Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Benczúr László: Kortárs teológusok. Küng, a vitatott katolikus
54 BENCZÚR LÁSZLÓ: KÜNG, A VITATOTT KATOLIKUS közeledését is elősegítsék. Örömmel fogadja, hogy „a II. Vatikáni Zsinaton a katolikus egyház feladta hagyományos abszolutista álláspontját.” Úgy látja, hogy a kereszténységnek - anélkül, hogy feladná önmagát - van mit tanulnia spiritualitás, misztika, természethez való viszony tekintetében a világvallásoktól. Egyháztörténeti szempontból a posztmodem kort az ökumenizmus korának tartja. A posztmodern paradigma szerint tarthatatlanná válik a római katolicizmus tekintélyelvre épült középkori modellje. „Péter tisztének az egész kereszténység szolgálatába kell állnia”, mégpedig zsinati keretek között. - A protestantizmusnak is fel kell hagyni provincializmusával és fundamentalizmusával, hogy a keresztény ember szabadságával gyakorolhassa a világ iránti felelősségét. - Az ortodoxiának meg kell szabadulnia tradicionalizmusától és liturgizmusától, mert enélkül képtelen istentiszteleti élete megeleveníteni a bizánci keretek között élő társadalmakat. - Az ökumenizmus semmiképpen sem jelenthet uniformizmust. A Lutheránus Világszövetség által gyakran használt kifejezéssel él: az egyházak ökumenikus egysége „a megbékélt különbségek” egysége. Úgy látja Küng, hogy az ökumenizmus tovább gyűrűzik. Az ökumenizmus fogja türelmetlen magatartásuk feladására késztetni a két nagy prófétai vallást, a zsidóságot és a mohamedánizmust, mert mindkettőjük figyelmét eredetük közös alapjára hívja fel. Mindezzel a világvallások ökumenikus béketörekvéseit is elősegíti. A vallások ökumenéje nem jelenti egységes világvallás létrehozását. Egymás felé fordulásuk (konvergencia) a nemzetek egymásért élését (proegzisztencia) erősíti, s ilyenformán a nemzetek ökumenéjének kialakulását készíti elő. Természetesen „szó sem lehet valamiféle világkormány, vagy világdiktatúra létrejöttéről.” Hans Küng professzor a posztmodern paradigma leírásával előretekint a jövőbe. Egyfajta utópiát állít szemünk elé. Azért teszi, hogy segítségével meggyőzzön: a felvilágosodással kezdődő modern kor véget ért. Eszméinek ellentmondásos volta idézte elő korunk válságait. A válság azonban leküzdhető, mert a modernizmus működésképtelenné vált paradigmáját az azt nem felszámoló, hanem meghaladó posztmodern paradigma váltja fel. Rendületlen optimizmusa érvényesül, amikor a posztmodernet így értékeli: „A forró és hidegháborúk kora után és az inkább civó- dó mint békés egymás mellett élés periódusa után ma az előtt a lehetőséjg előtt állunk, hogy a proegzisztencia egy negyedik, új korszaka köszönt ránk. Úgy tűnik, hogy minden nyilvánvaló akadály és nehézség ellenére most először állunk a világ- történelem folyamán egy globális öntudat ébredezésének küszöbén, amikor vezető szakemberek és hatalmas területek képviselői kezdenek párbeszédet. Úgy tűnik, hogy ez a 20. század legfontosabb eseménye, mert kihat majd az elkövetkező 21. századra - amennyiben az emberiség megéri.” .Amennyiben az emberiség megéri” - ez a mellékmondat óvatosságát, józanságát is érzékelteti. Tanulmánya befejező mondatában is ez a józan reménység szólal meg: ,A posztmodern korszak azt jelenti a keresztény ember számára, hogy az eddigieknél jobban vitetjük, vezettetjük, formáltatjuk magunkat Isten által, hogy a kereszténységünk végső soron rakilális, igazán humánus emberséggé váljon.”
