Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Könczei György: A tökéletes Isten és a fogyatékos ember. Történelem, rehabilitáció, modern társadalom
8 KÖNCZEI GYÖRGY: A TÖKÉLETES ISTEN ÉS... Ha pedig azt keressük, hogy hányán vannak, s kik az idősek, a gyermekek, a fogyatékos emberek, akkor először szigorú kritériumok által meghatározott statisztikai adatokhoz jutunk, legalábbis hozzávetőleg pontos becslésekhez. Csak a fogyatékosság lóg ki a sorból. Ki fogyatékos? Az, akinek valamilyen fogyatékja van, tehát „folt esett” a tökéletességén. Sok embernek egy testrésze, szerve, vagy valamilyen képessége hiányzik, netán értelmi fogyatékos. Más pedig súlyosan, gyógyítha- tatlanul beteg, s így él hosszú éveken, esetleg évtizedeken keresztül. Megint másnak pedig éppen többje van valamiből. De messze járunk-e a fogyaték forrásvidékétől, ha a becsületen esett folt is eszünkbe jut? A gondolat, hogy valamelyest mindannyian fogyatékosok vagyunk, egyáltalán nem új, és csak a „superman” számára kellemetlen. Hisz’ az ember nem tökéletlen, nyomorék, vagy félnótás, hanem ilyen ember. (Vannak feketék, vannak kék- szeműek, vannak magasak, s vannak fogyatékosok is.) A feladat - bármüy nehéz is néha -, elviselni, és ha nem változtatható, elfogadni őt annak, aki. Sőt: mert végső soron ez a rehabilitációnak (azaz a fogyatékos, sérült emberek társadalomba történő visszaillesztésének az értelme), elfogadni annak, akivé lehet. A fogyatékos ember színvonalas és intézményes segítése emberi méltóságának visszaszerzésében, megtartásában, ez a humán környezetvédelem egyik legfontosabb terepe, s amíg lesz megalázás, vagy bármilyen okból eredő stigmatizálás, fajgyűlölet - addig az is marad. 4. Lehetséges válaszok a modem társadalomban Mivel a szűkén vett fizikai és szellemi fogyatékosság a világ lakosságának egytizedét érinti, s közeli rokonként, barátként ennek sokszorosát, érthető, hogy a modem gazdaságnak, tehát a fejlett tőkés gazdaságnak vannak válaszai a problémára. Ha csak a lecsupaszított ökonómiai - ésszerű gazdálkodási - szemlélet terepén maradunk is, máris szembetűnik egyrészt az a tény, hogy a rehabilitáció gazdaságos tevékenység, tehát megéri az egyénnek, a vele foglalkozó, őt fejlesztő, tehát rehabilitálásában közreműködő vállalkozónak, vállalatának, de az államnak is. (Természetesen kivétel ezalól a legsúlyosabban fogyatékos testi, szellemi sérültek helyzete, hiszen itt az egész, gazdasági szempontból úgyszólván csak költség, melynek ökonómiai hozama gyakorlatilag elenyésző.) Lehetséges és szükséges azonban a rehabilitációnak egy, a tisztán gazdaságossági szemponton túlnyúló, tágabb, mélyebb kezelése. Létezik ugyanis a rehabilitáció szempontjából külső, de egyáltalán nem mellékes háttérkörülmény: a gazdasági világ globális válsága. Jelei ennek az évtizedek óta megoldatlan és egyre mélyülő krízisjelenségek: az éhezés, a fegyverkezés, a végtelen szegénység és végtelen gazdagság felhalmozódása két póluson, a természeti erőforrások megállíthatatlan kimerülési tendenciája, az élő természet tendenciaszerű szennyezése, pusztítása, sőt, valamelyest az emberi fogyatékosság terjedése is. Ma már nem tagadható az emberi ökonómia önmagára és a társadalomra veszélyes, önpusztító jellegének állandósulása. Úgy tűnik, a modem közgazdaságtan arra kényszerül, hogy feladja régi, jól bevált alapvető előfeltevéseit (pl.: az ember racionális, egoista, hedonista lény, aki korlátozott erőforráshalmazon korlátlan gazdasági növekedést képes produkálni). Az olyan, a gazdaságtan szempontjából végsőnek tekinthető kérdésekről, mint az ökológiai pusztítás, vagy a fogyatékosság, egyre inkább csak radikálisan másképp szabad gondolkodni. A hagyományos közgazdasági szemléletet ki kell tehát egészíteni néhány új alapelvvel.- A kiindulópont nem lehet más - és ez Magyarországon kiemelkedően fontos -, mint egy hagyományos, piaci szempontból jól működő gazdaság megteremtése. Emellett azonban elengedhetetlen akár a gazdálkodásban magában, akár a gazda
