Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdasgsága. Pál apostol
66 VEÖREÖS IMRE: Az Újszövetség színgazdagsága nünket, de semmi változás nem történik bennünk. A „csak”-ot azért tettem idézőjelbe, mert Isten szava mindig teremtő hatalom. Azzal, hogy igaznak jelenti ki a bűnös, istentelen embert - igazzá is teszi. Ez azt jelenti: félelem nélkül, bizodalommal, mint szeretett gyermekei tekinthetünk Istenre, és indíttatást, erőt kapunk tőle a neki való hálás engedelmességre. Az Isten igazsága fogalomban a „hatalom és ajándék elválaszthatatlan kapcsolatának tudatára kell ébrednünk... Az egész páli teológia egyik alapjelenségéről van szó....Például 2 Kor 12,9 és 13,3-4 szerint Isten ereje mint ajándék egyúttal munkálkodik is bennünk...” (E. Käsemann). A megigazulás és a Krisztusban való lét összetartoznak (G. Friedrich). Istennek az embert igazzá tevő cselekvését a Krisztusról szóló örömhír viszi végbe azokban, akik az Isten kegyelmes szeretetéről szóló igét hittel fogadják. A hit Pál számára elsősorban engedelmesség: az evangélium üzenetének hívő elfogadása az engedelmesség aktusa - állapítja meg Bultmann, mert a hit a megfeszített Jézust Úrnak ismeri el (Róm 1,5; az eredeti szövegben: „a hit engedelmessége”). Ugyanő a keresztény hit további tartalmát így foglalja össze: vallástétel (Róm 10,9), reménység (Róm 6,8), félelem (önmagára tekintve, ellentétben az elbizakodottsággal: Róm 11,20), bi- zodalom (Isten üdvcselekvésére támaszkodva: 2 Kor 3,4; 1,9), életfolytatásunk meghatározója (Gál 2,20), ismeret (1 Kor 1,4-6). Mindez azt jelenti, hogy a hit Pál értelmében nem egy tan elhivése, hanem átfogja az egész keresztény életet. A hit az az edény, amelyen át Isten irgalmasságának tudata beleárad hajtóerőként a keresztény ember cselekvésébe, és teszi a hétköznapokat „istentisztelet”, istenszolgálat helyévé (Róm 12,1-2). Pál számára a szent és a profán között nincs elválasztó határ (E. Käsemann). A hit a szeretet cselekedeteiben nyilatkozik meg (Gál 5,6). Ezt fejezte ki Luther a Római levélhez írt bevezetésében: ,A hit valami eleven, szorgos, tevékeny, hatalmas dolog, melynek lehetetlen, hogy ne cselekedjék szakadatlanul jót”. Luther mondását - a keresztény ember „simul iustus et peccator”, egyszerre igaz és bűnös - gyakran vitatták, mintha az „egyszerre” békés kiegyezést jelentene a hívő igaz volta és a bűn között. Pedig ez ténymegállapítás: „nem absztrakt előzetes alaptétel, hanem konkrét utólagos tapasztalati mondat, imádságos tapasztalat” (H. G. Pöhl- mann). Hívő embernek képmutatás nélkül ma sem lehet más tapasztalata magáról. A hívő Isten előtt igazzá lett, új életre jutott, de bűnös emberi természete nem változott meg. Önmagában nézve halála órájáig bűnös marad: mindig rászorul Isten kegyelmére. Es ez nem csak hívő tapasztalat, hanem a Szentírás tanúságtétele. Luther mondatában az „és” nem belenyugvás a védekezésbe, hanem felhívás Isten igazzá tevő cselekedetének újbóli megragadására és a bűn elleni küzdelemre. Az ingyen kegyelemből, hit által való megigazulás páli tanításával nem egyeztethető össze a cselekedetek alapján, tehát érdem szerinti utolsó ítélet hagyományos tétele. Az utolsó ítélet képzete a zsidóságból származik, és az őskeresztény igehirdetés is tartalmazza. Innen került bele néhány helyen Pál leveleibe (lásd különösen 2 Kor 5,10- et). Pál nem dolgozza fel az ellentmondást az átvett hagyományrészlet és Isten kegyelmező igazsága között. A kereszten történt isteni cselekvés és az ezt elfogadó (élő, tevékeny) hit mint az üdvösség egyetlen lehetősége kizárja a cselekedetek alapján történő végső ítélet gondolatát. Ha jól látom, egyetlen hely van Pál leveleiben, ahol összekötő szálat találunk a két tanítás között, de ez a szál éppen az isteni kegyelme- zés megtörtént ténye mellett szól. Alig van még egy bibliai szakasz, amely ennél erőteljesebben zengené Isten, Krisztus irántunk való végérvényes szeretetének dícséretét: ,ALi tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt nekünk mindent? Ki fogja vádolni Isten választottait? Isten, aki igazzá
