Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 85 lódásáról; a széthullásról pedig, hogy éppen csak lélegzethez jutva a szemle után, mondhatni másnap írom e sorokat — s mikor jut az olvasó szeme elé? (Csupán emlékeztetőül: a szemle záróünnepélyén olvasta föl Jancsó Miklós a magyar filmművészek vallomását, amely így kezdődik: „Sorsfordító időket élünk. Érzi és tudja az egész ország.”) A körkép két fél ívre osztható, s találkozópontjukon egy figyelemreméltó film, Dárday István és Szalai Györgyi műve, A dokumentátor. Nem azért, mert kétrészes, de mintha két különálló film fonódnék itt egybe. Van egy sztori (elbeszélés, játékfilm), banális szerelmi háromszög, egy újgazdag réteg, a videómaffia édes élete. Szóra nem érdemes. S van egy benső vívódás, a videómásoló, -kölcsönző és -árusító rá- döbbenése arra, hogy a kazettákban ott a kor története. Láthatja a (mozi)néző is. Tudnunk kell, mi történik ebben a korban — tudnunk kell, de szabad-e? — kérdezi a film, amely valójában a nyilvánosság elé lépő minden ember felelősségére int (s ki ne volna ilyen? a család, a barátok, a munkatársak is nyilvánosság!) — így ismerszik meg, mily korban élünk. Rövidebbre foghatom a szót a játékfilmekről, kivált, ha csak a jókról (jobbakról) számolok be. Az Eldorádó 1945 és 1956 között játszódik, s a Teleki téren; egy mammonhitű kereskedő vergődése e korban, a reményvesztésig. A Hanussen egy jövőlátó (látnok, próféta) tragédiája; Szabó Istvánnak ez a filmje más, mint a Mephisto vagy a Redl volt. A meghökkentő című Jan- csó-film, a Jézus Krisztus horoszkópja zavarodott korunk reálisan szürrealista kórképe. Inkább újító kifejezésmódjával, mintsem tartalmával érdemel említést Timár Péter munkája: Mielőtt befejezi röptét a denevér. Válogatásom utolsó előtti filmje a Soha, sehol, senkinek; az 1951-es kitelepítések önéletrajzi ihletésű szép és megrázó drámája. Oly hiteles, hogy kordokumentumnak is mondható. Akár a mégoly szubjektív vízió: Az én huszadik századom, a fiatal Enyedi Enikő szép látománya sokat ígérő, de emberségben, boldogságban hiányos korunkról. Lám, a játékfilmek is, mindenesetre a legjobbak, megfogadják Shakespeare intelmét: a színjáték (és minden művészet) „föladata ... hogy felmutassa... a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. Ami azt illeti, néha megkísértheti az embert a keserv, hogy teste van e századnak, de lelke van-e? Lelkiismerete? Mindenesetre lelkiisme- ret-ébresztő filmek vannak. Kezdem a legkeményebbekkel. Recsk. Kétszer is nekifutott már Böszörményi Géza (másodjára s most is Gyarmathy Líviával közösen), hogy recski élményeit (mi dőre itt e szó!) „kifilmezze” magából. A Laura volt az első, s a Faludy György költő a második. Most volt rabokat és volt rabtartókat szólaltat meg. Szörnyű volt, ami történt, ama kényszermunkatábor ártatlanoknak, de talán még szörnyűbb, hogy rabtartóik, legalábbis azok, akik megszólalnak, semmit nem okultak, semmit nem bánnak, (majdnem) mindent tagadnak. Recsk egyébként bizonyos szempontból jelkép is: az öncélú kegyetlenségé, amely nemcsak egy-egy rabbal szemben nyilvánult meg s okozott súlyos testi-lelki sebeket vagy halált, hanem amely szinte vakon vagdal- kozott, tombolt, „önként, kéjjel”. De jelkép lehet a már föloszlatott tábor jövőjére tett javaslata az utolsó börtönőrnek (legyen BM-üdülő), s a sietős nyomeltüntetés, a tábor helyét elborító bozót. Két filmje is szerepelt Sára Sándornak, az egyik korábbi (és a III—IV—V. rész), ez a Pergőtűz (kapható könyvalakban), a másik kétrészes, címe: Csonka-Bereg. Sokezer parasztembert vittek el „néhány napi kis munkára”, s közülük a tizede sem jött haza. Negyven év múltán is könnyesen idézik föl emlékeiket — és sírnak a magukra maradt özvegyek is. (Mellé idézhető e filmeknek két másik, mindkettő Ember Judit munkája, versenyen kívül látta, aki láthatta, hiszen a fő programmal egy időben, vagy késő éjszaka vetítették. A Pócspetri a negyven év előtti, s valójában azóta sem tisztázott esetről emlékezik meg, egy rendőr haláláról, s a koncepciós megtorlásról; a másik Menedékjog címmel az 1956 végétől 1958-ig Romániában fogva tartottakkal, ponto
