Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Benkö László: A soproni Magyar Társaság 1790-1990
24 BENKŐ LÁSZLÓ: A SOPRONI MAGYAR TÁRSASÁG intézett érdeklődő levelében kijelenti: „Minden igyekezetem arra czéloz, hogy édes hazánk boldogságának előbb vitelében valaha mennél hathatósabban munkálkod- hassam. Erre nézve egyik szent kötelességemnek tartom azt is, hogy a mi szép nyelvünknek tanulásában magamat teljes tehetségem szerint gyakoroljam.”3 Pé- czeli megértő biztatása, a modem gondolkodású, kiváló líceumi tanárok ösztönzése tettre sarkallta a buzgó ifjakat. Jó érzékkel találták meg vágyaik működési területét, amikor a közös cselekvés irányát és célját egy társaság létrehozásában valósították meg. 1790. március 20-án Kis János ajánlására megalakult az a „kis társaság”, melyet az utólag megörökítő jegyzőkönyv tanúsága szerint Kis János és Németh László „két érdemes Magyar születésű ifjú” kezdeményezésére még három diáktárs: Ha- lasy Mihály, Hrabovszky István és Potyondy László hozott létre.4 De adjuk át a szót a legületékesebhjnek! Maga Kis János így nyilatkozik a Társaság megalakulásáról, működéséről és céljáról: „Én legelébb Némethet, azután más egy pár barátomat felszólítottam, hogy gyűljünk össze hetenként egyszer s olvassunk egymás ítélete meghallgatása végett magyar nyelven készítendő munkákat. A gondolat kedvezést nyere. Mártius 20-án összejövénk, magyarul tanuló társaság neve alatt egyesületet alakítánk s az egyesületnek azt a négy törvényt szabánk: hogy hetenként minden szombaton délest, midőn oskola nem szokott tartatni, legalább két óráig gyűléskedjünk, a köz megegyezéssel feladandó foglalatosságokat kiki véghez vigye, munkája barátságos megítéléséért senki ne nehezteljen s a gyűlésben megjelenést elégséges okok nélkül el ne mulassza. Ezen törvények következésében köz megegyezéssel eleinte minden található s általunk megérthető magyar grammatikákból, és bármely nyelvbeli rhetorikai s poezisi theoriákból kivonatokat adánk fel tárgyakul.”5 Ezek a sorok magukba foglalják a Társaság munkásságának, lényegének legfontosabb mozzanatait és tanulságait. Ilyen elsősorban a megalakult Társaság ténykedésének gondos és pontos körvonalazása, mai kifejezéssel munkaprogramja és szervezeti szabályzata. Valószínű, hogy ez a kezdettől fogva érvényesülő tervszerűen megszervezett munka biztosította a Társaság működésének folyamatosságát és fennmaradását szerencsés ellentétben a korabeli más hasonló jellegű és célú törekvések tiszavirág életével. Meddő volna vitatni, hogy a társasági alapítók tudatos fölismerése vagy a magyar szellemi életnek akkor még szűkkörű, a testvéri kézfogás szükségességét érzékelő figyelme teremtette-e meg azokat a kapcsoló szálakat, melyek a rokon törekvéseket szinte egységes, közös hálóvá szőtték össze Kazinczy Széphalmától a nyugati országhatárig, sőt a korszak sajátos helyzete folytán a magyar szellemi központot is jelentő osztrák fővárosig. Tény, hogy a Társaság mindjárt működése kezdetén bekapcsolódott a magyar szellemi élet vérkeringésébe. írók, szerkesztőségek nemcsak tudomásul vették létezését, hanem segítették, buzdították a lelkes ifjak tevékenységét. így a Társaság tagjai állandó olvasói lehettek az akkori magyar folyóiratoknak. Rendelkezésükre állt a Mindenes Gyűjtemény, a Magyar Kurír, a Hadi Történetek, valamint a szerkesztőségek által küldött könyvek. Ezek a sajtóorgánumok rendszeresen hírt adtak „a Sopronban tanuló nemes ifjak derekas iparkodásáról”, és közölték beküldött verseiket, írásaikat.6 Az egyre jelentősebbé váló, terebélyesedő működésével a Társaság is tekintélyt, tiszteletet vívott ki magának. A jeles magyar írókat, Kazinczyt, Berzsenyit, Virág Benedeket „levelező társaknak” hívták meg. S hogy az ilyen felkérés milyen fogadtatásban részesült az írók részéről, arról többek között Kazinczynak 1793-ban Kis Jánoshoz írt levele tanúskodik: „Lakos társunk által bévezettetvén a soproni Társa
