Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Kulturális figyelő
36 KULTURÁLIS FIGYELŐ sabban a túlélőkkel folytatott tizenegy órás párbeszéd.) Térjünk vissza a huszadik század testének tulajdon alakjához. Erdélyből hozott hírt Gulyás Gyula és Gulyás János: Kallós Zoltánt kísérték el gyűjtőútjain (Balladák filmje). Egy tanácselnök visz- szahívása körüli viharokról tudósít Ez zárkózott ügy címmel Erdélyi János és Zsigmond Dezső. Nagyon meggondol- koztató Tényi István riportja Felmentés nélkül címmel: ama nevezetes ügyről s hátteréről, amikoris Kristály Gyula nyugdíjast a posta kötelességszerűen följelentette a Központi Bizottsághoz írott nyílt levelezőlapja alapján; talán még fontosabb, hogy ezt az idős embert mennyi (s halálos) igazságtalanság vezette az elkeseredéshez. Lesújtó és fölemelő egyszersmind Tölgyesi Ágnes műve „ .. .evilágból...” címmel egykori apácákról, a rendek fölbolygatásáról — és a nővérek állhatatos szere- tetéről. Ily korban élünk, ilyen ez a mi huszadik századunk. A miénk-e csakugyan? Soha ennyit nem beszéltek-da- loltak arról, milyen nagyszerű minden, főként „sorsodat, ha kezedbe veszed”. És soha ennyire nem fogták le a kezeket, nehogy a sorsot irányíthassák. Pedig csakugyan „sorsfordító időket élünk”. Hagyhatjuk-e, hogy az idő forgassa a sorsot? A mi sorsunkat? Kié ez a huszadik század? A felelősséget vállaló embereké? Azoké, akik sorsfordító sorsukat vállalják Szívesen tennék az előző mondat után felkiáltójelet. De legalábbis pontot. Ha másképp nem, hát három pontot. De visszahőköltem a kérdőjeltől. A mondat ma még befejezetlen. Ma, amikor írom. S holnap? Zay László Kétszáz éves oktatás a Deák téren A felvilágosodás eszméjének neohuma- nista célkitűzésű oktató-nevelő munkáját a Pesti Evangélikus Egyház 200 évvel ezelőtt, 1788 őszén kezdte meg. Pest- Buda és Óbuda akkor még alig 50 főnyi evangélikus polgársága néhány környékbeli patrónus támogatásával egy évvel korábban, 1787-ben kapott engedélyt a Helytartótanácstól, hogy a Leopoldgasse (ma Váci utca) és Hutgasse (ma Irányi utca) sarkán, a Pléhkalap- hoz címzett vendéglő emeleti szobáiban lelkész és kántor szolgálatával nyilvánosan összegyűlhessenek. Hogy a kicsiny nyáj milyen lassan szaporodott, annak ékes bizonyítéka a lelkész egy évvel későbbi anyakönyvi bejegyzése: „Geboren meins, begraben keins, getraut ein Paar, Schulmeisters Tochter war.” Íme, ez az első hiteles adat későbbi nagynevű intézetünk első iskolamesterének említéséről, 1788-ból. A gölnicbá- nyai Sayfried Antal ekkor kap megbízást arra, hogy a város evangélius iskolásgyermekeit maga köré gyűjtse és a tudományok alapelemeire oktassa. Az első évtizedekben mindaddig ott folyt a tanítás, amíg utóbb a városfalon kívül eső Káposztás piac szélén, a mai Deák téren tulajdonjogot nem szerzett és templomot, paplakot, majd iskolát nem építhetett az evangélikusság. Csak amikor a Pollack Mihály tervezte klasszicista templom felszenteltetett, jöttek első ízben a mai Evangélikus Országos Múzeum addig gyülekezeti házként használt helyiségeibe a növendékek. Létszámuk akkor, 1812-ben, 67 fő volt, közülük 42 fiú és 25 leány. Kétségtelen, hogy a vallási és politikai tolerancia légköre tette az iskola működését lehetővé. Bármilyen egyszerű is a bécsi kapucinusok Habsburg-krip- tájában a „kalapos király”-nak Mária Terézia lábai előtt szerényen meghúzódó koporsója, bizony II. József ismerte fel az egyedül helyes államraisont, hogy ti. a legnemesebb emberi eszmék megvalósításához is a törvényhozó akaratának és a hívő emberek gondolkodásmódjának az összhangja szükséges. Amíg az udvar ideológiája volt az egyedüli mérce, csak az udvari kegyeltek jutottak szerephez a kulturális életben. A tolerancia lehetővé tette, hogy tanszékvezetők lehettek 1781 után a pesti egyetemeken az Ágostai Hitvallást követők is: Cornides, Schwartner, Sehe-
