Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Benczúr László: Kortárs teológusok. Küng, a vitatott katolikus
BENCZÚR LÁSZLÓ: KÜNG, A VITATOTT KATOLIKUS 51 1. Alapvető paradigmaváltásnak tekinti az elsőt, vagyis az Újszövetség ősegyházi korának átmenetét a hellenisztikus jellegű ókori egyház korába. Az ősegyházban a zsidókból lett keresztények apokaliptikus szemlélete dominált. Pál apostol missziói munkája nyomán keletkezett hellénista gyülekezeteket is a közeli vég várása, Krisztus visszajövetelének reménysége jellemezte. Azonban a zsidókereszténység - az egész kereszténység nagy kárára hamarosan eltűnt. Az egyház rohamosan hellénizálódott. Ezt azért tekinti Küng károsnak, mert megnehezítette később a kereszténység kapcsolatát a zsidósággal és az iszlámmal. „Másként szólnának a nice- ai és a kalcedóni Zsinatok krisztológiai meghatározásai, ha a zsidókeresztények jelenlétével is számolni kellett volna.” A paradigmaváltás jellemzője, hogy Jézust most már nem a történelem lezárójának tekintik, hanem a történelem középpontjába állítják. Az első századok egyházának szervezetét központosítás helyett a szétszórtan élő egyházak szövetségi kapcsolata alakította ki. Egységét a szent dolgokban való egyetértés spiritualitása biztosította és nem intézmények, jogszabályok. 2. A következő nagy változás az ókori hellén paradigmából a középkori római katolikus paradigmába való átmenet. Érthető módon a római katolikus Küng ezzel az átmenettel nagyon részletesen foglalkozik. Mindenekelőtt Róma városának kiemelkedő szerepére irányítja figyelmünket. Az antik római impérium szelleme most az egyház területén él tovább. E latin jellegű paradigma értelmében „az egyház egész életrendjét a római püspök állítólag Péter apostoltól nyert teljhatalmából eredeztetik”. „A középkori római katolikus paradigma jogi, monarchikus, abszolutista.” A hellenista korszak egyházi szerkezetét így vázolja fel Küng: Isten-Krisztus-aposto- lok-püspökök-egyház. A középkori latin egyházét viszont így: Isten-Krisztus-Péter pápa-püspökök-egyház. Mindez all. században csúcsosodik ki. Ekkor rendelik a papi hatalmat a vüágiak fölé, a pápa hatalmát a császár fölé. Ekkor válik kötelezővé a papi nőtlenség is. A hellén hagyományokhoz ragaszkodó Bizánccal szemben nem tudta Róma érvényre juttatni igényét. Az iszlám ellen indított keresztes hadjáratok megpecsételték az 1054-ben bekövetkezett, mindmáig tartó egyházszakadást. Évszámok említésével érzékelteti Küng, hogy miként került rövidesen válságba a középkori egyház paradigmája. 1302-ben mondja ki az „unam sanctam” kezdetű bulla, hogy a pápa minden emberi teremtmény fölött áll. 1303-ban a franciák már letartóztatják a pápát. A pápaság avignoni fogsága idején (1309-1377) két, majd három pápa is uralkodik egyszerre. A konstanzi Zsinat mindhármukat megfosztotta trónjától. A Zsinat reformjavaslatai azonban nem jutottak érvényre. A reneszánsz pápák uralma idején a középkori egyház mélypontját éri el. Száz évvel a konstanzi Zsinat után Luther Márton személyében új „paradigma-jelölt” lép porondra. 3. A középkori római katolikus paradigmát a reformáció evangéliumi protestáns paradigmája váltja fel. Küng szerint ez a változás példaszerűen mutatja be a paradigmaváltás lényegét. Luther az egyháznak Jézus Krisztus evangéliumához való visz- szatérését szorgalmazza. Világosan fogalmazta meg programját: az egyházban kialakult hagyományok és előírások tekintélye fölé a Szentírást állította normaként; a szentek és a különféle közvetítők sokasága helyett egyedül Krisztust vallotta közbenjárónak Isten és ember között; ugyancsak vallotta, hogy nem a különféle kegyes
