Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Benkö László: A soproni Magyar Társaság 1790-1990
BKNK.Ő LÁSZLÓ: A SOPRONI MAGYAR TÁRSASÁG 25 ságba, már erről merem reményleni, hogy az, hacsak egy-két Kist és Lakost találunk, dicsőségére fog válni nemzétünknek. Én nemsokára valamely munkám homloklevelére függesztem ezt a megtiszteltetésemet.”7 Ugyancsak talányos kettősség, vajon a korszellem adottságai vagy a társasági ifjak reális életérzése s persze minden bizonnyal a tekintélyes múltú és nevű Líceumnak Sopron városban és környékén érvényesülő, kisugárzó szerepe hozta létre a Társaságban az iskolán kívüli, széleskörű társadalmi tevékenységét. Valószínűleg több irányból induló törekvések szerencsés találkozásának következménye volt, hogy a Magyar Társaság úgyszólván működésének kezdetétől egy iskolai önképzőkör kereteit messze túlszárnyaló hatással tevékenykedett. Inkább Sopron város és megye egészének irodalmi, közművelődési központja és irányítója volt, mint magának a tanulóifjúságnak. (E vonatkozásban mintegy előfutára volt a Frankenburg Adolf által jóval később alapított (1877) irodalmi körnek. Frankenburgot, az egykori soproni diákot talán éppen a Magyar Társaságtól (is) kapott emlékek, hatások inspirálták az irodalmi kör létrehozásában.) Kis János utal arra a nyilvánosságnak szánt s az évek folyamán egyre nagyobb hírnévnek örvendő rendezvényre is, melyet a jellegét nevében is tükröző örörmn- nep jelentett.8 Nemcsak a Társaság tagjai számára volt kiemelkedő esemény az örömünnep, hanem egyre jelentősebbé váló társadalmi megnyilvánulás is, melyen a Társaság tagjai működésük javáról számoltak be, s melynek híre, tekintélye folytán csakhamar olyan látogatói voltak, mint gróf Széchenyi Ferenc István és Lajos fiával, Festetich György, továbbá az egyházi és világi hivatalok vezetői, a vármegyei főtisztviselők - így Eötvös alispán - sőt még arról is szól a hagyomány, hogy Bethlen Elek gróf, a Társaságnak 1795 óta levelező társa 1805-ben csupán az örömünnep kedvéért utazott Erdélyből Sopronba.9 Az örömünnepnek mintegy folytatása és záró akkordja lett később a vidám szórakozást is nyújtó Deákkúti Vármegye, mely az első reformországgyűlések hatására a megyei nemesség nemzeti ellenállásának szimbolikus utánzója volt. Az öröm- ünnepi „jeles magaviselet” után színes felvonulással „a deákok kútjának neveztetett” forrásnál gyűlt össze az ifjúság vidám szórakozásra, amint erről egy 1826. évi jegyzőkönyv beszámol.10 Fennmaradását és eredményes tevékenységét a Társaság nem kis részben annak is köszönhette, hogy működésének irányát és körét pontosan meghatározta, és következetesen betartotta. Az önművelés és nyelvápolás volt és maradt az elsőrendű feladat. A munka komolyságát, a tudásigény szintjét jól tükrözi a társasági könyvtár gyors és tetemes gyarapodása. A Társaság ötvenedik évében már 1200 volt a könyvek száma. Az 1913-ban kinyomtatott jegyzék pedig kereken 4000, szakok szerint rendezett könyvet sorol föl. S ez a szám a második vüágháborúig megkétszereződött.11 Mégis voltak időszakok, amikor szükségesnek látszott a könyvgyarapítás új módjainak keresése, s a lelkesedéstől fűtött találékonyság minden akadályt legyőzött. Egy - már 20. századi - öregdiák lelkesen számol be a soproni tanulóknak arról az eljárásáról, amely az emlékező szavak szerint nemcsak Magyarországon, hanem az egész vüágon unikumszámba megy: „...a kódexeket rajzoló barátok szent ihlete szállotta meg ezeket a drága fiúkat, amikor szebbnél szebb kalligrafikus írással nem leírták, hanem lerajzolták a magyar irodalom leggyönyörűbb alkotásait.”12 Ez az eljárás abból a korszerűséghez igazodó, az élet realitását kitűnően érzékelő vállalkozásból fakadt, mellyel a soproni diákok felismerték az akkor még alig néhány évtizedes múlttal rendelkező magyar gyorsírás előnyeit és jelentőségét. 1865. január 5-én megalakult az első vidéki gyorsírókor, s még lapot is indított, a Soproni Gyorsírót. Ezt is hetedikes-nyolcadikos diákok szerkesztették. Egyik-másik
