Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdasgsága. Pál apostol
VEÖREÖS IMRE: Az Újszövetség színgazdagsága 65 mán a zsidó írástudomány 613 tiltó és követelő parancsolata fog át. Ezek határozták meg a kegyes zsidók közösségi és egyéni életét. Pál törvényen az egészet érti, az erkölcsi vonatkozásúakat csakúgy, mint a kultikus jellegűeket. Isten azonban a pogányok- nak is megjelentette akaratát. Az emberekben benne élő lelkiismeret tanúskodik arról, hogy „a törvény cselekedete be van írva a szívükbe” (Rórn 2,15). így tehát mindenkinek, zsidónak és pogánynak tudtul adatott a „törvény”, Isten rendelkező akarata, amely fellebbezhetetlenül maradéktalan teljesítést követel az embertől. Ez az út járhatatlan. A törvény betöltése lehetetlennek bizonyul. Pál erre nem a zsidó hagyományokat követő hosszú életszakaszában jött reá, mint Luther szerzetes korában saját erőfeszítései kudarcával. Az apostol Jézus Krisztus megismerése után, már a Krisztusról szóló evangélium fényében látta meg az isteni törvény teljesítésén alapuló vallásosság csődjét. A hit szemével visszatekintve beszél a Krisztust nem ismerő ember hiábavaló, belső küzdelméről a bűnnel, mint már keresztény korában tudatosult felismeréséről: „nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat” (Róm 7,19). Ezt az egész szakaszt érdemes elolvasni: Róm 7,7- 25. Egyrészt megvüágítja Isten törvényének pozitív jelentőségét. Már előzőleg is mondta Pál, hogy a törvény szerepe a bűn felismertetése az emberrel (Róm 3,20). Ehhez itt még hozzáteszi, hogy a parancsolat mintegy felébreszti az emberben a gonosz kívánságot, s ezáltal nyilvánvalóvá lesz az ember valódi, bűnös állapota (Róm 7,18). Másrészt éppen a törvény által kerül napvilágra a bűn hatalma az emberen (Róm 7,16- 17). A törvény teljesítésének minden emberre érvényes csődje az a háttér, amelyen teljes fényében felragyog az egyetlen lehetséges út: hinni Isten kegyelmes tettét, mely- lyel igazzá tett bennünket Krisztus halálában megmutatkozó szeretetével. Ez a hit által való megigazulásnak a mai korban igen idegenül hangzó tanítása, de akkor, Pál apostol idején (és Luther korában) lelkiismereti terhek és hiábavaló vallási teljesítmények gyötrelmes tudatától megszabadító isteni örömhír volt: „hit által igazul meg az ember a törvény cselekedetei nélkül” (Róm 3,28). E sokat vitatott páli mondat szó szerinti fordítása értelme szerint két kiegészítést kíván. Az elsőt Luther tette híres német bibliafordításában: „egyedül” hit által. Az egyedül szó betoldása sok ellentmondást váltott ki a múltban, különösen katolikus oldalról. Ma már ez a vihar megcsendesedett, mert világossá lett: az apostol által fogalmazott tétel teljesen kizárja azt, hogy cselekedetek révén elnyerhetnénk az üdvösséget. A katolikus írásmagyarázó, K. H. Schel- ke teljes joggal írja 1966-ban: „Ez az ’egyedül’ szó kétség nélkül Pál mondásának valódi értelmét érvényesíti”. Az apostol tömör fogalmazása az értelemhű fordításban még egy kiegészítést kíván, melyet a következő fordításokban az általam kiemelt szavak jeleznek: „hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül" (mai protestáns fordítás); „...a törvény szerinti tettektől függetlenül" (mai katolikus fordítás); „...anélkül, hogy a törvény cselekedetei számba jönnének" (P. Althaus). Pál ugyanis sehol nem mond olyant, amivel alaptalanul vádolták szóban forgó mondatát még néha protestáns oldalról is, hogy ő lényegtelennek tartja a Krisztusban hívő életében a jó cselekvését. Éppen ellenkezőleg, ahogyan minden leveléből meggyőződhetünk! Pál az isten előtti érdem- szerzés gondolatát zárja ki fentebbi megállapításával, mert abban a pülanatban, amikor nekünk bármi tett javunkra szolgálhatna Isten előtt, ezzel nyomban kisebbed- nék kegyelmének egyedüli nagysága. Hiábavaló az a vita is, amely napjainkig folyik teológiai berkekben: mintha Pál azt állítaná a megigazulásról szóló tanításában, hogy Isten „csak” igaznak nyilvánít ben
