Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Szentágothai János: Vallomás a lutheranizmusról. Hozzáfűzés (Veöreös Imre)
30 SZENTÁGOTHAI JÁNOS: VALLOMÁS A LUTHERANIZMUSRÓL ről, hogy eljut-e a megigazulásra, tehát mindegyikünk sorsa az örökkévalóság szempontjából eleve determinált. Gyerekkorom óta foglalkoztatott ez a dilemma és semmiféle „hitoktatói” vagy „lelki atyai” kioktatással sem tudtam megbékélni, ezért elhessegettem magamtól a gondolatot. Csak 50 évesként ismerkedtem meg Donald M. Mackay (1922-1987) kiváló angol (azaz skót) pszichofiziológussal és korunk egyik legmélyebb keresztény gondolkozójával. Életem legnagyobb kiváltsága, hogy az 1960-as évek elejétől haláláig szoros kapcsolat kötött össze bennünket. MacKay eredetileg a számítógép és az agy közötti összehasonlítás problematikájától jutott el az emberi tudat elemzéséhez. Logikai okfejtése ugyanúgy különbözik a szokványos „józan ész” logikájától, mint az Einstein-i relativitás elméletéé a New- ton-i világképben használttól. Erősen lerövidítve a következő: Posztulátunv Általános tudományos felfogás szerint az ember minden tudatos tevékenysége és tapasztalata mögött - úm. választani (több lehetőség közül), látni (valamit), hinni stb. - megfelelő agyi tevékenység van. Semmiféle változás nem mehet végbe tudatunkban megfelelő agyi tevékenységi változás nélkül. Következtetés: Ha tehát minden agyi tevékenység (biológiailag) determinált előzetes fizikai feltételekből, e tényezőkből a tudat leendő minden változása előre megjósolhatóan (kényszerűen) következne. Ebből logikusan arra kellene következtetni, hogy öncsalás azt hinnünk, hogy leendő választásunk (vagy minden más tudati működés) nem lenne előre determinált, azaz nem az agyi működések által ránk kényszerített. - Ez a következtetés azonban csalóka, mert figyelmen kívül hagyja az agyműködés és tudat közötti összefüggés ama furcsa következményét, hogy bármi, amit az ember hisz, az tudata egész szerkezetét megváltoztatja, és ezzel előző állapotának bármily pontos leírását azonnal hamissá (idejétmúlttá) teszi. (Ezt a filozófiai következtetést már jóval előzőleg átgondolták [K. Popper, 1950] azzal a végkövetkeztetéssel, hogy semmiféle információs rendszer nem tartalmazhatja állapotának pillanatra kész teljes reprezentációját - ez utóbbival, ti. a reprezentáció reprezentációjával - együtt). Ez viszont azt jelenti, hogy a bármilyen pontosan és helyesen észlelő kívülálló megállapítása - és bármennyire helyes jóslata döntéséről - ez az észlelt ágensre logikailag nem kötelező; más szóval ennek tudata számára nem lehet érvényes, mert mihelyst ez utóbbi ezt elhinné, máris érvénytelen lenne számára az észlelő következtetése. Ezt az elvet nevezte el MacKay (1964) „logikai relativitás”-nak. MacKay erre az alapvető tételére későbbi műveiben ismételten visszatér, még egy posztumusz (1988) munkájában is, még elvont, azaz formalizált alakban is. Ezeket az eredetileg mesterséges intelligenciára (információval operáló számítógéprendszerek) átgondolt elveket a predesztinációra utaló bibliai kijelentésekre is explicit módon alkalmazza (191. és köv. old.), és ezek ebben az értelemben való kifejtését (exegézisét) ugyanezzel az érvrendszerrel elveti. Előre tudás (Isten részéről) az illető tudatos lény (ember) döntései számára logikai okokból sem lehet kötelező. Döntésünk megtörténtéig tehát mindenképpen szabadok és ezért felelősek vagyunk, íme tehát a számítógépi információs forradalom - pontosan ugyanúgy, mint ahogyan a modern fizika forradalma a régi „józan emberi ész” logikájának elégtelenségét demostrálta bizonyos (a végtelen nagy és végtelen kicsi) dimenziókban - a tudat szféráit megközelítve kimutatja szokványos logikánk csapdáit. Végül még vissza kell térnünk Kant ellenvetésére az „eredendő bűn” körül. A bibliai bűnbeesés története csodálatos költői-képi szépsége ellenére magán hordozza egy pásztorkodó kultúra apaképét. Az Atyaúristen egy önfejű családapa, aki tiszta önkényből az édenkert bizonyos fájától, a „jó és rossz tudásának fájától” tiltja teremtésének koronáját (az „élet fájától” való eltiltás még vitathatóbb motí-
