradhatnak bennünk, az elbutulást és nagyfokú manipulálhatóságot eredményezhet. Lelkileg csak az tekinthető egészségesnek, aki eljutott a személyes lelkiismeret útjára. Ennek a szava igényesebb, differenciáltabb, rugalmasabb. Erősen ide kívánkozik a jézusi nagy ikerparancsolat, melynek értelmében a Bibliában kodifikált törvények fölött is toronymagasan áll az Isten és az embertárs iránti szeretet. Ez jut modellszerűen kifejezésre Jézus ismert kijelentésében is:, A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért.” Egyházunk jelenében kiváltképp megdöbbentő, hogy ezzel szemben a betűhöz ragadt szabál>fabrikálás nem éppen evangéliumi szelleme hogyan kísért újra meg újra egyes mélyen hívőnek számító körökben, főleg ha ez egy értékvesztő kort követő, szökőárszerű ellenhatás, részben kóros túlzásaival együtt. A vallási közösségben formálódó lelkiismeret problematikájához tartozik, ha a felnövekvő ifjú, illetve fiatal felnőtt egy-egy, számára hiteles lelki vezér vagy áramlat szemével kezd látni, azt túlértékeli, s ennek felel meg az Isten-képe és Jézus-képe is. Ám ha egészségesen fejlődik s nem akar élethosszig lelki mankókkal bicegni, ezek egyoldalúságaitól fokozatosan meg kell szabadulnia. Ha mármost az illető gyermekkorában túlságosan anyjához vagy apjához láncolódott érzelmileg, akkor ennek az egészségtelen kötődésnek örökébe léphet (kettejük tudtán kívül) egy lelkiatya vagy -anya, s tőle fog függeni a „lelki gyermek”. Nagy buzgó, „követők” rejtett infantüizmusa nem sok jót ígér. Ringel felhívja figyelmünket: szüleitől igen nagy mértékben függ a kicsi. Követelményeiket azért is fogadja el, mert fél, hogy különben elveszíti szeretetüket. Ha erre a nevelés szorongást keltve „rájátszik”, vak szófogadást kényszeríthet ki, ám ez idővel léleknyomorítóan rögzül, lelkiismeretileg is. A gyermek rettenetes ösfélelme a szeretetvesztés. Ha ezzel visszaélnek, életre szóló függőségi és aggályos engedelmességi hajlamot olthat bele, főként tekintélyi, például egyházi személyek iránt. Ilyenkor azonban már a kárhozattól retteg, ha nem azonosul mindenben a „szent” tételekkel és kívánalmakkal. Sok szektás vagy szek- toid hiperaktivitás hátterében lapul ez az irgalmatlan kényszerítő motívum. Van, amikor krónikus „lelkiismeretgyulladás” kergeti egy „lelkiuralkodó” igájába a valójában gyermekké degradált embert. Ringel egy katolikus papi csoport levelét idézi: ,Akit cselekvésében kizárólag parancsszó határoz meg, még ha a legfelső tekintélyé is, az nem tartja magát az emberi méltósághoz, és ellentmond a Szentírás ama szavának, amely szerint mindaz bűn, ami nem hitből-meggyőződésből származik.” A hívő katolikus bécsi lélekbúvár szerint a személyes (és nem családilag vagy kollektive idomított) lelkiismeret „elmélyült belátásaiból isteni befolyás körvonalai bontakozhatnak ki, amelyek új magasságokba törnek, később pedig a legszélesebb köröket szólítják a példa követésére, mint mondjuk Assisi Szent Ferenc esetében.”
